Lyka Károly szerk.: Művészet 8. évfolyam (Budapest, 1909)
1. szám - Hazai krónika
Hazai krónika művészi készséget, mert a korai halál derékban roppantotta ketté a még fejlődése előtt álló művész életét. Szamossy László, Munkácsy Mihály első mesterének, Szamossy Eleknek fia volt, akinek Hunkár Katalinnal kötött házasságából született 1846 április 27-én, Budapesten. Már gyermekkorában nagy hajlamot mutatott a rajz és zene, nevezetesen a hegedű iránt. Atyja, ki Munkácsy Mihálynak nagy tehetségét is először ismerte fel, László fiát maga tanította a rajz elemeire és sokat várt fiának tehetségétől. De a zene iránt érzett vonzalmát és szeretetét sem hanyagolták el és előbb Tutsek Lajos nagyváradi zenetanár, majd amikor a IV. reáliskolai osztályt elvégezte és Budapestre költözött, itt Huber Károly, a zeneakadémia akkori igazgatójának ajánlatára, Gobbi Alajos zenetanár tanítványaként erős haladásról tett tanúságot. Amikor a zeneakadémiai tanulmányokat elvégezte, a festészet iránti kedve Münchenbe, majd Parisba vezette és mint Munkácsy Mihály pártfogoltjának, mindenütt nagy jövőt jósoltak neki. De Munkácsy, amikor látta, hogy az ifjú festő túlságosan sok időt szentel a zenének, jónak látta őt erre figyelmeztetni és Szamossy László szavai szerint így óvta őt a zene túlságos kultiválásától : — Édes Lászlóm, két múzsa nem csókol egy embert homlokon. Jó volna, ha a két múzsa közül választana egyet és csak annak hódolna osztatlanul, mert az egyik művészet kifejlődése a másik rovására történik és így egyénisége aligha fejlődhet ki teljesen. Munkácsy Mihályné azonban, aki látta, hogy Szamossy egyik művészetről sem tud lemondani, azzal biztatgatta, hogy festőművészetének még hasznára is lesz a zene, mert a hegedűje lesz az az aranykulcs, a mely megnyitja számára a nagyvilági szalonok ajtait. És Munkácsy Mihályné megjegyzése találónak bizonyult. Szamossy László 1899-ben visszatért Magyarországba és önkéntesi évét a 101. sz. gyalogezredben, Zágrábban szolgálta le, ahol a tisztikar részére megfestette a király életnagyságú arcképét. Közel egy évtizedig még itthon próbálta jövőjét megalapítani, néhány kisebb művével szerepelt is a tárlatokon, majd megismerkedett a korán elhunyt nagytehetségű íróval, Justh Zsigmonddal, aki írásaiban nem egy helyen meg is emlékezik róla. Nyugtalan vérmérséklete azonban, amely nem tudott belenyugodni abba, hogy tehetsége nem szerezte meg itthon a szélesebb körű elismerést, ezután Róma felé hajtotta. Itt Fraknói Vilmos püspök, a kiváló emberbarát és a művészet lelkes támogatója, előbb saját házában, majd később az általa alapított művészházban adott neki műtermet s azonkívül másatyja iránt érzett jóakarata folytán is, beajánlotta ismerőseinek, rokonainak és az előkelőbb római köröknek is. Hegedűjátéka itt azután igazán aranykulcsnak mutatkozott és a legelőkelőbb szalonok is megnyíltak előtte. Gróf Széchen Miklós vatikáni nagykövet estélyén például oly nagy sikert aratott hegedűjével, hogy másnap a római lapok mind a legnagyobb elismeréssel és magasztalással írtak— zenei tehetségéről. Kis Rómában, a régi mesterek kitűnő másolása, valamint könnyed, de karakterisztikus portréi révén, előkelő műbarátok kegyét is megnyerte. Doria Pamfia herceg például, akit kétszer is lefestett, annyira meg volt elégedve portréivel, hogy különös elismerésképen megengedte, hogy Velazqueznek, a római gyűjteményében lévő X. Ince pápa képét lemásolhassa, amit pedig eddig még senkinek sem engedett meg. Másolatai közül nagyobb sikert aratott még a Borghese-gyűjteményben lévő Tizian-kép, az „Amor sacro ed amor profano" másolata, melyet a mecklenburg-schwerini nagyherceg múzeuma részére vásároltak meg. Több másolata van a zirci apátság templomában is. Arcképei közül különösen sikerültek még: Vanutelli bíboros, gróf Széchen Miklós, Fraknói Vilmos, Hubay Jenő stb. portréi. Szamossy múlt év végén visszatért Magyarországba és az volt a terve, hogy műveiből itt kollektív kiállítást rendez, ebben azonban megrongált idegrendszere megakadályozta. Idegbajának gyógyítására Bécsbe utazott, de állapotában javulás nem állott be. Halálának közvetlen oka agy szélhűdés volt, amely 1909 január 2-án, negyvenhároméves korában oltotta ki életét. /fni DEBRECENI MŰPÁRTOLÓ EGYESÜLET. hu Nemcsak a fővárosi embernek van érzéke a szép iránt, nemcsak a fővárosi embernek válik életszükségletévé a képzőművészetek remek alkotásaiban való gyönyörködés : a vidéki középosztály épp olyan bámulója a képzőművészeti alkotásoknak, mint a fővárosi ember, s ha műpártolása