Munka, 1982 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 7. szám
MŰVELŐDÉS - SZÓRAKOZÁS „Kérem, én mét nem játszőttem... Nép Ernő sorai jutnak eszembe, ahogyan a televízió játékos műsorait figyelem. A dolog egyszerű. Kezdetben volt a vetélkedő dömping. Tévedés ne essék, ezeknek is megvolt a maguk értékét hordozó szerepe, de amikor párbeszéd kezdődött a lexikális tudás egysíkúságáról, már éreztem a homo ludens kacérkodását. Magyarán szólva, a játékos kedv nem várat magára, egyszerűen azért, mert kézenfekvő. Elcsépelt példa, de jellemző: nem egy apuka magának veszi a villanyvasutat. Ugyan miért? Mert „én még nem játszottam .. Ezt vallja, szinte mindennap sok ezer ember, aki a televízió játékos műsoraiba bekapcsolódik. Rohanó világunkban szükség van a pihenésre, a felgyorsult idő bűvöletében csak dicsérhető a játékos műsorok térhódítása. Kizárt dolognak tartom, hogy pusztán szereplési vágygyal magyarázzuk e játékok népszerűségét. Nem szólva a nyilvánosság veszélyeiről. Mert e játékok — nálunk és máshol is — zömében valami témához kapcsolódnak. Ezek nem pusztán szerencsejátékok, amiben a véletlen folytán derül ki a tudás. A játékostól mindenki elvárja, hogy produkáljon! A nézők bosszúsan csettintenek, ha rosszul válaszol, vagy ha egy közismert részt elhibázva kiesik a további játékból. Játékainkban a témakör is, a forma is csábít az alkalmi kalandra. Itt van a Kapcsoltam példája. Néhány évszám, egy telefonszám, kis véletlen szerencse, s ország-világ előtt vizsgázhatunk: felismerjük-e a kakukktojást, vagy sem. Emelkedik a tét, alig akad, aki abbahagyná. Nem mondom, pár ezer forint mindig jól jön, mégis ide valami gyermeki játékos kedv kell... Játszani csak őszintén és örömmel érdemes. Talán ez vezette a Fele sem igaz kitalálóit, hogy apróságnak tűnő ajándékok átadásával zárják adásukat, mintegy jelezve: a játékrész volt a lényeg. S tegyük hozzá, a három hihetőnek ható válasz közül mindig a válogatás módja a legfrappánsabb. Az alkalmi néző is találkozott már a Lehet egy kérdéssel több? — játékkal. Igaz, a színes televízió bérlése kellő mozgatóerő, ám itt az emlékezés és a fantázia elemei jól keverednek, ami igen szórakoztató. Három játék és mégis mindegyik másképpen rögződik. Az egyikből a játékvezetőről készült paródia, a másikból a három ismert személy iránt mutatkozó bizalom képe maradt meg bennem. Jól tudják ezt a játékok készítői, tudatosan rá is játszanak. A helyes választ eldugják, vagy éppen annyira kézközelbe hozzák, hogy a régi víz-víz, tűz-tűz gyerekjátékot idéző hangulattal a nézőket lázba tudják hozni. Van tehát e játékoknak szakmai trükkje, de vannak gyenge pontjai is. Ezúttal csak az éppen „futó” játékok példáit idéztem, pedig lehetne szólni a Játék a betűkkel-ről csakúgy, mint a személyes játékokról, a keresztrejtvények örök divatjáról is. A játékokhoz sorolnám az unos-untalan ismétlődő sorsolásokat is. Tudós emberek bizonygatják, hogy az egyes játékok kifulladnak. Lehet, hogy igaz, a sétatér sakkozói mégis rácáfolnak erre. No meg az őket körbevevő kibicek. A homo ludens napjainkban is megtalálja játékát. Ami mégis elgondolkoztat: menynyire kevés az új kísérlet, és milyen kényelmesek ma a legkülönfélébb játéktípusok! Úgy tűnik, hiányzik a játékkészítőknél az a vezérfonal, ami a Rubikkocka esetében a logika és ennek technikai megvalósítása volt. (Ebből már egyenesen folytatódhat a bűvös kígyó és társai.) Az igazán jó játék akár szellemi, akár monumentális, addig számíthat sikerre, ameddig képes megújítani önmagát és természetesen a vele játszókat. A játékos ember bár igényli a megszokottat, mégis szívesen él az új lehetőségekkel. (A Go-játék kissé nehéznek ítélt gyakorlására például valóságos klubmozgalom keletkezett.) A humorban nem ismerünk tréfát, a játékban ne ismerjünk kényelmet! Ki nyer ma? Könyvről könyvért, meg a többiek, előre elkészíthető feladványok zenével és irodalmi bejátszással. Biztonságos műsorok. Mint játék, a napi aktualitás és a szereplő játékos felkészültsége — olykor a technika kis ördöge — adhat érdekességet.em véletlenül kötözködöm: a játék kitalálásától a vezetéséig, a játékosokig, mindez olyan mechanizmus, ami komoly összjátékot igényel. Csak akkor kezdek töprengeni, ha a mammuterőfeszítés elszürkül, amikor csökkenő dinamikája konzervál egy szintet. Az elfáradt műsorokból lehet egygyel kevesebb — és lehet egy új játékkal több. sArmandi pal óp „Fele sem igaz”. Pillanatkép a népszerű televíziós vetélkedőről