Művelődés, 2011 (64. évfolyam, 1-12. szám)
2011-07-01 / 7. szám
hály, Benedekfi Mihály, Kisseb Kis György, Kis Miklós, Nagy István) van számon tartva Dósa András főhadnagy századában. (Benedekfi Mihály neve után, egy más kéztől írva a „Szeben alá veszett” megjegyzés található.) Lázár Imre főkirálybíró nemesi századában (fél száz) kerül lustra alá Thorbozlai Bereczki István (Szökl. ÚS VIII, 270, 276). Péterfi Lajos református lelkipásztor 1904-ben összeállított történelmi vázlata szerint 1663-ban Torboszló református gyülekezete még a berekeresztúri református templomhoz tartozott, nem lehet tudni, mikor vált el anyaegyházától és lett Nyárádszentimre filiája (Péterfi 1904. 53). A berekeresztúri anyaegyházhoz való tartozás több ízben is felbukkant azóta Bekecsalja nevezetességeivel, egyházas helyeivel foglalkozó irodalomban (Keresztes 1998 • Léstyán 2000), ám feltehetően a református Névkönyv adataira támaszkodva csupán. Orbán Balázs megállapítása szerint Berekeresztúr a vidék falvainak egyik központi egyházközsége volt már a 14. század elején, sőt még a reformáció után is, mert még a 17. század elején is a szomszédos falvak (Berekeresztúr, Székelybere, Nyárádselye, Kendő, Márkod, Mája, Nyárádmagyarós) egy egyházközséget alkottak, kitetszik mindez egy 1602-ben kelt határozványból {Deliberatum), mely szerint nevezett évben Vágási György marosszéki református esperes-vicarius és berekeresztúri lelkész elnöklete alatt a nevezett hét falu elöljárói, presbiterei egybegyűlvén, különféle rendszabályokat hoztak az egyházközség és gyülekezet működéséről és fenntartásáról, a prédikátor megválasztásáról, az iskolamester és egyházi szolgák fizetéséről és kötelességeiről, az egyházi épületek karbantartásáról, a lehetséges egyenetlenségek kiigazításáról, kihágások bírságairól, temetkezési, ülési rendszabályokról stb. .A templom czinterem imádságnak háza és hellye - idézzük a Deliberatum 12. pontját - , senki azért prédikáczió alatt semmit ne áruljon, kiváltképpen égett bort, kalmárárut, hanem húst éneklés előtt, és azután mindent szabad legyen árulni, de viszszavonás, szitkozódás, verekedés vagy vérontás, se a templomban, se a czinteremben, se a czinterem előtt egy hajtásni földön ne legyen, ki ha lenne 12 forinton maradjon az indíttó, a kalmárárut, égettbort mit, embert hagyván hozzá a megye elvehessen minden pénz nélkül, ha a végezéshez nem tartanák magukat, senki künn ne merészeljen ülni, hanem betakarodjék a templomba, mert ha valaki cselekedne, künn híjában és haszontalan dologban töltené el az időt a prédikáczió alatt, tehát a megye kézi kalodát csinálván, abba rakják és az egy napot abban töltse el, mikor a praedikátor az isten házába bemegyen, mind férfiak, mind pedig asszonyok bemenjenek a praedikátor után megye bírsága alatt’ (Bocz 788). Mindez arra mutat, hogy a messziről jövő hívek itt templomozás után étkezni, mulatozni szoktak. A határozatokat az 1624. március 11-én Petrus Békési, Balthasár Dobokai és Petrus Borzási vizitátorok jelenlétében egész Berekeresztúr egyházmegyéje megerősítette, „egyik faluból is ellene nem mondván, szám szerint huszonegy esküdt emberek tizennégy egyházfiaival egyetemben confirmálták, és minden punctumokban megtartani magokat kötelezték." A becsületes Fogarasi Mihály prédikátorsága idején, 1658-ban kártyára íratták és II. Rákóczi György fejedelemmel megerősíttették. A marosi egyházmegye legrégebbi matrikulájában olvasható 1687-ben írt egyházközségi összeírás az egyházmegyének azt az állapotát rögzíti, amelyet a reformáció gyülekezetszervező munkája alakított ki a középkori alapok felett, ekkor Torboszló (és Seprőd) Nyárádszentimre filiája (Juhász 27). Az Ámé és Bárót patakok egybefolyásánál fekvő Nyárádszentimre 1332-ben már önálló egyházközség, e vidék településeinek anyaegyháza, máig meglévő gótikus temploma ekkor már minden bizonnyal létezett. A pápai dézsmák regestrumában 1332-ben „Sebestianus sacerdos de Sancto Emerico solvit III banales antiquos” bejegyzéssel szerepel. 1334-ben „Sebe de S. Emerico” 1. régi banalist fizetett, majd még egyszer 3 régi banalist (Entz 1994.137). A Nyárádszentimrével szomszédos Seprődön kívül századokon át a hegyháton túli Torboszló népe is ide járt templomba; központi táji fekvésének köszönhetően azonban a térségi központ szerepét Berekeresztúr még a 14. századot követően is sokáig megtartotta. SZATMÁRI LÁSZLÓ Irodalom Balogh Judit: A hatalomépítés útjai: a homoródszentpáli Kornis család története. Századok 2008. 142. évf. 4. 849- 896. Balogh Judit: A székely nemesség kialakulásának folyamata a 17. század első felében. Erdélyi Tudományos Füzetek 254. sz. Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2005 Benkő József: Transsilvania specialis. Erdély földje és népe I—II. Ford., bev. és jegyz. Szabó György. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest-Kolozsvár, 1999 Bocz József: A berekeresztúri Deliberatum. Történelmi Tár. Magyar Történelmi Társulat - MTA Történelmi Bizottsága, Bp., 1885.783-791. Demény Lajos: Demográfiai sajátosságok Marosszéken az 1614. évi Bethlen-féle összeírás tükrében. In Emlékkönyv Jakó Zsigmond születésének nyolcvanadik évfordulójára. Szerk. Kovács András, Sipos Gábor, Tónk Sándor. Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 1996,148-158. Demény Lajos: A fejedelmi székely politika és a székelyföldi népesség-összeírások (1575-1627). In Szekl. ÚS IV. 5-31. Demény Lajos: Marosszék és a fejedelmi székely politika. (1595-1629). In A Maros megyei magyarság történetéből. Tanulmányok. Szerk. Pál-Antal Sándor-Szabó Miklós. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 1997. 28-39 BOE II. Monumenta Comitialia Regni Transsylvanie. Erdélyi Országgyűlési Emlékek. Történeti bevezetésekkel az MTA Történelmi Bizottsága megbízásából szerk. Szilágyi Sándor. Második kötet (1556. szeptember 1576); MTA, Bp., 1876 BOE V. , Monumenta Comitialia Regni Transsylvanie. Erdélyi Országgyűlési Emlékek. Történeti bevezetésekkel 19