Művelődés, 1992 (41. évfolyam, 1-12. szám)

1992-07-01 / 7. szám

22 Hölgyeim és Uraim! Tisztelt egybegyűltek! Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület első ízben 1885-ben lépett a közélet porondjára. Szabó Károly annak a szász családnak a sarja, amelynek gyökerei Nagyenyed, Kolozsvár, Marosvásárhely tala­jába, szülőföldünk kultúrájának televényébe kapasz­kodtak — EMKE dalában így határozta meg Egyesületünk küldetését: “Ki a köznek él, annak élni érdemes”. Az 1991-ben újjáalakított EMKE ugyanezt a gondolatot tűzte zászlajára. Mikor elhatároztuk, hogy évenként művelődéstörténetünk nagyjairól elnevezett díjakat osztunk ki, kettős cél vezetett: egyrészt biztosí­tani kívánjuk a romániai magyar társadalom keretén belül a korszerű műveltségeszmény kialakításán mun­kálkodók társadalmi megbecsülését, másrészt úgy véljük, hogy értékrendjét vesztett világunkban a művé­szeti vagy művelődési értékek megbecsülésének ösz­tönzése, ápolása egyik legfontosabb feltétele egy európai mérce szerint szerveződő társadalomnak. Kiemelt módon köszönjük meg képzőművészeink­nek, Venczel Árpádnak, Cs. Erdős Tibornak, Starmül­­ler Gézának, hogy díjainkat önmagukban is értékes műalkotásokká tették. Köszönöm figyelmüket, következzék a díjak kiosz­tása! KÖTŐ JÓZSEF Az ünnepi gyülekezet Dávid Gyula és Kötó József bevezető beszédét hallgatja A Vox Humana laudációja Akik ezt a díjat Nagy Istvánról nevezték el, emlékeznek még rá. Tudják, ki volt ő: a romániai magyar kórusművészet és karvezetőképzés korszakos, páratlan kisugárzású mes­tere, karizmatikus Kodály- és Bartók-előadó. A karvezető, akit ma ezzel a díjjal kitüntetünk, már nem lehetett Nagy István-tanítvány. Amikor 1958-ban mesterünk kórusát betiltották, Szilágyi Zsolt kisdiák volt Gyulafehérvá­­rott. Amikor Szilágyi Zsolt a kolozsvári főiskolára került, 1965-ben, Nagy Istvánnak már tanítania sem szabadott a karvezetést. A Nagy István-Díj első kitüntetettjének karveze­tésből Dorin Pop volt a mestere. Szilágyi Zsoltban tehát nem egy folytonosság őrizetét jutalmazzuk, hanem a romániai magyar zenei élet s azon belül a művészi karének folytonos meg- és megújulási kész­ségének hősét. Tudjuk, Szilágyi Zsolt mindenekelőtt énekművész. Alig­hanem az ország első oratóriumtenorja. Ez lehet a magya­rázata annak, hogy a sepsiszentgyörgyi kórus, amelyet immár két évtizede vezet, a Vox Humana névre keresztelte­tek. Aki úgy tudja, hogy a tenorista mind énimádó, szemé­lyében a nemes ellenpéldát tisztelheti. Szilágyi Zsolt magánénekes — és közösséget teremtő művész. Nemcsak művészileg, erkölcsi tekintélyével is vezeti a magáéit. S a kórus, amellyel húsz év alatt egy emberré forrott össze, maga is összetartó művészi és erkölcsi hatalom. Akár hang­versenytermek dobogóin, akár katolikus, református, evan­gélikus vagy unitárius templomokban lép föl, akár temetéseken, vagy Mikes Kelemenre, Körösi Csom­a Sán­dorra, Mikó Imrére, Baász Imrére és más jeleseinkre emlé­keztető ünnepélyeken, együvétartozásunk tudatát erősíti bennünk. Örvendünk, hogy nemcsak nemzetiségi művelő­désünk sáncain belül, hanem mind a romániai zenei élet országos viszonylatában, mind Magyarországon, mind a távolabbi külföldön is megbecsülést vívott ki. 1982 ben el­kezdődött belügyes zaklattatását, a külföldi fellépésektől való időleges eltiltatását tisztességgel és méltósággal élte túl. Bírja az utóbbi évek fájdalmas vérveszteségét is. 38 tagja közül 12 vándorolt ki, s mégis: a Vox Humana megvan, szól, a hír szerint nem is gyatrábban, mint legjobb éveiben. Mély tisztelettel, hálatelt szívvel közvetítem a díjkiosztó kuratórium s a magam jókívánságait Szilágyi Zsoltnak és a sepsiszentgyörgyi Vox Humana kórusnak. LÁSZLÓ FERENC Lakatos Béla átveszi a Vox Humana díjat

Next