Munkás, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-01-01 / 1. szám
tól, illetve munkanélküli gazdag emberektől dicsért társadalom berendezésével nincsenek megelégedve.. Borzasztó, mondják a mai burzsoák, hogy elégedetlenségüknek minden alkalommal kifejezést adnak ezek az átkozott szocialisták; gyűléseiken, értekezleteiken s az általuk kiadott újságokban egyébről sincs szó, mint arról, hogy ők a mai társadalom vezető nemeit korholják, szóval mindenben elégedetlenkednek. Üldözni kell őket, amennyire lehet, mondják a burzsoák, amiért egy ily jól berendezett társadalom berendezésével nincsenek megelégedve. És üldözik is a szocziáldemokratákat olyannyira, hogy még a szoczialisták maguk sem hitték volna azt, hogy egy eszmét, egy eszmének hirdetőit olyannyira lehessen üldözni a 19. században, mint azt tényleg az utóbbi időkben, de kivált az elmúlt évben itt Magyarországon megtették s lehet mondani bátran, hogy a szélsőségig vitték az üldöztetést. Fölösleges azt érvelni és bizonyítani, hogy az üldözés nemcsak hogy nem ártott és nem árt, hanem inkább használt és használ a szoczialisztikus eszméknek. Egyik fényes bizonyítéka e „Munkás“ lap is a mely csak az üldöztetésnek szüleménye. De jelen czikkünkben nem is azt akarjuk bizonyítani, hogy az üldözés nekünk szocziáldemokratáknak és eszménknek nem árt, hanem azt fogjuk bebizonyítani, hogy a miért üldöznek bennünket az elégedetlenség, s ez részünkről szegény munkások és munkásnők részéről és szellemi munkások részéről éppen a burzsoáktól dicsért mai társadalmi viszonyoknál fogva jogos. Nézzünk csak körül. Minthogy minden ember embernek született, tehát joga is van minden embernek élni. Mégpedig abban a társadalomban, amelyben született és abban az országban, ahol született. Azt hisszük, hogy ezt már csak nem fogják kétségbe vonni, még a mi üldözőink sem. Sőt nemcsak, hogy joga van élni, de kötelessége is, mert tudnánk esetet felhozni, hogy éppen a mai társadalom védő intézetében oly egyén büntetve lett, aki tovább élni nem akart, öngyilkossá akart lenni, s rajt érték. Tehát még a mai világnézet szerint is nemcsak joga, de kötelessége is élni az embernek mindaddig, míg őt a természetes halál az élettől meg nem váltja. S e viszonynak megfordított aránya az, hogyha a fennálló társadalmi viszonyok nem nyújtanak az embernek emberhez illő tisztességes megélhetést, akkor úgy hisszük, hogy jogában és kötelességében áll oly viszonyokért küzdeni, amelyben tisztességesen megélhet, mint emberhez illik. S hogy a mai társadalom nem minden embernek nyújt tisztességes és biztos megélhetést, azt nem is oly igen kell bizonyítgatni. Elég ha rámutatunk a könyöradományok segélyintézeteire, amelyeket nem mi állítottunk fel, hanem többnyire azok, akik legjobban üldöznek bennünket. A könyöradományok kiosztása pedig egy oly tényező, mely minden kommentár nélkül a legfényesebben bebizonyítja azt, hogy nem minden embernek van tisztességes megélhetése. Mert akinek van, az nem nyújtja kezét alamizsnáért, sőt még azt is megteszi, igen sokat nélkülöz megelőzőleg. .... Mi szociáldemokraták jól tudjuk azt, hogy aki élni akar, annak dolgozni is kell. De aki megöregszik és dolgozni már nem tud annak is élni kell, ezt a tényt sem fogják kétségbe vonni a mai társadalom vezető emberei és védőangyalai. Mert hisz ott van az ő nyugdíjaztatásuk, amely azt jelenti, hogy ha ők megöregesznek s hivatalt már nem tudnak, vagy nem akarnak viselni, legyen nekik öreg napjaikra miből tiszteségesen megélni. Az igaz, hogy nem mindenki kap közülök nyugdíjat, de a gazdag embernek nem is kell, ott van az ő vagyona, elég biztosíték neki az. De a szegény emberek és munkások, kiknek sem vagyonuk nincsen, sem pedig nyugdíjra igényt nem tarthatnak, kérdjük nem-e joggal elégedetlenek a mai társadalom berendezésével. Mi úgy hisszük, hogy igen. S azon jövőbe vetett reménytelen pillantás, hogy mi lesz velünk öreg napjainkra, egy nemes elégedetlenséget szül majd mindnyájunkban. Mert hisz alig van munkás, (sőt még szellemi munkás is), kinek öreg napjaira a megélhetés biztosítva volna. S ki vonhatja kétségbe az ily nemes elégületlenség jogosultságát. Mert hát miféle czimen tudja magának a gazdag ember, vagy hivatalnok azon jogot tulajdonban, hogy neki legyen öreg napjaira tiszteséges megélhetése, míg mellette levő embertársának a társadalmi viszonyoknál fogva az nem lehet . . . De menjünk tovább. A leggazdagabb embernek, vagy akármelyik arisztokratának ágyában született gyermek ép úgy a szülők kölcsönös szeretetének gyümölcse, mint a legutolsó putriban született gyermeké. S minthogy a gyermek akár gazdagé, akár szegényé, magával tehetetlen , mindkét esetben a szülők gondozására van utalva. Csakhogy míg a gazdagok, illetve jó módban levő szülők be is tudják azt bizonyítani , a szegény szülők azonban a társadalmi viszonyoknál fogva nem .... A gazdag szülők gyermekeik mellé csecsemőkorukban szoptatós dajkát fogadnak. S kik a legtöbb esetben a szoptatós dajkák ? Azok a kiknek gyermekeire rásütötte a mai társadalom az ő hangzatos bélyegét, hogy törvénytelen . . . A törvénytelen gyermek édesanyja szoptatja emlőjén a gazdag család gyermekét, míg az övé valamely öreg anyókánál szopja és rágja a rongyba kötött vizes kenyér-czuczlit. Kérdezünk mindenkit, ki e sorokat olvasa, mit érezhet oly anya, ki saját magzatja helyett másét kénytelen emlőjén dédelgetni. Mert az ily anyák közt