Műút, 2014 (59. évfolyam, 43-48. szám)
2014 / 6. szám (48.) - Tóth Orsolya: Egy "barbár" gentleman (Bodrogi Ferenc Máté: Kazinczy arca és a csiszoltság nyelve)
KRITIKA z ÚJ cc › Cü cc › CÜ ›ro . és í kötődnek, írásaiban egyaránt felfedezhetjük a csiszolt műkedvelő (virtuoso) és a felkészült műértő (connoisseur) ideáltípusát, pontosabban e kettő között kirajzolódó arcélét (229). Különösen érdekes összevetni Kazinczy kritikusi gyakorlatát a „társalgó kritika” egyik alapítójának, Lord Shaftesburynek a gondolatmenetével. Kazinczy ízlésfelfogása az angolszász kontextuson belül értelmezhető, tehát az ízlés természeti adomány, de tökéletesíthető, főként az élmény alapú találkozások által elsajátított klasszicisztikus normák belsővé tételével (249). Jóval nehezebb azonban megtalálni a kapcsolatot a nevetés shaftesburyánus filozófiája és Kazinczy elképzelései között. Az általa alkalmazott csípős humor (salsum), gúnyos nevetés (dicacitas) távol áll a Lord felfogásától, ám Bordrogi amellett érvel, hogy a nevetéshez kapcsolódó retorikai eszközkészlet más-más mintázatba rendeződhet a politeness személetmódján belül (252). A kötet lezárása visszatérés a Wieland-szöveghez, a Szinopei Diogenesz Dialógusaihoz. Az esszéisztikus regény részletes értelmezése nem csupán azt tárja fel, miként jelenik meg a szövegben a politeness diskurzusának kelléktára, hanem a német szakirodalom alapján arról is képet kaphatunk, hogy Wielandnál a társadalmi egyenlőtlenség a csiszoltság szellemében orvosolható. Bodrogi többek között erre reflektálva hangolja össze a német és magyar szakirodalom eltérő irányait. Ennek segítségével radikálisan újraértelmezhető a Kazinczy-szakirodalom egyik viszszatérő toposza. Kazinczy arisztokratikus ízlését meglátásom szerint hol a kirekesztésre hajlamos személyiség jellemhibájaként, hol — mint Bodrogi is jelzi — többnyire negatív felhanggal, a társadalomtörténeti arisztokrácia-fogalom egyik kategóriájaként kezelik. (295) Bodrogi szerint azonban ehhez nincs köze, kapcsolódik viszont az antik és shaftesburyánus arisztokrata felfogáshoz. Platóni gyökerei az arisztokratikus jellemű ember szép és egyben boldog lelkére utalnak, hiszen az arisztokratikus lélek részei helyes arányban állnak egymással. Schillernél a kellem, a szépség kifejezetten az erényes, nemes lélek megnyilvánulása, végső eszménye a kellem és a méltóság, s ennek forrása nem kis részben a shaftesburyánus arisztosz-felfogás. (296) Mások már korábban kiemelték e monográfia szintézis-teremtő jellegét, a különböző kutatási területek összehangolásából származó előnyöket, a nagy szakmai erudícióval végzett elemzéseket.14 S most hozzátehetünk még néhányat, a párhuzam kedvéért a csiszoltság nyelvén. Ha létezik a szakmai nyelvre konvertálható ízlés fogalom, a szakirodalmi és szépirodalmi forrásoknak kifinomult értelmezése, a kötet szerkezetére vonatkozó arányérzék, úgy Bodrogi monográfiája teljes mértékben birtokolja ezeket az erényeket. A szakkritika egyik jellegzetes retorikai fordulata azonban most sem maradhat el. Az erények számbavétele után következik a számonkérés, természetesen a kritika szerzőjének épp aktuális vesszőparipájára hivatkozva. Az én vesszőparipám mostanában Johann Caspar Lavater, akinek a munkáira e monográfia nem hivatkozott. Most röviden megpróbálok érvelni mellette, hogy szerintem miért lett volna jó, ha mégis megteszi. Johann Caspar Lavater, a svájci lelkész és teológus széles körű népszerűségét fiziognómiai kézikönyve alapozta meg. A fiziognómia több évezredes története során osztozik azon előfeltevésben, hogy az ember külső jegyeiből, az arcvonásokból, a testalkatból következtetni lehet a belső jegyekre, különböző tulajdonságokra, a jellemre, a karakterre. Lavater munkája a klasszikus fiziognómiai tradíció összefoglalója, s az újkori fiziognómia alapműve. Physiognomische Fragmente zur Beförderung der Menschenkenntniß und Menschenliebe (1775—1778) címen jelent meg a metszetekkel gazdagon illusztrált, négykötetes kiadvány. Fiziognómiai tanai, elemzései viharos gyorsasággal terjedtek el Európában, szinte azonnal megszülettek a francia és angol fordítások. E népszerűséget tekintve feltűnő lehet a munkáit később övező hallgatás. (Bár az elmúlt két évtizedben beszélhetünk egyfajta Lavater-reneszánszról). Ennek azonban tudománytörténeti okai vannak. Umberto Eco egyik írását 15 például úgy is értelmezhetjük, hogy (Hayden White terminológiájával élve) szatíraként cselekményesíti a fiziognómia történetét, de nem tekinthetünk el attól, hogy a történet tragédiaként is elbeszélhető. A fiziognómia története az előítéletek történetével fonódik össze, a rasszizmus „elmélete” szoros kapcsolatba kerül a nemzeti fiziognómiával.16 Rossz hírét azonban nem kizárólag a XX. század tragikus történései alapozzák meg. Ahogyan egyik értelmezője fogalmaz: „áldozatul esik a pozitivizmus tudományeszményének és a felvilágosodásénak”.17 Az (el)hallgatás ellen azonban lehetnek érveink, amennyiben célunk nem egy védhetetlen gondolatmenet rehabilitációja, hanem egy diskurzustípus történeti, esztétikatörténeti rekontextualizálása. Lavater munkáinak jelentősége nem csupán annyi, hogy az emberek ezentúl az ő tanai alapján választanak házastársat és szolgálót. Kazinczy Angelo Solimant végigmérő pillantása a Pályám emlékezetében, vagy éppen Péterfy regényében a fiziognómiai megismerés iskolapéldája. Mint azonban Melissa Percival egyik elemzése kifejti:18 Lavater könyvének művészettörténeti/elméleti relevanciája is van. Maga a kötet is egyfajta „műalkotás”, amelyben az emberi arc és a műtárgy szemrevételezése párhuzamot mutat. Lavater munkája ugyanakkor művészetelméleti „szöveggyűjtemény”, többek között éppen a szépség és a grácia fogalmára reflektálva. S nem véletlen, hogy az angolszász recepció különösen érzékeny a közvetlen és a közvetett Shaftesbury-hatásra.19 A neoplatonikus háttérre utaló természetfelfogás, a szépség és a morál szoros kapcsolata, s az optimizmus, mely szerint az emberi természet eredendően hajlamos az erényre, olyan jegyek. 14 Boldog-Bernád István: Bodrogi Ferenc Máté: Kazinczy arca és a csiszoltság nyelve. Egy önreprezentáció diszkurzív háttere, Irodalomtörténet, 2013. Granasztói Olga: Kazinczy csiszolt arca, reciti.hu. 15 Umberto Eco: Az arc nyelvezete, ford.: Kunkli Enikő, Lettre, 2004. nyár. 16 Ebből a szempontból is beszédes Richard T. Gray könyvének címe: About Face: German Physiognomic Thought from Lavater to Auschwitz, Wayne State University Press, 2004. 17 Richard T. Gray, 4. 18 Melissa Percival: Johann Caspar Lavater: Physiognomy and Connoisseurship, Journal for Eighteenth Century Studeies, 2003/26, 77. 19 Uo„ 89. 60