Munkás, 1913 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1913-01-05 / 1. szám
január 5. esőt, avagy pénzkölcsönt nyújtott. Ugyancsak ez a rendelet megcsiklandozza egy kissé a határszéli kopók szaglászó szervét is. A miniszter 8 korona jutalmat ígér minden kivándorolni készülő egyén felszaglálásáért. Ennyit kapnak azok a magánegyének és hatósági közegek, akik valakit kivándorlási szándék miatt feljelentenek. Arról azonban, hogy Magyarország dolgozó népének megélhetési viszonyait törvényhozás útján rendezzék, nem gondoskodik a „kegyelmes“ úr. Minek is? Elég, ha ebben az országban a földbirtokosok, gyárosok és papok hizlalják a pocakjukat, a munkás az legyen ösztövér, mert ha elhízik, utóbb éppen olyan henyélő lesz, mint a dolog nélkül élő herék. Ilyen a m. kir. belügyminiszteri észjárás. A népbutitó papok már évszázadok óta nagy szeretettel foglalkoznak a testet, lelket egyaránt pusztító szeszes italok gyártásával és elárusításával. Ez a mesterség kettős hasznot hajt a papi konyhákra. Először is igen célszerű azért, hogy amely embernek az elméjét nem sötétíthetik el az értelemhomályosító „lelki malaszt“ adagolásával, annak agyát tönkre tehetik az alkohol gőzével. Másodszor a szeszes italokat pénzért árulják, de az ezzel butított nép még ezen kívül is tömi az isten házában, búcsujáró és egyéb „szent“ helyeken látogató perselyeket. A vallás cégére alatt üzérkedő lélekkufárok talán sehol a világon nem űzik oly szemérmetlenül aljas mesterségüket, mint éppen nálunk, Magyarországon. Itt virágzik a legtöbb szentelt pálinkát mérő keresztény fogyasztási szövetkezet, itt van legtöbb szeszgyára az „isten által kiválasztott“ férfiaknak. És hogy még több legyen, most a híres máriapócsi búcsujáró helyen hízó, pókhasú csuhások építtettek egy modern berendezésű szeszfőzdét. A lélekkufárok kitűnő üzletemberek, értenek a számításhoz. Máriapócs az ország egyik leglátogatottabb búcsujáró helye. Évente legalább is két-háromszázezer ember fordul itt meg. Ilyen forgalom mellett nagy fogyasztásra lehet számítani. A bigott hívők törik magukat a szentelt víz után is, hát hogyne lenne kelete a szentelt pálinkának ? ! A szeszgyár már el is készült és mielőtt az üzem megindult volna, fényes egyházi szertartással felszentelték, akárcsak egy templomot. Ezentúl tehát Máriapócson nemcsak a szent beszédektől butul a magyar, hanem a szent pálinkától is. Gyilkolt a csendőr — fel kell akasztani. Furcsa kis ország, ez a mi édes hazánk. Ha a nép egy falat kenyérrel többet követel, csendőrpuskából ólomgolyót röpíttetnek korogó gyomrába ; ha jogot követel, csendőrpuskából kilőtt golyóval tömik be a száját, ha ki akar vándorolni csendőrpuskából kilőtt golyóval terítik le a határszélen. Szóval a csendőr mindig jogosan használja fegyverét és ezért büntetéssel sohasem sújtják. Sőt, annál nagyobb az érdeme, annál inkább megbecsülik, minél több ilyen nyomorult embernek a vérét ontja, minél többet kipusztít közülük. Hanem, ha egyszer a gyilkolás mesterségében alaposan kioktatott csendőr a hatalom ellen fordítja fegyverét, akkor nincs pardon, akkor az akasztófán végzi be földi pályafutását. így járt Dávid Keresztély bresztácsi csendőr is, aki a múlt év november havában agyonlőtte Nikolics és Ferencsics földmérőket, mikor azok, hivatalos megbízatásuknak eleget téve, az ő földjét is fel akarták mérni. A hétfőn ez ügyben megtartott esküdtszéki tárgyalás alkalmával a bíróság a gyilkos csendőrt kötél általi halálra ítélte. Bomladozik a mungótábor. Tisza és Lukács, amikor boszorkánykonyhájukban a választójogi tervezetet sütötték, főzték, bizonyára nem gondoltak arra, hogy ők most egy olyan választóvizet kotyvasztottak, amely megbontja a munkapárti egyetértést. Pedig így történt. Még jóformán odasem cseppentették ezt a valamit a Ház asztalára, máris megkezdte bomlasztó hatását. Először Székely Ferenc igazságügyminiszter mondott le. Ez a lemondás volt a jeladás a mungóbanda oszlatására. Kedden egymás után jelentették be a pártból való kilépésüket a következő munkapárti képviselők : Székely Aladár dr. (az igazságügyminiszter fia), Sándor, Pál, ifj. Erdély Sándor dr., Márkus József, Várady Zsigmond, Dungyevszky Gedeon, Szacelláry György, Lukács György, Baross Gyula, id. Erdély Sándor, Rosenberg Ignác, és még igen sokan, akik választóik előtt egy becsületes választójogi reform törvénybeigtatását ígérték s akik az utolsó pillanatig hittek Lukács ámításának és csak akkor kezdtek lelkiismeret furdalást érezni, amikor a Tisza—Lukács tervezte választó valami felnyitotta a szemüket és kigyógyította őket vakságukból. Az eddigi ellenzéket Tisza karhatalommal zárta ki a parlamentből. Hát várjon ezzel az új el-lenzékkel mit fog csinálni a bihari haramiavezér ?! Ha nem vesz képeslevelező-lapot — nincs 5 filléres bélyeg. Régen hangzik már a közönség köréből az panasz, hogy a karácsonyi, újévi és húsvéti ünnepeket megelőző napokon a pécsi dohánytőzsdékben valósággal presszionálják a közönséget, hogy képeslevező-lapokat vásároljon és aki ezt nem teszi, vagy egyáltalában nincs szüksége képeslevelező-lapra, annak nem szolgáltatnak ki 5 filléres levélbélyeget. Egyik előfizetőnk panaszolja hozzánk intézett levelében, hogy december 29-én a felesége egy 5 filléres levélbélyeget akart vásárolni, de előbb mindenütt képeslevelező-lapot kínáltak neki megvételre és midőn ezt nem tette, mindenütt megtagadták az 5 filléres levélbélyeg kiszolgáltatását. Sőt, az egyik Király utcai tőzsdében azzal utasították el, hogyha tudott a piacon képeslevelező-lapot venni, hát vegyen ott bélyeget is. Ez már aztán igazán több a soknál. Felhívjuk a postaigazgatóság figyelmét ezekre a visszaélésekre és követeljük, hasson oda, hogy ez a tarthatatlan állapot megszűnjék. Hajcsárrendszer a kir. törvényszéknél. Amikor az év vége felé közeledik, minden hivatalban kétszeres igyekezettel sercegtetik a tollat a szellemi proletárok, az íróasztalok mellett görnyedő, horpadt mellű, sápadt rabszolgák, hogy feldolgozzák a restanciákat. Éjt nappallá téve, úgyszólván, pihenés nélkül írnak, anélkül, hogy a hivatalos órán túl végzett munkáért egy fillért is kapnának silány fizetésükön felül. A kir. törvényszéknél már hónapok óta dolgoznak — az elnök úr rendeletére — az írnokok és bijnokok reggel 7 órától kezdve este 6 óráig, úgy, hogy az étkezésre is alig engednek nekik időt a déli órákban. Az irodák kezelő és segédszemélyzete már úgy ki van merülve a fáradtságtól, hogy kiesik a toll sovány, csontos ujjaik közül, de az elnök úr ezt veszi figyelembe. Csak hajrá, hadd fogyjon a restancia ! Hogy egynéhány göthös napidíjas vért pök az Íróasztal mellett, hogy egy-két rabszolga áldozatul esik a lelketlen hajcsárrendszernek, az nem számít. Van még ebből a fajtából elég; naponta kézről-kézre adják a méltóságos elnök úr ajtajának kilincsét- De egyrészt jó is van ez így... Talán egyszer majd ezek a gerincnélküli, szerencsétlen szolgalelkű páriák is föleszmélnek és belátják, hogy tarthatatlan helyzetükön nem a MUNKÁS Népparlamentet követelünk, hogy a nép maga intézhesse sorsát!