Munkaügyi Szemle, 1930 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1930-01-01 / 1. szám
A szigorított és mind szigorúbban végrehajtott törvényes rendelkezések folytán évről-évre nő a minden balsetet pontosan bejelentő munkaadók száma. A második — mondhatnám gasztalós— körülmény az, hogy európaszerte ugyanezzel a jelenséggel találkozunk. Ennek okát két tényezőben kereshetjük. Az egyik a világháború szenvedéseiben és az utána következő évek gazdasági válságai közepette leromlott szervezetű munkásság testi rugalmasságának és ellenállóképességének csökkenése ; a másik az ipari termelés racionalizálása abban a sajnos, általnosan alkalmazott tökéletlen formájában, mely egyrészt elegendő anyagi eszközök hiányában nem használja ki megfelelően a műszaki tökéletesedés nyújtotta előnyöket, másrészt — pár legnagyobb üzemtől eltekintve — teljesen figyelmen kívül hagyja a helyes embergazdálkodás követelményeit. Alábbi táblázat iparcsoportonként tünteti fel a baleseti járulékfizető üzemek balesetsűrűségi viszonyszámainak alakulását. Meg kívánom jegyezni, hogy azért veszem itt csak a baleseti járulékfizető üzemekre vonatkozó adatokat, mert a díjfizető (kisipari) üzemekben egyrészt a bejelentési készség messze alatta marad a járulékfizető üzemekének, másrészt a munkáslétszám megállapítása is kevésbé megbízható alapon történik. A kép nagyjában ugyanaz, mint amelyet fentebb az egész iparra együttesen kaptunk, egyes iparágakra nézve azonban jellemző eltérések mutatkoznak. Szinte megdöbbentőknek látszanak a bánya- és kohóvállalatok adatai. A bejelentett balesetek viszonyszámai öt év alatt szinte ugrásszerűen emelkedve, a kiinduló adat kétszeresénél is magasabb értéket értek el. Ezekből az adatokból azonban nem szabad minden további nélkül a balesetek számának ebben az iparágban való ilyen mérvű emelkedésére következtetni, mert a számok ilyetén alakulásának kétségtelenül vannak más okai is. 1924 óta egymás után beszüntették üzemeiket az előző években felburjánzott barnaszén-és lignitbányák. Azok a bányák, melyek elég jelentékeny munkáslétszámmal dolgoztak, baleseteiket pedig távolról sem jelentették be azzal a lelkiismeretes pontossággal, mint a nagy bányavállalatok. Az alkalmazottak létszáma jelentékenyen csökkent a nagyválllalatoknál is és pedig éppen azokban az üzemágakban és munkanemeknél, melyekben a baleseti veszély lényegesen kisebb volt, mint a tulajdonképpeni bányamunkánál (építkezések, élelemtár, ruházati ellátás stb.). Ezeknek a feltevéseknek a helyességét igazolja az a körülmény, hogy legnagyobb emelkedést 1924-ről 1925-re látjuk és az a tény, hogy a bánya- és kohóvállalatok teljes munkásainak száma az 1924. évi 62.172- ről 1928-ig 40.409-re csökkent. Kisebb jelentőségű, de az eredmény kialakulásában szerepet játszó tényező Emelkedés iparcsoport 1924 1925 1926 1927 1928 1924 1928 Bánya- és kohóvállalatok .. .. 82'9 116-3 143-8 154 9 175.6 112 % Kő- és földipar.............. 30'8 30-6 50' 5 77'2 74 140 % Vas- és fémipar........................... 41-8 51 55-8 67-4 56 3 34-6% Gép-, szerszám- és műszeripar . 40'9 48-8 45-8 56-5 47'8 17 % Vegyészeti ipar.............. 30'2 38 36 45-6 51-8 7 5% Fűtő- és világító anyagok gyárt. 42-7 48'6 47'7 46-1 48-7 13'5% Textilipar.. ............ 17 26-4 318 31 1 35'2 108 % Faipar................................ 40-7 51 52 6 57-5 66'9 64 % Élelmezési ipar........................... 29'6 33-1 33 36‘8 4ГЗ 39-2% Építkezési vállalatok................... 28-5 43‘4 46-7 54'3 60 7 112'5% 3