Munkaügyi Szemle, 1931 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1931-01-01 / 1. szám

Az 1907. évi XIX. t.-c. tudvalevőleg még csak a betegségi és baleseti ágazatok feladatát szabályozta. A két ágazat is meglehetősen elkülönítve működött és csupán a tagsági díjak, befizetések behajtása és az első 10 heti betegápolás terén működött szorosan együtt a balesetbiztosítással, amelynek intézése tulajdonképen az Országos Munkásbiztos­ó Pénztár feladata volt. Most ez a helyzet alaposan megváltozott, az 1927. évi törvénycikk végre­hajtotta az egész munkásbiztosításnak merev középpontosítását. A vállalati és kerületi pénztárak, kirendeltségek autonómiája úgyszólván jelentőség nél­kül való s a balesetbiztosítás és betegsegítés ennek a révén körülbelül egy­­ségesítődött. Az 1928. évi törvény pedig még ehhez hozzácsatolta az öregségi, rokkantsági, özvegyi és árvasági biztosítást és az egész, immár társadalom­­biztosítási feladatot egy központi intézmény feladatává tette. Kialakult p­dig ez a fejlődés mindamellett, hogy tudomásom szerint a Magyar Munkaadók Központja és az építőipari érdekeltségek is a leghatározottabban kívánták 1926-ban az 1927-es törvény megalkotásakor a balesetbiztosítás önállósítá­sát. Az ágazatok külön kezelése nem vált valóra és az új törvény a merev központosítás elvének megvalósítását hozta. Amennyire hivatott vagyok ennek megállapítására, annyi határozott­sággal állítom, hogy a társadalombiztosítás egységesítése kérdésének bár elméleti téren világirodalma van, amelyben tömérdek érdekes vita anyaga található fel, mindezideig ez a vita a megnyugtató megoldást nem hozta magával. Míg az önkéntes biztosítás és a kényszerbiztosítás felfogása között hosszú ideig fennállott verseny ma már úgyszólván teljesen a kényszerbiztosítás győzelmével járt, addig a különböző biztosítási ágazatok egységesítését illető­leg ilyen döntő fordulat nem történt és a sok módosítás mellett is még min­dig mintaszerű német Reichsversicheriungsordnungba, sőt a velünk szom­szédos Ausztria társadalompolitikai törvényeibe sem vonult be győzelmesen az egységesítés elve és az egységes intézmény gondolata, sőt olyan kiterjedt mértékben, mint ahogyan az nálunk fennáll, tudomásom szerint egy európai törvényhozási rendszerben sem érvényesült. Ezt inkább a magam megnyugtatására és gyakorlati tapasztalataim meg­erősítése céljából említettem fel és egyébként gyakorlati tapasztalataim alapján szerzett felfogásaimat igyekszem csak kifejteni. Még 1912-ben vagy 1913-ban történt, hogy lehetségessé vált, hogy rövi­­debb ideig bár, de bent az intézményben tanulmányozhassam a délbajor építő­ipari Berufsgenossenschaft ügyvitelét és eljárási rendszerét. Mondhatom, elbámultam azon a célszerűségen és fejlettségen, amit ott módom volt észlelni. Mindamellett, hogy magában Bajorországban is külön szervezete van a magas- és mélyépítésnek és ezek is külön intézményt tartanak fenn Észak- és Dél­baj­orországban és hasonló a helyzet a birodalom többi országaiban, a baleset­­biztosítás szakmánként való megoszlása mellett, teljesen különválasztva a betegsegítő ágazattal, gyönyörű tökéletességgel működik. Mivel a szakmánként LESSIVE PHÉNIX BUDAPEST, V., VISEGRÁDI­ UTCA 17. SZ. TELEFON: AUT. 123-70. ALAPÍTÁSI ÉV: 1892. A$. vegyisztli és moraporgyár AZ ÖSSZES ÁLLAMI ÉS EGYÉB KÖZINTÉZMÉNYEK ÉVTIZEDES SZÁLLÍTÓJA. 3

Next