Lyka Károly szerk.: Művészet 5. évfolyam (Budapest, 1906)
6. szám - Lederer Sándor: A Szépművészeti Múzeum olasz mesterei I. - A velencei festők
Alessandro-templomban s az Averoldi grófok házában mutatható ki, s hogy e család később, 1857-ben eladta azt a londoni National Gallerynak (öt részét, a mű így nem teljes). Lehet, hogy ez időtájt Moretto szt. Rókusát is ily módon távolították el a templomból s később eladták. Talán meg is van esetleg valamely angol magángyűjteményben. Crowe és Cavalcaselle egy S. Alessandroból származó Rókus-képet említenek a Fenaroli házban, Rókust angyal vezérli címen (VI. 480. 1.) de a Bresciában 1898-ban megjelent, Moretto műveit tartalmazó album — L' Opera del Moretto — semmi kétséget sem látszik táplálni az iránt, hogy a Fenaruli-képtárból ismeretlen helyre jutott Moretto-féle Rókus-kép azonos a S. Alessandro-templom oltárképével (121. 1.). Venturi a mi Rókus-képünk említésével kapcsolatban ennek egy másik példányát idézi a Pápa-család tulajdonából, Desenzano allagoból. Továbbá utalunk e képnek egy harmadik ismétlésére, amely e festmény részletét kisebb méretben (100X120, a mienk 152X228) adja, ez 1895-ben Milanóban a Scarpa-gyűjtemény árverésén Moretto műve gyanánt kelt el. A művészet vezéralakjainak tetszetős, szerencsés alkotásait mindig szaporán utánozták ; olykor, mint ez esetben is, csupa másolatuk maradt ránk, amelyek az elveszett eredeti pótlására szeretnek kínálkozni. Amily sűrűn kerülünk össze Morettóval Bresciában, épp oly ritka másutt. Ez az oka annak, hogy jó ideig nem is ismerték eléggé. A bécsi udvari gyűjteményben, igaz, van egy szt. Jusztinája, egyike ama pazar műveknek, amelyek az ő magasságos művészetéről fogalmat adnak. De igaz az is, hogy ezt a képet sokáig Pordenone munkájának tartották, akárcsak majna-frankfurti másik festményét. Most a Liechtensteinképtárnak is van két pompás kezemunkája: egy kis szt. család és egy még kisebb szt. Jeromos. Moretto szorgos és nemes művészetével versenyez idősb és őt túlélt kortársa: Romanino. Tárgykörük rokon lévén, versenytársakká válnak egymás közt s a közönség színe előtt. Moretto már kora ifjúságában, 1521-ben együtt festett vele egyazon kápolnában, a S. Giovanni Evangélista Oltáriszentség-kápolnájának falait és íveit díszítve. Moretto a bal, Romanino a jobb oldalon. Még 1540-ben együtt munkálkodnak Veronában a S. Giorgio-templomban, s ez ismétlődik Trentóban is. Közben Brescia templomaiban dolgoznak együttesen, ott is, ahol ma a sok átalakítás következtében már csak az egyiknek vagy a másiknak művei maradtak fönn. Moretto nemes stílusával szemben Romanino művészete életerősb és izmosabb. Amannak kompozíciója nemesebb és koncepciója tisztább, ennez erélyesebb. Moretto felülmúlhatatlannak bizonyul a tónus gyengédségében, Romanino viszont az ecset szabad és biztos kezelésében s a szín dúsabb hangszerelésében tűnik ki. Tulajdonképpen kiegészítik egymást s a párhuzamosságnak ugyanazt a képét adják, amit Luini és Gaudenzio Ferrari ad a milanói s Garofalo és Dosso ad a ferrarai iskolában. Moretto nőalakjai olykor párjukat ritkítják. Tervek melankóliával, révedezők és makulátlanok. Romanino fürge alkotóereje a monumentális falfestés terén is érvényesülhetett. Hogy mennyire keze ügyébe esett ez az előadási mód, amelyet minden nagy művész kedvelt, azt egy sor freskója tanúsítja a cremonai dómban (1520), a bergamo-melléki Malpaga-kastélyban (1534), a trentói várban (1540), a bresciai S. Giulia alsó templomában, amelyek legnagyobbrészt, sajnos, már csak töredékeikben vannak meg (a bresciai S. Francesco és S. Domenico templomokban festett freskók azóta teljesen elpusztultak), továbbá az Iseo tó és Val Camonica több helységében. Mint Moretto, úgy Romanino is csak itt-ott szerepel Brescia vidékének határain túl. Az európai képtárak közül a berlinin és londonin kívül tudtommal egyetlen egy sem örvendhet annak, hogy valamely eredeti keze művét bírja. Még ritkábbak arcképei: nyilván kevés ily művet hagyott hátra. Az immár Romaninónak tulajdonított két festmény pedig arckép s ez a mi szempontunkból még inkább öregbíti értéküket. Kivált ha a 126-ik számú cavaliere- i Fé d' Ostiani : Storia, tradizione ed arte nellc vie di Brescia. 1896., fasc. III., 22. I. 398