Lyka Károly szerk.: Művészet 3. évfolyam (Budapest, 1904)
3. szám - Bayer József: A pesti műegylet kezdeményezői és első megtámadói
Bayer József magyar művészet pártolására fordítja — és hogy ez szép volt tőle s meg is dicsérték érte, de hiába, mindez abból a fonák felfogásból származott, hogy „örülnünk és hálálkodnunk kell, ha saját zsírunkból egypár csepp saját pirítatlan kenyerünkre is csurgattatik ..." E nagy lelkesedéssel kezdeményezett, de hivatásában rosszul körvonalazott, az idegen elem befolyásának könnyelműen átengedett, a magyar művészek összetartásának hiányából korlátlanul zsarnokoskodó egyesület nemcsak nem fejlesztette „zsenge kezdeteit" a magyar művészetnek, hanem elkeserítvén annak lelkes munkásait, inkább hátráltatta a honi művészetet kifejlődésében. Hacsak sejtik is ez elfajulást, aligha állottak volna a kezdeményezők közé egy Desewffy Aurél, egy Eötvös, Jósika, Lukács Móric, Trefort. A legnagyobb hiba mindenkép a pesti magyar művészek össze nem tartásában keresendő. A Frankenburg elítélő véleményén kívül egy más kiváló publicistánk felfogását is ismerjük ez egyesületet illetőleg. Ha a szempont, amelyből a Műegyletet bírálat alá veszi, más is a Frankenburgénál, a végeredménynél, t. i. hogy a Műegylet nem felelt meg hivatásának, találkoznak. E kiváló publicista Gerando Ágost, ki franciául írott első műveivel: Essai historique sur l'origine des Hongrois (Páris, 1844) és La Transylvanie et ses habitants (Páris, 1845), magára vonta hazánk legkiválóbbjainak figyelmét és ezt egy később írott (Pest, 1848) magyarra is lefordított művével a „Politikai közszellem Magyarhonban, a franczia forradalom óta", még jobban kiérdemelte. Ő egy névtelenül megjelent kis röpiratában beható birálat alá vette a pesti Műegylet egész eljárását. Szerzőnk általános szempontokból indul ki. Az egyesület alapítási mániát és főképen a pénz és munkás erők ügyetlen elfecsérelését támadja meg. Kíméletlenül ostorozza az utánzási kört, mely a hazai viszonyok szükségeire figyelem nélkül, oly intézményeket létesít, melyeknek nincs meg nálunk a kifejlést biztosító jó talajuk és javítani akarván a helyzeten, oly zsákutczába juttatják a közönséget, ahonnét nincs szabadulás. A meglévők fejlesztése helyett idegen kultúrák elemeit oltjuk a nemzet testébe és ahelyett, hogy ettől megerősödnek, elcsenevészik az egészséges, lassú, természetes kifejlődés rovására. Odamutat a sokfélének lázas kultiválásában rejlő veszélyre és a kevésbé való igaz elmélyedést ajánlván, a honi talajban gyökerező intézmények kimívelése érdekében tör lándzsát. „Valóban kár - írja szatirikusan — látván ezen ország szegény állapotát és a jóra törekvő ügyekezetet, valóban kár, hogy annyi munkásság és annyi pénz vesztegettetik s mindez csak azért, mivel a pesti magyarok londoni, párisi vagy berlini stb. magyarok. A hollandok a kafferek országában az emberevés ellen állítottak társaságot. Mit gondolnál, ha itt hasonló társaság alapítását javalnám? Nevetnél. S mégis az itteni társaságok egynémelyike nem szükségesebb ..." Ilyennek tekinti a szerinte nagy bajjal felállított „művészet-serkentő" társaságot, a pesti Műegyletet. Mi volt például a legutóbbi jutalomkép ? Egy rézmetszet, Waldmüller „Ébredő sejtelme" nyomán. „Valóban nem lehet szebb szándék - írja — és nem lehet kevésbbé alkalmas, gyerekesebb eredmény ..." Távol áll tőle a művészet kicsinylésének még a gondolata is. A művészetek és művelőik a legnagyobb becsületre és tiszteletre méltók. Az a törekvés, hogy a bennünk rejlő szépet és jót meg akarjuk valósítani, isteni egy eszme. Ezért mondják isteni Raphael, isteni Plató. Arról azonban nem szabad megfeledkezni, hogy a művészet „egy nemzet műveltségének utolsó kifejezése". A művészet csak akkor létesül, amikor a nemzet dicsősége fénypontját érte el. Akkor magától sarjad, természetesen, mint a virág a maga évszakában. Nem melegházi növény, mely sarjadzik, mivel erővel úgy akarjuk ..." A művészetben lehetetlenség a középszerűség és mivel fényűzési tárgy, vagy legyen fenséges, vagy ne legyen. A műveltség azon fokán, amelyen állunk, hiába erőlködünk, mert nem nevelhetünk semmit melegházban. „Egy évszázadnál több idő is foly le még, minekelőtte művészeink lesz- e Pest. Egy tiszaháti magyar őszinte megjegyzései a hazafiság, utánzási kór és nevelés felett. 1840. Lipcsén (!) 8 r. 24. lap. 174