Lyka Károly szerk.: Művészet 6. évfolyam (Budapest, 1907)

6. szám - Lederer Sándor: A Szépmuvészeti Múzeum olasz mesterei 2. A milánói iskola és Leonardo

A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM OLASZ MESTEREI 2. A milanói iskola és Leonardo da Vinci. velenceieknél hasonlíthatatlanul 'A r kisebb számú mű képviseli gyűj­^ » teményünkben a milanói iskolát. De e műveknek kis sorozata annál válogatottabb s némelyikük való­ságos gyöngye az olasz művészetnek. Vala­mennyi egyazon, nagyra fejlett korszaknak alkotása, amely ott egybeesik az állami és politikai hatalom magasrendű virágzásával. Milanóban a Sforzák uraságának hathatós pártfogása mellett, a művészeti tevékenység három vezérszerepű képviselő körül csopor­tosul. Vincenzo Foppa, a jellemző kifejezés és erély nagymestere, képviseli a mantegna-irány­nyal párhuzamos rideg valóságfestést. Donato Bramante, aki inkább az építészet terén úttörő mestere a fejlett renaissancenak, mégis az épí­tészet és festészet szervesen átérzett harmó­niája révén a monumentális festő szerepét játssza s eximio pittore (1488-ik évi okirat). Végre Leonardo da Vinci a természet alakító törvényeitől vezéreltetve, mélyen behatol a for­mának, a felület domborodásának és lágyságá­nak problémájába, hatalmasra növeli a gondolat uralmát, s középpontja egy iránynak, amelyet Vasari 1 újnak mond s amelynek eredményei a leonardesco iskolát adják. 1 L. a Vite bevezetését. A művészek ama csoportjából, akik kevéssel Leonardo előtt működnek és részben vele cgyivásúak, s akiknek Lombardiában a leg­kimagaslóbb képviselője Vincenzo Foppa, csu­pán egyetlen festményt őriz gyűjteményünk. Nem kínálkozik tehát alkalom behatóbban fog­lalkoznunk azzal az iskolával, amelyből a többi közt Zenale, Bernardo Buttinone, Giov. Donato da Montorfano, Bartolommeo Suardi, Vincenzo Civerchio, Ambrogio Borgognone, Ambrogio Bevilaqua, Ambrogio de Predis, Bernardino dei Conti került ki, akik mind azon az úton haladtak, amelyet Foppa mutatott nekik, anél­kül, hogy „akár Bramente, akár Leonardo da Vinci hatását befogadták volna" (Morelli), Bra­mantino kivételével, aki később segéde és tanítványa volt Bramantenek. Mielőtt tehát a leonardesco művészekre térnénk, szemlélő­désünkben a derekas és tartalmas új kataló­gus 1 nyomán, csupán Ambrogio Borgognone Pietáképére szorítkozunk, s ezenkívül csak Civerchiora terjeszkedünk ki, akinek Pulszky vásárlásából eredő s most a raktárban őrzött művét nem tartjuk egészen mellőzhetőnek. „Krisztus siratását" (112. szám) nyilván már régebben is Ambrogio Borgognone művének tartották. Az Országos Képtár 1878. évi kép­lajstromában a 127. sz. a. a kép értékét kiemelő *-gal ellátott következő sort olvassuk: 1 Térey Gábor dr.: A Szépművészeti Múzeum régi képtárának leíró lajstroma. Budapest, 1906. 305

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék