Munkás, 1909 (12. évfolyam, 9-26. szám)
1909-02-28 / 9. szám
1909. február 28. MUNKÁS nem szabad kivételt tenni sehol. Legelőször is csapjon a kutyaszövetségi uszítók közé, akik saját iparostársaik ellen követnek el terrort nem egy alkalommal. De nem terror-e az is, amikor valamelyik munkás szakcsoportot felfüggesztenek működésétől, ha az a szakcsoport a felfüggesztésre okot nem adott? Vagy ha a hatóságok követnek el terrort felsőbb rendeletre vagy önkényüleg, akkor már nem terror a terror ? Magyarországon ebrudra került a munkások egyesülési és gyülekezési szabadsága, mert akiknek leginkább kötelességükben állana az ezek fölötti őrködés, azok sérthetetlensége, azok rúgják fel. Csak akkor érvényesül az egyesülési és gyülekezési szabadság, mikor a nép elnyomóinak egyesüléséről vagy gyülekezéséről van szó, máskor nem. Ez a terror, a munkások ellen való ily támadások azonban a munkásokban nem gerjesztenek tiszteletet a támadók iránt, hanem erősebb elszántságra ösztökélik a munkások tízezreit, százezreit, hogy megvédjék igazaikat, megvédjék a saját alkotta intézményeiket. Ha pedig erőszakkal tiporják továbbra is sárba legcsekélyebb szabadságukat, verejtékes filléreiken felépített intézményeiket, akkor majd megtalálják a munkások a módját annak, hogy magukon miként segítsenek. Kézművesség és Műipar. A kormányok, felsőbb osztályok és polgári politikusok körében igen föltűnően, csaknem tüntetőleg a kézművesek és kisiparosok iránt való jóindulatokat szeretik fitogtatni. Hogy a kisipar számára nincs mentség, hogy a hanyatlását a kapitalizmus által véghezvitt nagy gazdasági átalakulások okozták, azt tudják odafenn is és annál okosabbak, semhogy akadályokat gördítenének ezen fejlődés elé. Tehát orvosságot a kapitalizmus ellen nem akarnak feltalálni — meg nem is találhatnának — másrészt azt sem akarják, hogy a kismesterek sorsuk igazi okának megismerésére jussanak, nehogy átmenjenek a szociáldemokráciához, hát jóbarátság színleléssel bolonditják őket és egyszersmind beárulják nekik a kisipar megsemmisítőjéül a szociáldemokráciát. így véltek két legyet ütni egy csapásra: „megmentik* ezeket a szerencsétleneket és fölbujtatják a pártunk ellen őket. És ami több, a nagygyárosok, kezdenek, mindazáltal a kapitalizt a» akik valóban halálos ellenségei a kis- s abban az időben még gyermekkorúmestereknek, ezek is jóbarátságot szin-t ban volt. lelnek az exisztenciájéért küzdő kisipar- A kézműszerű iparizési «óának *ognak és beszélnek érdekközösségről is feleit az a szellem is, amely amanaamely a kis- és a nagyipar között pokokeresettel foglalkozó emberei fennállana. Hogy az érdekközösségről s között élt. Valóságos kismesterszellem, való állítás nem igaz, hogy ehelyett: Osztályellentétek még neva voltak a inkáb elkeseredett versenyharcról le- s gyárosok, kismesterek között, ép oly hét be élni, azt be fogjuk bizonyítani, kevéssé, mint a mesterek között. Az Valamint meg fogjuk vizsgálni azt is, emberek még azon ipar hozzátartozóhogy a két iparűzési forma közül eb- inak érezték magukat, melyet űztek,ben a harcban melyiknek vannak jobb és megmaradtak nagyobbrészt ugyankilátásai és fejtegetni fogjuk azt a abban az életközösségben is. Ennek kérdést, várjon a kézművesség megmentése abban az értelemben, amint azt sok — a kézművesség „aranykofolytán az azon időbeli munkásmozgalom is még kézítőszerű jelleget viselt; a mesterlegények a kézművesfába“ visszakivánkozó copfos céhmességben való helyzetük javítását követel magának gondolja, lehetséges-e, tették, miért is a követeléseik olyan hogy a szociáldemokrácia teszi tönkre a kisipart — ezen fönti állítás fejtegetéseink során aztán magától fog rágalomnak bizonyulni, céhes természetűek. A legények és tanoncok a mesternél voltak kosztban és kvártélyban, ami szintén jellemző. Ilyen és hasonló körülmények érthetővé te-Ha egy biztos kiindulási pontot akajszik azt, hogy az akkori mesterlegények ránk nyerni, hogy megítélhessük a körében a proletáris osztálytudatnak kézműszerű iparűzési forma fejlődését még alig találjuk a nyomát és hogy és sorsát, akkor a 40—50 év előtti s a pátriárkai viszony még teljes virágipari életet a maival össze kell hason- zásban volttanunk. Ekkor meglátjuk, hogy a ka- De az idők változtak. Beállott a kapitalisztikus nagyüzem mennyire volt spitalisztikus nagyüzemmé való fejlő„romboló“ hatással a kézművességre. Idés kezdete, különösen a félkapitalisz- 4—5 évtized előtt az ipari tevékeny- tikus képződményeket látjuk hatalmas régnek egész terét még a kézműves- indusztriális vállalatokká kinőni maguség birta, a textil-, bánya-, apróvaskút. Itt bukkan föl egy fémárugyár, és néhány más ipart kivéve. Azok, amott létesít az asztalosmester egy száma, kik a gyárakban voltak alkal- bútorgyárat, másutt létesül talán egy marva, oly csekély, hogy számításba ruhagyár, megszületett az ipari vársem jöhet. Mechanikai erők használata lalkozók „első generációja“, amelyekis még kezdőstádiumban volt. Falun tól egy ország sem lett megkímélve, a szükségletet (táplálék, ruházat, lakás) Párhuzamosan ezzel a fejlődéssel hanagyobb részt még a saját háztartásla, a kézművességnek a tőkétől valóban fedezték; a falu két egyedüli kéz- közvetett és közvetlen függetegsége, művese, bognár és kovács, még telje- ami mindig súlyosabban, mindig nyesen bele volt helyezkedve a faluközös-riasztókban nehezedik rája. Az „önségbe, a szükségleti cikkek egy részét álló“ kismester most már nem dolgoz vásáron vagy a házalóktól vették:zik egyenes megrendelésre, hanem a cselédség bére túlnyomólag termelt termékeit a tőkéshez kénytelen szállészetbeli volt. A városok voltak a kézművesség tulajdonképpeni székhelyei, ahol a házi ipari sajáttermelés által is tant, akitől pénzbeni előleget, szerszámot vagy nyersanyagot kapott. Fogcsikorgatva bele kell nyugodnia ebbe még igen korlátozva volt: ruházat, a szolgaságba és jó képet vágni a táplálék és a házieszközök nagyobb pecsenyéhez, holott a tőkés „vevőjébára a saját háztartásban lettek előnek, inkább a nyakát szeretné kileállitva. Mindamellett a szükségletnek kérni, aki véletlenül rokona vagy kalmár egy nagy része az önálló kézművesek által lett fedezve, amennyiben vagy egyenes megrendelésre dolgoztak vagy portékáikat, melyeket előre készítettek, kicsi boltocskákban tartották árusítás végett. Ezenképen gazdálkodott a pék, a hentes, az asztalos, a lakatos, szabó, cipész, a kalapos és nyerges stb. Igaz, hogy a nagyüzemmé való kialakulás jelei itt-ott mutatkozni legója is lehet. De a mezőn és a kisvárosokban sem haladt el a kézművesség fölött nyomtalanul az új idők viharja. Mert ezek a helyek sem bizonyultak ára biztos visszavonulási területeknek a kézművesség számára. Épen itt, a kézművesség főhelyein ment az utolsó évtizedekben a legnagyobb pusztítás végbe, mert főleg itt volt a legtöbb grafiigas áré. 3