A Sóstói Nemzetközi Művésztelep öt éve (Jósa András Múzeum, Nyíregyháza, 1975)

Ötéves a Sóstói Művésztelep Mikor nyár végén a nagy forgalom Sóstón csillapodni kezd már, és a sötétzöld fák áganként borulnak színekbe, a sétálók festegető, rajzolgató emberekkel találkozhatnak. Az 1970 óta minden év szeptemberében meg­rendezésre kerülő nemzetközi művésztelep vendégeivel. Ideális volt a környezet például Nagy Sándornak. Örökösen az erdőt bújta, s mindig újabb növény és bokorformációkat fedezett fel, s végtelen türelemmel tollával izgalmas tömegekké alakította. De a közvetlen környe­zet is sokakat megfogott. Sokszor a szobából sem kellett kimenni, Boborikin az ablakon beáramló színek és fények hatásának adta át magát. Gyilov és Novák megfestette a víztornyot, Nagy Előd a régi fedett uszoda bejáratát, Gerencsér a Svájci-lakot, vagy Popek az épület zsalugátereinek ritmusára csodálkozott rá. Batári a fákat mint emberi jellemeket állította elénk, s egyik alkalommal Huszár is készített a tölgyfákról egy sorozat „portrét”. A körző szárát, mellyel a sóstói művészek működési körét megrajzol­hatjuk, egyre nagyobbra lehet nyitni. Podijanszkij a Cugoson talált klasz­­szikus harmóniákra, Dabov a villasoron festegette sorozatának egyre kevés­bé konkrét házait, Forey a Dohány utcán, Holló utcán vázolta indulás előtti délelőttjének falusi hangulatú képeit. A németek viszont inkább északnak tartottak, Wagner Bás, Ibrány csupavirág utcáiban talált érdekes témát, Friedrich, Maerk pedig a Tiszánál érezték jól magukat. A városba is többen jártak. Legtöbbet talán a mongóliai Dorzshand dolgozott itt. Neki minden érdekes volt, de Gyilov é­s Koszmin is készített városképeket. A kirándulásokon készültek vázlatok, de kép kevés született belőlük. A szatmárcsekei fejfák viszont 1974-ben több kompozícióra kerül­tek motívumként. Koszminnak mindenesetre a legjobb képe Tállya felé, az egykori Királyszőlőről készült. Érdekesek ezek a képek, érdekes nézni, hogy lát bennünket egy más kultúrkörnyezetben nőtt, s más vizuális él­ményeken iskolázott szem. Portré viszonylag kevés született. Leginkább egymást festették, a sza­bolcsi táj mellett a szabolcsi embert nem nagyon találjuk műveikben. Ter­mészetesen kivételek vannak. Nagy Előd Pazony felé jártában ismerkedett össze a juhászokkal — ezek a vázlatok a Művészetben is lejöttek — Dzsa­­farov meg emberközpontú festő lévén készített pár helyi figurális kompo­zíciót. Egyedileg Pál Gyulának alakiakat ábrázoló képe érdemel még em­lítést. Megtisztelő a telep számára, hogy Bulgáriából, s a Szovjetunióból elis­mert, kitüntetett művészeket, köztük több területi titkárt vonzott váro­sunkba. Ugyanakkor az is megállapítható, hogy az NDK-ra vonatkoztatva a presztízsünk nem kielégítő. A németek úgy látszik, még mindig a puszta­

Next