Vajda Júlia festőművész kiállítása (Műcsarnok, Budapest, 1981)

FESTŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA MŰCSARNOK, BUDAPEST 1981. FEBRUÁR 27 — MÁRCIUS 15. „Én nem képzőművészetet akarok csinálni, hanem? — kérdi önmagától egyik töredékes feljegyzésében Vajda Júlia. — Biztos van egyetlen út, ami az én utam. Van — a sorsomban éppúgy mint a festészetben — ami az én feladatom az én időm­ben, most, éppen most és itten.” Végre eljött a napja, hogy közelről, részleteiben és vonulataiban látható legyen. Vajda Júliát ez a korábban majdnem ösztönös, később mind határozottabb céltudat, folytonos keresései és töprengései során egy pillanatra sem hagyta cserben. Saját intenciója szerint sűrített retrospektív kiállításán persze nem követhetjük nyomon fejlődési útjának minden egyes mozzanatát. A művész sokkal inkább arra törekszik, hogy életművének magvát és gerincét bontsa ki itt, már csak azért is, mivel a teljes egészében felsorakoztatott válogatott képanyag jó néhány teremmel többet igényelne.­­ A korai szentendrei szén-és pasztellrajzok, olaj­csendéletek, interieurök és városrészletek, majd a konstruktív formakezdemények, s az Európai Iskola idején kibontakozó szürrealista periódus, valamint az ötvenes évek piétái, ikonos kompozíciói és önarcképei, az elvontabb alkotások és a drámaian bizarr kollázsok mind-mind fontos előzménynek tekinten­dők ezen a kiállításon. Most nem látható, de elengedhetetlen előzmények ahhoz, ami a falakon egy tökéletesen kiérlelt mun­kamódszer és világkép egységében — a sajátos kettősség egységes ötvözetében — bizonyítja a festő igazát. Majd minden jelentős művészi pályán — legyen az bármilyen rövid vagy hosszú az időben — elérkezik az a mű, amire alkotó­ja bizonyos rálátásból azt mondja, hogy Opus 1. Vagyis a kiállítás itt jelzett előzményeiről legszívesebben talán Weöres Sándor szavaival szólna: „A látványok mint álmomban forogtak, semmit sem tettem, csak történt velem”. És ha a költői metafora nem is volna szó szerint értendő, a művész a hatvanas évek elején csakugyan olyan fordulóhoz ér, amely megállítja őt e for­­gandó látványok kellős közepén: kezébe veszi azt az eleven fonalat, amelynek mentén eddig haladt, vagyis az eszmélkedés kontrollja a pályáját követő alkotót egyben annak tudatos alakítójává teszi. „A Madonna ideája megelőzte Raffaello fest­ményét. Éppígy Van Gogh széke vagy Cézanne almája is.” Mostantól kezdve a reálistól az absztrakthoz, az absztrakttól a lehetségeshez vezet az út. Jel és jelentés relációja megváltozik: az eleve létező alapformák elvesztik jelentőségüket. Mathieu fogalmazta így az informel fő követelményét: a jelnek meg kell előznie a jelentést. A paradoxon itt tehát éppen abban van, hogy aki kezébe veszi alkotói sorsfonalát, egyszersmind elengedi azt. A jel megelőzi a jelzettről való tudásunkat, más szóval az intuíciójától vezérelt művész szembesül azokkal a meditatív és emocionális áramlásokkal, amelyek benne eközben végbemennek. —Semmi újat nem mondunk ezzel a nyolcvanas évek emberének — sokkal inkább valami ősi tudás felelevenítéséről van szó, ami Európában és Amerikában közvetlenül a második világháború után egycsapásra tért hódított. Amerikában Tobey és Pollock, Európában Wolf és Tapies neve fémjelzi a spontán reveláció kezdetét. Hogy idehaza csupán egy-két alkotó reagált idejekorán koncentrált érzékenységgel a világ művészetének alapvető 20. századi fordulópontjára oly módon, amint ez itt most előttünk fokról fokra kibontakozik, az bizonyára meghökkentő és elgondolkodtató is. Az első terem a rajzoké. „A rajz megtartja frisseségét. Az időben elnyújtva születő képnél sokkal nehezebb végig megtartani az eredeti koncepciót — mondja primer műfajáról Vajda Júlia. — A rajz jelenti az első mozgást, olyan ez, mint amikor az embrió megmozdul... Ezért vallom, hogy úgy kell festeni, ahogyan rajzol az ember.” És úgy is fest. A színes, horizontálisan tagolt nagy krétakompozíciókon szemléletesen követhető a rajz lineáris szövevényei­nek az a struktúrája, amely lehetővé teszi az eleven átmeneteket a pikturális feladatok megoldásai felé (Gyermekrajz, Kínai táj). Ez után a pasztellszínű szigetek, fényérzékeny léttérképek vezetnek át a második terem energetikus terébe. Az

Next