Művelődés, 2019 (72. évfolyam, 1-12. szám)
2019-06-01 / 6. szám
Báró Radák Istvánné, szül gróf Rhédey Kláráról (1809-1868) - mert róla lehet szó - Barabás több arcképet festett az évtizedek során. Az első portrét 1831-ben készítette Kolozsváron 16 forintért, és fel is írta a képjegyzékébe: „G. Rhédei Klára (miniatűrben) 16 Cfl.” Ha ezt a bejegyzést az itt közölt kisméretű női arcképre vonatkoztatjuk, akkor a kép a 22 éves Rhédey Klárát ábrázolja egy kerti padon ülve, könnyű, kék színű ruhába öltözve. Jól szemügyre véve a festményt (festményt írok, bár a technika szerinti muzeográfiai besorolása grafika lenne), biztosak lehetünk, hogy ez a munka a legcsekélyebb mértékben sem játszhatott szerepet a festő művészi hírnevének megalapozásában. Ebben a képben nyoma sincs a „biedermeier kedvességének, és láthatóan nem sikerült „az ábrázolt pozitív vonásainak kiemelése”, azok a jellemző vonások, amelyek már Barabás korai munkáiban felfedezhetőek. A ruhakelmék, ékszerek, hajviselet megelevenítésében sem ismerhetünk a mi festőnk ecsetvonásaira, holott mindezt a legtöbb portréján rutinosan oldotta meg már 1831-ben. De hát mindenkinek vannak rossz pillanatai! Lépjünk tovább, mert ebben a rövid írásban inkább Gróf Rhédey Klára - akiről manapság alig hallunk - későbbi emberi kiteljesedését szeretném a kortársak szavaival felidézni, és két idősebb kori arcképét is közölni, amelyekből az egyik szinte ismeretlen. „1850-ben Haynau kijelentette, hogy szeretné, ha a magyar intelligencziának csak egy feje volna, hogy azt egyszerre levágathatná, ez időben tudvalevőleg a legbátrabb férfiak is külföldre menekültek vagy egészen félrevonultak. Egyedül egy asszony, báró Radák Istvánné, született gróf Rhédey Klára vette fel a harczot a szörnyeteggel; koczkára tette életét és ami még több, kitette magát annak a veszélynek is, hogy nyílt piaczon veszszeütésekkel büntetik meg, ha hazafias buzgólkodását leleplezik. (...) Mig Haynau a honvédeket üldözte és akasztatta, addig Radákné istápolta őket, a szerencsétleneket, az özvegyeket és árvákat vigasztalta. Egy titkos szövetkezetet is szervezett, melynek czélja volt az üldözött hazafiak segélyezése, szökésük előmozdítása és a családjukról való gondoskodás. (...) Radákné nem engedte, hogy az öngyilkosság gondolata a kétségbeesett honvédek közt lábrakapjon. Megérdemli, hogy nevét a legnagyobb magyar honleányoké közt említsék és később, mikor az utókor higgadtan fog ítélni, az ő neve fog az elsők közt tündökölni.” Az utókor higgadt ítéletére várva hozzáteszem, az idézett szöveg az 1860-ban megjelent Szigeti Albumból való, szerzője pedig P. Szatmáry Károly (1831-1891), aki a díszes kötetben közölt írásához illusztrációként Barabás Miklóstól kért portrét a híres nagyasszonyról. Nem ismerem az eredeti portrét, amely Barabás képjegyzéke szerint olajfestmény lehetett, viszont a hölgy díszes ruhája alapján, amely a Szigeti Albumban látható, arra gondolok, hogy a közölt kőnyomat az olajfestmény nyomán született. Ugyanebben az időben készült egy másik portré is Rhédey Kláráról, úgy tudom, ez szintén a kolozsvári múzeumban lappangott eddig. S ha már a nagyasszony szép ruháját hoztam szóba, mellékelem azt a képet, amely a gödöllői Grassalkovich-kastélyban őrzött ünnepi viseletről készült, és valaha gróf Rhédey Klára öltötte magára. Talán épp ebben örökítette meg őt a festő? Ide tartozik még Tompos Lilla leírása a ruháról: „Az alkóvban (a szobán belül elkülönülő ablaktalan fülke) bemutatott női díszviselet a magyar történelem értékes művészettörténeti darabja, melyet gróf Rhédey Klára (1809-1868) viseleteként ismerünk. (Rhédey Klára unokatestvére volt Rhédey Claudiának, Erzsébet brit királynő ükanyjának.) A ruha halványkék habosselyemből és lampaszselyemből készült, ezüstlamellás hímzéssel, arany-ezüst lampasz szalagokkal és hímzett selyemtüllel díszített. Legrégibb részei 1750 körül készültek, azóta többször átalakították. A díszviselet családi ereklyeként, magántulajdonban maradt fenn.” P. Szatmáry Károly csak futólag említi Rhédey Klára érdemei között az irodalom pártolását, ám aligha feledkezhetünk meg arról, hogy ha a grófnő nem találta volna meg a család ózdi kastélyában Petrőczy Kata Szidónia (1658- 1708) kéziratos kötetét, nem tudnánk a magyar barokk első ismert költőnőjének szomorú verseiről. Itt néhány sort idézek az Áldott vagy mihecske című versből: „Vetem szemeimet kerti virágokra, / Tavasszal zöldellő árnyékos ágakra, / Szép folyó vizekre, csörgő patakokra, / De az is nem használ, minden fordul búra. / Ez világi pompát könyves szemmel nézem, / Tündöklő szép voltát, noha én szemlélem, / De semmi örömem nincsen abba nékem, / Semmi vigasztalást nem lelhet bús szívem.” Jegyzetek 1 Barabás Miklós akvarelljei. Magyar Nemzeti Galéria, 1985. Az előszót írta és a katalógust összeállította Szvoboda D. Gabriella. Budapest. 2 http://mek.oszk.hu/.. ./06162/html/aradiv02633/aradiv02633.html 3 Kolozsvár, Művészeti múzeum. Leltári szám MA 3316. Akvarell, tus papíron: 0,204 x 0,158 cm. Jelzés nélkül. A munka 1954-ben került át a Történelmi Múzeumból. Radákné Rhédey Klára portréja az 1860-ban megjelent Szigeti Albumban Radákné Rhédey Klára időskori portréja LXXII. évfolyam 2019. június • 29