Lyka Károly szerk.: Művészet 3. évfolyam (Budapest, 1904)
3. szám - Bayer József: A pesti műegylet kezdeményezői és első megtámadói
A pesti műegylet kezdeményezői és első megtámadói nek." Bármily' túlzottnak látszik is e vélemény, a kor viszonyaival ismerős szemlélő inkább hajlott a pesszimisztikus, mint az optimista felfogás felé. Erős meggyőződése, hogy mit se fogunk létesíthetni a művészet terén, „míg időnk el nem jött és mikor reánk kerül a sor, egyesülettel vagy anélkül is teremtünk." Ha hazánkban, jelen viszonyait tekintve, egy Raphael vagy Rubens tehetségével bíró festő születnék, „fogadok - - írja — nem nevelheted lángeszű festőnek", mert az ember mindig a külső viszonyoktól függ. Érdekes, hogy a Taine révén közforgalomba jutott milenelméletnek már magyar hirdetője volt! Egy dolgot maga is helyesnek tart, azt hogy míg e kor első, a nemzetet a művészettel meg kell ismertetni. Csakhogy igazi művészettel kell ízlését formálni, mert honnan fejlődjék a művészi ízlés, ha semmi művészeti tárgyat nem lehet látni. Más országokban még a „legcsekélyebb ügyességgel felruházott ember" is a múzeumoknak közepette növekedik föl. Csak a szemeit kell felnyitnia, ha szépet akar látni. „De itt ? mi mívelje az ízlést? semmi." Fölhívja a nemzet figyelmét a pestmegyei közgyűlés 1845. évi azon határozatára, mely körlevél útján a többi megye figyelmébe is ajánltatott, hogy antikokat vegyenek gipszmásolatokban. Szerezzenek, ha nem is eredetieket, legalább hű másolatokat, a minőket Olaszországban eleget árulnak. „ Állítsatok egyszóval művészeti múzeumot, melyben megfordulván ifjaitok, ízlések képződjék." Ha ez sokba kerülne, utazási ösztöndíjakkal Német-és Olaszországba kellene a tehetséges magyar ifjakat küldeni. Ez is elő fogja kifejlődésüket mozdítani. „Csak ne hívjátok vissza egy vagy két év múlva, gondolván, hogy már most kitanuljanak. Vagy engedjetek nekik időt művészekké tenniök, vagy ne tegyetek semmit ..." És — kérdi — mit teszünk mi azon cégér alatt, hogy a művészet érdekeit mozdítjuk elő ? Minden műegyleti tagnak az „Ébredő sejtelmet" adjuk ! Hiszen, ha a művészetnek szava volna, a füleitekbe kiáltaná, hogy az ilyesmivel „különösen lealázzátok" s megmondaná, hogy „azon rézmetszvénynél soha rosszabbat nem csináltak! A tárgy ízlés és fölemelkedés nélküli, vért felforraló aljasságú és ti ezt választjátok , és mikép metszik ? nem kell igen jártasnak lenni a dologban, annak átlátására, hogy az utolsó e nemű művész jobban dolgozhatott volna." A háttérben egy asszony áll, mintha csak a falhoz volna lapítva. A szövetek és a leányka teste rajzából minden műgond hiányzik. „Mondjuk fenszóval, ez nyomorú művészet, oly művészet, melynek el kellene rejteznie. Ez gerjeszszen aztán jó ízlést! — kérdi a rúthoz szokást bizonyára i s ez sikerült.'' Mindenki csodálta, aki a kezében tartotta. „Gyönyörű eredmény valóban, sokat haladtatok, mikor oly embernek, kinek talán semmi fogalma nem volt, rosszat adtatok. Jobban tettétek volna, őt békében hagyni. Micsoda jót teszen azon egyesület, melynek oly szépek és dicséretre méltók szándékai?" Azt hiszi tán, hogy sokra ment képkiállításaival ? A mi közönségünknek nincs kifejlett műízlése s ezért ízlését nem is fejlesztik oly festmények, a minőket mi készítünk, vagy a minőket Bécsből küldenek. Egy képkiállítás nem ér többet nálunk, mintha „gőzerőmű"-kiállítást rendeznénk francia és angol mintára. A nyugati népek ily kiállításokon s az ahhoz értő közönség kiképzésén évszázadokig dolgoztak, mi elég gyöngék vagyunk azt hinni, hogy mihelyt kiállítást rendezünk, mindazon fejlődési fázisokon is már keresztül mentünk, mint azon nemzetek, melyektől átvettük a kész dolgot. Gerando szerint olyan ez, „mintha a hinduk nagy hadakozóknak hinnék magukat, mivel úgy öltöznek és úgy fegyverkeznek, mint az angolok, meggyőzőik. Mi mindig végén kezdjük a dolgot. Gyermekkorunkban férfiruhát öltünk". Mint látjuk, Gerando Ágost a természetes, lassú fejlődés eszméjének híve. Meglátja ő is nemzetünknek azt a hibáját, amit gróf Széchenyi István igy fejezett ki: „szeretünk mindent a második lépéssel kezdeni". Nem elvi ellensége ő a műegyesületeknek és képkiállításoknak, csakis az olyanoknak, mint a pesti. Vezetőiknek sejtelmök sincs a művészet való feladatairól s az ízlés-fejlesztés igaz eszközeiről, a hazai viszonyok fejletlen voltára meg éppen nincsenek tekintettel. Gerando valóban nagy szolgálatot tett, midőn őszinte nyíltsággal kijelentette, hogy a Műegylet ügyénél „dicséretre méltó munkásságunk minő sajná