Kiss György kiállítása (Nyíregyháza, 1984)
Minden bizonnyal váratlan, meglepő e találkozás: a VII. Nemzetközi Éremművészeti alkotótelep egyik résztvevője és díjazottja - érmekkel, plakettekkel, kisplasztikákkal és festményekkel tért vissza egy esztendő elmúltával Nyíregyházára. A csaknem másfél évtizedes alkotóút állomásait felvillantó, retrospektív tárlat — a pillanatnyi végpont, a sóstói telep műhelyében készült alkotások — tanulságai csak a Kiss György munkásságát kevésbé ismerők számára okoznak, okozhatnak meglepetést: a kifejezés, a megnyilatkozás két-, illetve többszólamúsága művészünk pályájának alapvető jellemvonása. E nyíregyházi kiállítási kollekció is szemléletesen tanúsítja: a táblakép és az érem, a plakett két, végső soron különálló, ám Kiss György számára mégiscsak összetartozó, egymást indukáló megszólalási lehetőség - jóllehet a táblakép nem plasztikai előtanulmány, és a plasztika nem a festészet felkészülési terepe. A viszony ennél sokkal bonyolultabb, összetettebb, hiszen a plasztikus festői kompozíciókban, és a festői plasztikai közegekben szövevényes egymásra épülést, egymásból való eredeztetést követhetünk nyomon. Vagyis: a kifejezés módozatai, a műfajok, az eszközök különválasztása művészünk esetében felesleges, illetve indokolatlan; a vásznon az olajfesték, s a teret mozgató-szervező, megszilárdultmegmerevedett bronz egyként mozgalmas, szenvedélyes izzású, művé alakul, érlelődik keze alatt, s a megnyiatkozás a hordozó közeggel mindig egyenlő értékű, a tartalmi-formai összetevők szimbiózisa magától értetődő. Harcban a térrel talán ezt a címet illeszthetnénk Kiss György kiállítása elé; minden ecsevonása, minden anyagot formáló mozdulatát valamiképpen a küzdelem sugallata hatja át. Monokróm, mértéktartóvá redukált színviág jellemzi táblaképeit — domináns hideg zöldeket és képeket fagyos fehérek szabdalnak töredezetté. Képzeletbeli tája, expresszív valóság-emlékképei sík sávok és foltok, és a síkokat bontó tömbök és terek illuzionisztikus kavargásában rendeződnek festői látomássá. A harcra, az áthatásokra, a lágy átmenetek és az éles váltások, a fájdalmas gyűrődések és a meleg domborodások ellentéteire épülnek érmei és plakettjei, kisplasztikái is. Éremművészetünk legújabb tendenciáit, törekvéseit a határok, a keretek szétfeszítésének szándéka vezérli, s az új eredmények révén a szobrászat eme ágazata napjainkra az önmagát mintegy megszüntetve megőrzés stádiumába érkezett el. Kiss György a megújítók „belső építőinek” csoportjához csatlakozott egyéni arculatú invencióival, művei nem a radikális szakítás, hanem a klasszikus hagyományok továbbfejlesztésének reprezentánsai. Megtartva az érem-, illetve a plakettfunkciót fokozatosan szakadt el a számára egyre kevesebb lehetőséget kínáló felülettől, kezdett el építkezni és lépett ki a térbe, és így az érem- vagy plakett-kisplasztikák birodalmának kapuját nyitotta fel. Az egy-egy alkalomra, megbízásra készült, tehát megrendelői konvenciók rabságát magukon viselő alkotásai mellett az önálló művészi szándékok által vezérelt, szabadon alakított kisbronzaiban valósíthatta meg maradéktalanul elképzeléseit, fogalmazhatta meg eszményeit.