Percz János (Szombathely, 1974)
1920-ban született Budapesten. 13 éves kora óta rajzol. Érettségi után 1940-től a Képzőművészeti Főiskolán folytatja tanulmányait, ahol Varga Nándor Lajos, majd Koffán Károly a mestere. Fakultative kerámiával és mozaikkal foglalkozik. 1946- ban középiskolai rajztanári oklevelet kap. 1945—48 között a Mértani Tanszéken Krocsák Emilnél és ugyanebben az időben az „Iparművészeti Enciklopédia” tárgynál Főnyi Gézánál tanársegéd. Igazi mesterének Főnyi Gézát tartja, aki megmutatja számára útját: A képzőművészet és iparművészet formális elnevezés csupán. A képzőművészet egy, de különböző ágai vannak. 1949-ben a Magyar Grafikusművészek Egyesületének rendes tagja lesz. 1948—S0 között ipariskolai rajztanár. Fémekkel rendszeresen 1952 óta foglalkozik. 1952 óta a Képzőművészeti Alap tagja, 1959 óta Képzőművészek Szövetségének tagja. 1959—60- ban a Művelődésügyi Minisztériumtól kétéves ösztöndíjat kap. 1959-ben az NDK- ban kéthetes tanulmányúton jár. 1957—80 között 7 pályázaton hat első, négy második, hat harmadik, egy negyedik díjat nyer, különböző ötvös pályázatokon. 1983- ban Zsigmondi Boris a TV „Arcképek találkozások” műsorának filmet készít: Látogatás Perez Jánosnál címmel majd ugyancsak 1963-ban Kollányi Ágoston készít filmet munkásságáról „Ének a vasról”, mely Moszkvában nagy díj at, a miskolci kisfilmfesztiválon első díjat nyer. 1968—69-ben Itáliában, 1973-ban Itáliában és Ausztriában jár tanulmányúton. Ékszerekkel, érmekkel, térplasztikával foglalkozik. Több irodalmi illusztrációt készített. A klasszikus és a modern zene vonzásában él. Munkácsy-díjas. Er ist im Jahre 1920 in Budapest geboren. Seit seinem 13. Lebensjahr zeichnet er. Nach der Matura setzte er seine Studien an der Bildkünstlerischen Hochschule fort, wo Nándor Lajos Varga, und Károly Koffán waren seine Meister. Er beschäftigt sich fakultativ mit Keramik und Mosaik. Er bekam 1946 Diplom als Zeichenlehrer für die Mittelschule. Zwischen 1945—48 war er Assistent bei Emil Krocsák an der Geometrischen Professur, und gleichzeitig an dem Lehrfach „Kunstgewerbliche Enzyklopädie” bei Géza Főnyi. Er hält Géza Főnyi für seinen richtigen Meister, der ihm den Weg gezeigt hat: Die Bildkunst und das Kunstgewerbe bloss formelle Benennungen sind. Die Bildkunst ist nur eins, sie hat aber verschiedene Fächer. Er wurde im 1949 Mitglied des Ungarischen Graphikerkünstler-Vereins. 1948—60 war er als Zeichenlehrer einer Gewerbeschule tätig. Er beschäftigt sich seit 1952 mit Metallen systematisch. Seit 1952 ist er Mitglied der Bildkunstgruppe, seit 1959 Mitglied des Bildkünstlerbundes. In 1959—60. bekam er ein zweijähriges Stipendium vom Ministerium für Kultur. Im 1959 nahm er auf eine zweiwöchigen Studienreise in der DDR teil. Zwischen 1957—60 gevann er an 7 Wettbewerben 6 ersten, 4 zweiten, 6 dritten, 1 werten Preis, an verschiedenen Glodschmied-Preisausschreibungen. Im 1963 machte er einen Film für das Programm des Fernsehens Boris Zsigmondi „Porträte Begegnungen” — mit dem Titel „Besuch bei János Perez”. Dann im gleichen Jahr 1963 machte Ágoston Kollájiyi einen Film von seiner Tätigkeit „Lied vom Eisen” der in Moskau einen Grosspreis, auf dem Kleinfilm-Festival in Miskolc einen Ersten Preis gewann. 1968—69 war er in Italien, 1973 in Italien und in Österreich an Studienreisen. Er beschäftigt sich mit Schmucksachen, Medaillen, und mit Raumplastik. Er machte mehrere literarische Illustrationen. Er lebt im Interesse der Klassischen und modernen Musik. Er ist mit dem Munkácsy Preis ausgezeichnet. Perez János