Az üveg. Kiállítás (Vigadó Galéria Budapest, 1982)
Ezen a kiállításon a magyar üvegtervező művészek legújabb törekvéseit, eredményeit mutatjuk be. Ezek a tárgyak egyben azokról a technikai — technológiai ismeretekről adnak keresztmetszetet, melyeket legjellemzőbben alkalmaznak. Magyarországon az üveggyártás nyersanyag- lelőhelyei és a huták üzemeltetéséhez szükséges tüzelőanyag miatt természetesen a bánya - és hegyvidékek váltak az üveggyártás helyszínévé, melyek közül a Szklenói (ma Csehszlovákia) XIII. századi üveghuta volt az első. Az egykori birtokosok közül az iparfejlesztésben is jeleskedő Rákócziaknak pl. Munkácson voltak üveghutáik, és Erdélyben Porumbákon (ma Románia) gazdag hutákról voltak feljegyzések. Az európai üvegművességgel szerényen versenyre kelő magyarországi üveggyártás azonban csak a XVIII—XIX. században kezdődött, és a XIX—XX. század fordulóján működött 41 magyar huta. Természetesen az európai nagy művészeti központok hatása alól az üvegművesség sem vonhatta ki magát. Míg korábban az olasz stílus, a századfordulóig a francia és német klasszicizmus divatja, majd a szomszédos cseh üveggyártás technológiai bravúrjai hatottak élénken. Ezt a szakemberek vándorlása éppúgy garantálta, mint a ritkabecsű üvegtárgyak vásárlóinak ízlése, akik a mindenkori divat- és stílusjegyek eredetiségeit, vagy másolatait becsülték. A modern ipar üveggyártás 1945 után gyorsult meg Magyarországon, a régi manufakturális technológiájú üzemek korszerűsítésével. Az 1780-as alapítású parádsasvári huta mai utóda a Parádi üveggyár, és az 1870-es alapítású Úrkúti üveghuta utóda az Ajkai üveggyár. Modern ipari technológiájúak a salgótarjáni, a miskolci üveggyárak és ugyancsak az üveggyártás nagyipari karakterének képviselője maga az üvegipari Művek, mint a hazai üveggyártás legnagyobb bázisa. Mindezek mellett nem meglepő, hogy az úgynevezett modern magyar üvegművészet milyen fiatal. Kiváló érzékű vagy szorgalmas mesterekből már a 40-es években is volt jónéhány üvegdíszítő, vagy üvegfestő, aki elsősorban rajztudásánál, dekorációs érzékénél fogva színvonalasan képviselte a szakmát. Az ötvenes évek első Kossuth díjasai között szerepelt viszont Veress Zoltán, aki vegyészként tervezett művészi igénynyel fátyolüveget, mestere volt az üvegszínezésnek és az aventurin üvegek készítésének. Ha figyelembe vesszük, hogy az említett üveghuták egykori mestereiből gyári üvegkészítőkké növekedett generációk a gyárak belső berkeiben, egy-egy sajátos ízlést, vagy átvett mintakincset utánoztak, és igazi üvegtervező mesterképzés sem folyt másutt, mint az 1768-ban alapított egykori Iparrajziskolában — a mai művészeti szakközépiskola elődjében — de csupán mint üvegfestő tanoncképzés akkor még indokoltabb, hogy az önálló gondolatokat, művészi invenciókat művészeti értékeket magának mondható magyar üvegművészetet fiatalnak mondjuk. Ebben a Művészeti Középiskolában Báthory Júlia (1901—) kezdte el a modern szellemű üvegtervezés tanítását 1952-ben. Münchenben végzett, de a 20-as 30-as évek leghaladóbb művészeti mozgalmát képviselő Bauhaus növendéke is volt. Szakmai lelkiismeretességének és művészi igényességének köszönhető, hogy a művészeti középiskolában egészen tanárkodása végéig, 1960— 70-ig lépést tartottak az egyre sokoldalúbb üvegkészítési technológiákkal a növendékek. Az Iparművészeti Főiskolán 1953 óta tanultak üvegfestést az akkori Díszítőfestő Szak keretében.