Művészet, 1968 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1968 / 2. szám

LENGYEL GÉZA EMLÉKE (1881 — 1967) A magyar szellemi élet megszállott polihisztora hunyt el Lengyel Géza személyében. Törhetetlen szorgalmával és izzó lelkesedéssel vette számba és propagálta megbízható pontossággal a keletkező irodalmi és képzőművészi értékeket. Fáradhatatlan mindenese volt a Nyugatnak, s hosszú ideig a Szemle rovat főmunkatársi minőségében ontotta cikkeit kismesteri szinten festőkről, írókról, közgazdasági problémákról. Fontos és szükséges információkat adott kortársainak, s folyamatos munkásságával építette Lyka Károly, Bálint Aladár, Elek Artur, Bölöni György méltó társaként képzőművészeti kultúránkat a XX. század első évtizedeiben. Érdek­lődésének mohósága töretlen maradt, s műveltségének egyetemes arányérzéke regisztrálta valamennyi lényeges mű és alapvető stílus magaslatait, Írásainak színvonala állandó maradt — nagyvonalúan alkalmazta Osvát Ernő minden szellemi égtáj értékeit figyelembe vevő koncepcióját, — műtörténeti cikkeiben. Szervesen épült mű­veltsége, ízlése, — mindvégig szerény és tárgyilagos maradt. Olyan emberi melegséggel rendelkezett, mely azonnal barátnak fogadta a kultúra bármely rétegében és különböző szintjén dolgozó munka­társait. Ady-kutatásaiban hasznos és alapvető adatokat tárt fel, értékelései is mindig megbízhatók, s éppen ezért a mértéktartásért és adatgyűjtő alázatért dicsérik kritikusai, — elsősorban Varga József és Németh Lajos. Számtalan újság munkatársa volt, s hosszú ideig kereste műfaját. Tisztes novellákat írt, ideiglenesen átváltott a közgazdaság terüle­tére, de életművének legmaradandóbb részlete művészettörténeti tevékenysége. Ihletett könyvet írt a XIX. század első nagy magyar szobrászművészéről, Ferenczy Istvánról, s ő rendezte, válogatta könyvvé Zola stílusindító művészeti írásait. Képzőművészeti tárgyú cikkeinek első vonulata az 1910-es évekre esik. Munkácsy festői hagyatéka mellett fellebbenti Nagybánya és a Nyolcak új szépségeinek horizontját is, — mércének Goya, Greco művészetét —, rektornak a szecessziót idézi. Része van abban, hogy modern képzőművészetünk valamennyi korszerű irányban tájékozódott, hiszen nem az elzárkózást, hanem a fokozott figyelmet, a teljes horizont vizsgálatát hirdette. Lapot is indított „Művészélet” címen 1919-ben, de az ellenforra­dalmi kurzus nem igényelte e kibontakozást, és e terve megszakadt. Újságírói munkássága permanens maradt, a Nyugat fogadta irodalmi és képzőművészi tárgyú írásait, de Lengyel Géza nagy lendülete a lehetőségek gyérülése miatt meglassult, cikkeinek száma csökkent. Életének összegező korszakában Lengyel Géza számára a „Mű­vészet” megfelelő teret adott, s átmeneti stagnálás után szinteti­zálta életútjának gazdag tapasztalatait. Kiállítási krónikában szá­molt be az 1965-ös pesti tárlatokról, és nagyvonalú tárgyilagosság­gal, lelkes hevületű pozitivista körültekintéssel, meggondolt dicsé­retekkel és hangfogós bírálattal pásztázta végig festők, szobrászok munkásságát. Erre az időszakra esik azon sorozata, melyben nem­zedéktársainak indító értékeit leltározza megindult reminiszcenciá­val és tisztelettel. (Herman Lipót, Kisfaludi Stróbl Zsigmond, Lyka Károly) Tanulmánnyá tömörítette azokat a meditációit, melyek Szigligetiel, Keszthellyel és Eiffel magyarországi műveivel kapcso­latosak. Ezen műveiben tapintatosan jelez bántó tévedéseket, helyi artisztikumot egyaránt. Rengeteget dolgozott, mégis egyik Anonymusa korának, hiszen fontos írásai rejtőznek a nagyváradi Szabadságban, a Huszadik Században, Budapesti Naplóban és a Nyugatban. Megtisztelő kötelességünk e méltatlanul homályba merült írások láthatóvá tétele, kötetbe gyűjtése. Az adatfeltáró jelleg haszna mellett Lengyel Géza könyvvé komponált műtörténeti, irodalmi cikkei napjainkban is fejlesztenék igényével, tapintatával és egyetemességével a köz­ízlést. A búcsú nehéz napjaiban tisztelgünk Lengyel Géza, — a képző­­művészeti kultúra kimagasló terjesztőjének és munkájának mara­dandó emléke előtt. Losonci Miklós Rozanits Tibor: Riadalom (Ludak) — Panique (Dies) — Tpeepea (Tycu)

Next