Ircsik József kiállítása (Fényes Adolf Terem, Budapest, 1968)

A hivatalos számítás alapján Ircsik József tavaly lépte át a fiatal művészek korhatárát (született Veszprémben, 1932-ben), de a művészeti értékelés szerint már évek óta érett művész. Sajátos témavilággal rendelkezik, egyéni szemlélettel alakítja festményeit. Fejlődése nem volt robbanás­szerű, hanem lassú, alapos kiforrás. Igen erős, vitathatatlan tehetségű kortársak — mai 35-45 évesek — között végezte a főiskolát Kmetty János és Bernáth Aurél osztályán. Sem művészetének tárgyát, sem hangját nem találta meg egyhamar, a gyorsan előrejutók mögött kemény munkával küszködött a megélhetésért és a kibontakozásáért. Emberi portréjához hozzátartozik, hogy homlokráncoló és nem simulékony típus. Gyorsan változó kezdeményezésekhez ma sem tud kapcsolódni. A szűkebb baráti­ köre bízott a tehetségében akkor is amikor az itélők már provinciális tájképfestőnek skatulyázták be. Ebből csak annyi volt valóságos, hogy egy időben Gödöllőn, majd Veszprémben, tehát vidéken élt, és műterem, vagy munkára alkalmas szoba hiányában a tájban festett. De idő múltával, a szívós munka hatására gyűltek az eredmények. Szülővárosába visszatérve fokozatosan kialakult művészete, amely szorosan kapcsolódik a komor várhoz, a meredekre épült házakhoz. Először a motívum kiválasztásában vált biztossá. Kitűnően ragadta meg egy-egy épület, vagy házcsoport karak­terét, majd a legjellemzőbb nézőpontból arányos kompozícióba ültette át a vászonra. (Közbevetőleg kell megjegyeznünk, hogy ma is sokat dolgozik a szabadban — műterme nincs —, de szabadabban komponál és jobban átírja képeit.) Az illuzionisztikus tériségről hamar lemondott, helyette a házak kubusos rendjére helyezte a hangsúlyt. Posztimpresszionisztikus stílusa a konstruktív felé tolódott részben belső kívánalma szerint, részben a téma diktálta ezt. Utoljára alakult ki koloritja. Keményen, mondhatni élesen festi olajképeit, színei súlyosak, csillognak.

Next