Munkás, 1911 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1911-01-01 / 1. szám

1911. január 1. MUNKÁS ellenőrzés a feladata, amig a népgyű­­lés elnöke őt fel nem kéri vagy fel nem szólítja; semmiesetre sem fel­adata, hogy ezen igazságot megfor­dítsa és rémképet lásson, amelynek következménye lett az elnöki jog meg­sértése. Délelőtt 10 órakor az egybehívók nevében Szabó József elvtárs üdvö­zölte a megjelenteket, ajánlatára el­nöknek Gasztner György, jegyzőnek pedig Mihálovits Ignác választatott. A hatóságot Schmiedt Bódog rendőrka­pitány képviselte. A pécsi általános munkás dalárda megnyitóját Gárdos Mariska elvtársnő még in­­differenseket is meggyőző beszéde kö­vette. Tizenkilencszáz évvel ezelőtt — mondotta — egy szegény ács-család­nak gyermeke született, akit nem fé­nyes palota fogadott magába, hanem egy városszéli düledező kunyhó ennek, még elhagyatottabb istálója , nem pely­hes selyem ágyruhák melengették tes­tét, hanem az istállónak jószágaiból kiáradó lehellet és bűz. Ez az újszü­lött Jézus-gyermek már első éveiben tanítani kezdte, hogy az emberek egy­más közti rang- és vagyonkülönbségét meg kell szüntetni a szeretet, testvériség és egyenlőség rendszerével. A tizenkilencszáz eszten­dőnek elmúltával is hirdetik a gazda­gok szobájában felállított, ajándékok­kal telerakott fenyőfák, azon krisztusi három jelszót, azzal a különbséggel, hogy amíg majdnem kétezer évvel ezelőtt azt hitték, hogy az meg lesz valósítva, addig most azt csak jöve­delmező forrásnak használják fel azok utódai, akik akkor hirdették. Nincs öröm a kunyhóban a szeretet, testvériség és egyenlőség ünnepén, mert ma ugyanazt kell érez­­nünk, sőt még jobban, amit az időben. Elnyomatást, üldözést, az igazságnak felfeszítését, nyomort látunk körülöt­tünk és egy kis csapatot, amely kivált­ságolt, bővelkedő a javakban és ör­vendő a gyönyörökben. Ma az igazi krisztusi tan körül épp oly sokak a megváltásra várók, mint voltak akkor; épp úgy feszíttetnek bennünket ke­resztre a papok és grófok, mint akkor a Pontiusok, Pilátusok. Ma a proletár mozgalom az igazság,­ ­ a jograblók hóhérok és bakók. A magyar munkás osztály is mozgal­mat indított saját létjoga által űzve, a megélhetésért. Nehéz és fáradtságos harcot vívunk már régen a magyar osztályuralom ellen. Az osztályuralom­ a kutforrása minden rossznak, minden nyomornak. Ezért szükséges, hogy a munkásság ahhoz juthasson, amely­­lyel mindig nagyobb részt csíphet le a kiváltságoltak uralmából. Mi magyar munkások ezért harcolunk oly kitartóan és mindig elkeseredettebben az általános, egyenlő és titkos választójogért. Oly számtalanszor és hűen mutat­tuk ki ennek szükségességét, hogy most már azt mindenki el is ismeri. — Nincs is annak komoly akadá­lya. Azt csak zsebérdek akadályozza.­­ A magyar nagybirtokosok zsebérdeke, akik rettegve gondolnak arra, hogy az ő jó világuk elmúljon. Nézzük, kik választanak és kiket választanak Magyarországon és hogy milyen in­dokkal akarják elodázni a reformot. Körülbelül 20 millió magyarországi népnek 50,4 százaléka szorosan vett munkás. A népességnek 49 százaléka választó, míg a választóknak 85 szá­zaléka földbirtokos. Vagyis, amíg min­den száz ember közül alig ötnek van szavazati joga, addig minden száz vá­lasztó közt csak 15 munkás szavazó­képes, a­ .'.­bbi földbirtokos, pedig a munkások több mint felét teszik a 20 millió lakók közt. Hanem az arisz­tokrácia keze is látszik az agrárállam­ban. Ránk utalják a nemzeti elmara­dás és nemzetköziség rémeit. Pedig ők mindig akadályozói voltak a nem­zeti felszabadulásnak, előhaladásnak. II. József császár a magyar ipart és kereskedelmet akarta fellendíteni, ezért szükséges lett volna a nagybirtokot meg­adóztatni jobban. „Nemzeti ellenállás“ címen védték meg zsebüket és tartották vissza az országot a fejlődéstől. A ma­gyar nemesség ugyanakkor, a „nem­zeti ellenállás“ időkben 60 évig küz­dött a magyar nyelv ellen, mert akkor a hivatalokat könnyebben elfoglalták volna mások ; az ügyvédek okoskodá­sát megértették volna, tehát zsebérdek volt ez is. Mi vagyunk nemzetköziek akik itt izzadunk, itt éhen halunk, vagy akik az utolsó fillérünket is itt költjük el ? Ők nem, akik a ropogós ezreseket külföldi mulató helyekre hordják és mindenünnen rendelik a szükséges cikkeket, kezdve a kalaptól egész a háztartásig? Ők nem, akik 48-ban a magyarok leveretése végett — muszkával, porosszal, osztrákkal szövetkeztek? Ők nem, mert ők azon nemeseknek utódai. Valódi oka a vá­lasztójog ellenzésének a földbirtokok­nak az adótól való megkímélése. Tud­ják, hogy a népparlament nem fogja tűrni, hogy a grófok, az ezerholdasok földjük után 1—2 koronát fizetnek, mig a „parasztok“ rosszabb föld után 4—8—12 koronát fizessenek. Tudják, hogy a kötött birtokokat, a hitbizomá-­­ nyiakat nem hagynák kezükön, mert azok csak hizlalják az urakat, de az államnak nem hajtanak hasznot. Az ország népének tulajdonát képező hit­bizományi birtokokat az azok élvezői igaz, hogy nem adhatják el, de eladósítják a kö­tött birtokokat. 1870-ben 463 ezer, 1900-ban 2 millió 353 ezer hold lett a köz részé­ről ilyen elvesztett földterület. Különö­sen a „nemzetet" féltik a választójog­tól, pedig nem rovására hanem elő­nyére szolgálna inkább. Jelenleg a vá­lasztók 56,2 százaléka magyar, az általános választójog alapján pedig 61 százalék lenne az, tehát több, mint most. Mert övék az ország, azért tehetnek ők minden rosszat a dol­gozó nép rovására ; nekünk nincs benne részünk, csak nyomor; az övék a föld és hatalom. Tisza István va­gyona, aki a választójog legnagyobb ellensége, 24,778 kataszt. hold; And­­rássy vagyona 173,491 hold ; a papság vagyona, akik szinte zsebérdek miatt vannak velünk szemben, 2,332,574 hold (a pécsi püspöknek 26,550 hold). A politikai jogtól eltérően imigyen már látható az is, hogy ezen nagy birtokok miért késztetik őket még egyébként is ellenségeskedésre. Mi pécsiek, akik gyönyörködhetünk egy püspök áldásos működésében és érez­zük annak rossz hatását, közvetlen szemlélői lehetünk annak, hogy a pa­pok tanításaikkal ellenkezően cselek­szenek. Felhasználnak mindent, még templomukat is arra, hogy a vesze­delmes szocializmusról prédikáljanak és nem az emberszeretről. (Egy hang: „Nem igaz!“ Általános felháborodás követte e provokáló közbeszólást, any­­nyira, hogy a jelenlevő rendőrkapitány talán rosszabbul érezte magát, mint a keresztes vitézek titkára. Bámulatos volt mégis, hogy a nagy tömeg több emberszeretettel volt vele szemben és a két­ szocialistáknak mintegy példaadás képen a felizgult kedélyek lecsillapul­tak.) Gárdos Mariska elhiszi, hogy a papok lovagjainak ez nem tetszik, de fenntartja állítását, mert a mindennapi ismétlődések győzhetnek meg erről mindenkit. Egy anekdotát említ a papi furfangról, mely szerint az ő jócsele- Egyesülésben rejlik az erő. 3

Next