Munkás, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1901-01-06 / 1. szám

2 „M u n k á s“ A kisiparosságnak, kisbirtokosságnak ép úgy érdekében áll a “Munkás“-t támogatni és reá előfizetni, valamint a munkásoknak : mert ők éppé n úgy elvannak nyomva, mint a munkások ? Ezt naponta tapasztalhatjuk. Elvtársak! A hol csak megfordultok, mindenütt követeljétek, hogy ott legyen a „Munkás“! Azon­kívül terjesszétek is! Minden kávéházban, minden vendéglőben köve­teljétek a „Munkás“-t! De ne hiányozzon egy mun­kás, egy elvtárs asztaláról sem, mert mindnyájunk érdeke, kogy a „Munkás“ fenállhasson és a további küzdelmekből részét — a nép jóvoltáért — kivehessél Hiszen önmagunkra vagyunk utalva, minden oldalról ellenségekkel állunk szemben, kell, hogy e hatalmas fegyverünket, a „Munkás“-t, lángpallos gyanánt használhassuk azon támadások ellen, melyeket folyton ellenünk intéznek; s egyszersmind úttörő barczosként szolgálhasson azon rendszeren keresztül, melyben torkig vagyunk! Előfizetési ára különben oly csekély, hogy min­denki filléreként is könynyen öszerakhatja. égés« évre - . T kor> (S frt.) íél évre . • . . 3 99 (a ,, ) *»«_>£>;>-e< 1 «5-v»-&- . 1 .. (SO ter.) ejsy hóra ... íií fül. (17 ter.) Elvtársi tisztelettel a „Munkás“ szerkesztősége és kiadóhivatala. ótékonvság—k< dús adomány. De nagyra vannak vele. A karácsonyi annepek óta a polgári kis-, nagy-, hivatalos- és nem hivatalos lapok m jd egyébbről sem írnak, mint azon „nagy jóték yság“-ról, melyet i jóllakottak a munkanélküh 'k, a szegények iránt tanúsítanak. Egész hasábokat töltenek meg azok neveivel, akik,,jótékonyságukkal iparkod­tak“ az ünnepek alatt a nj'omorgókon, a szü- kölködőkön segíteni. Ha soha, egész életükön át semmit sem tettek is önérdekükön kívül a köz-, a társadalom ivának előmozdítása ér­dekében, az ily alkalmakkor azonban oda fir- kantják neveiket az „adakozók“ lisztájára, hogy neveik a lapokba, a világot bejáró lapokba ke­rüljenek és ezáltal feltűnhessenek; s mintegy megörökítve magukat, mutathassák be a világ­nak, hogy „ők“ azok, akik megosztják „keser­vesen megkeresett“ filléreiket a szenvedőkkel, a nyomorgókkal. A „gyenge szivü“ nyárspolgárság pedig olvasva az adakozók diszes névsorát, akarata nélkül is felkiált: — Itt a bizonyiték, hogy a szocziálistáknak nincs igazuk, amidőn a kapitalizmus, a magasabb körök által teremtett rendszer ellen Írnak és beszélnek, mert éppen e rendszer támogatói azok, akik a nyomorban sinylődökről meg nem feledkeznek, azokat se­gélyezik (!). De hát tulajdonképen kik azok, akik a „jótékonyságot“ ily alakban gyakorolják? — Magasabb rangú hivatalnokok, tőzsde-spekulán­sok, nagykereskedők, nagyiparosok, nagyobb vállalatok tulajdonosai s ezekkel egy kategóri­ába tartozó egyéniségek. És miből gyakorolják ezt a „nagylelkűséget“? — Humanizmusból, felebaráti szerétéiből — mondják ők. Ha pedig azt kérdenők, hogy miből adakoznak? — azt a választ nyernők, hogy : a sajátunkból, a saját „szerzeményünkből!“ A hivatalnok, legyen az állami, megyei, városi vagy községi, a nép által direkt vagy indirekt adóban befizetett pénzből lesz dijazva, melyet a népnek kell megkeresni; s ha nem fizetheti meg rendes időben, végrehajtás utján is behajtanak rajta. A börze, vagy tőzsde spe­kuláns, Írásbeli adás-vevésben „dolgozik“ és rakja zsebre a „keresményt“, melyért azonban nem ő fárad s hullatja a verejtéket, hanem az a szegény földmives, aki kora hajnaltól késő estig túrja a földet: szánt, vet, arat, kaszál st: s mellette még is kénytelen sokszor a nyomor­ral küzdeni. A nagykereskedők, nagyiparosok nagyvállalatok tulajdonosainak „szerzeményei pedig miből erednek, ha nem a munkások hasz­not hajtó munkájukból? Hiszen az üzleti év lezárása alkalmával a zárszámadásoknál feltűnő nyereségeket csakis a munkásoknak köszönhe­tik, mert ezek ve ak azok, akiknek munkája után haszon maradt. Es mégis hozsannát kiáll­tának azok felé, akik a munkanélkülieknek, a szűkölködő’nek áll-humanizmusból, áll-feleba- ráti szerétéiből nyújtanak koldus-adományt; az ily jótékonyságot másnak nevezni nem lehet. a lapok némelyike nagy sajnálattal felső- hajt, hogy: a milliókkal biró született arisztok- ráczia és papság e „nemes versenyben“ részt nem vesz, távol marad a „jótékonyság“ gya­korlásától. Ugyan ki hallotta még eddig, hogy a nép ősrégi ellenségei valamikor tettek volna vala­mit a népért? Hiszen ezeknek minden törek­vése ősidőktől kezdve a nép elbutitása, a butí­tás révén való kizsákmányolása és elnyomása volt. Az arisztokráczia és papság csak akkor fordult a néphez, mikor a saját érdekük meg­mentéséről volt szó, máskor azonban mindig ellenük volt; de azért a felebaráti szeretetet, a humanizmust ők hirdették szájjal a legjobban. A történelemben számtalan példát találunk erre. A mai korban sincs máskép. Most, hogy Minden munkás legyén s^akegy 1 etnek tagja

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék