Tűzzománc-varázs Kesztyűs Ferenc, Zengő-Sztankovits Mihály, Würtz Ádám művészete (Budapest, 1985)

az NSZK-beli Frankfurti Nemzetközi Kiállításon bemutatott kollekció átütő sikere részben igazolja. Azért írom, hogy részben, mert olykor egy-egy technikai-művészi eljárás lehet divat is, csemcseghetnek rajta sznobok, vagy profitra éhes üzletemberek, akik hogy úgy mondjuk, felfutódnak művészeket, irányzatokat vagy termékeket. Itt azonban merőben másról van szó. Ha a néző megtekinti a kicsiny méretű táblaképeket, örömteljes el­képedéssel tapasztalja, hogy a közös technológia nem mossa össze a művészek egyéni jellegzetességeit, hogy minden egyes kis tűzzo­mánc-kerámia táblakép egyediségében vall alkotójáról. A kollektív kiállítást szemlélve feltűnik, mennyire maradandóan érvé­nyesül Würtz Ádám, Kesztyűs Ferenc, Zengő-Sztankovits Mihály egyéni művészi kvalitása. Würtz tűzzománc-kerámia táblaképeinél könnyen fölismerhető, szinte a fantasztikumot súroló manuális készsége, vonalainak ábrázolási dinamizmusa. Ha csak ezt tudná Würtz, akkor persze lehetne bűvész is, de Würtz művész. Művész, mert fantasztikus grafikai tudását, ér­zelmének és értelmének szolgálatába állítja. Táblaképein könnyen fölismerhető a fanyar groteszk látásmód, mely megejtő lírával páro­sul. Würtz képeit látva a néző meg az ítész egyszerre érzi a líraiság­­ból fakadó, néha torokszorító szomorúságot, de ugyanazoknál a ké­peinél a néző arcán a mosoly, a derű is áthullámzik, ugyanolyan sajátos kettősséggel, mint magukon a képeken. Kesztyűs Ferenc, aki festészetében is hajlamos a meditációra, a kissé filozofikus befelé fordulásra, elmélyedésre, tűzzománc-kerámia tábla­képein is ezeket a sajátosságait eleveníti meg. Nála is igaz az, ami tulajdonképpen minden igazi képzőművészeti alkotásra érvényes, hogy tudniillik a képzőművészet képzőművészet és nem irodalom, tehát a témák megjelenítéséhez a magasfokú technikai tudáson kívül szük­ségeltetik valami, ami több, mint tárgy vagy téma, ami a megjelení­tésben valami többet, sejtelmeset tud adni. Kesztyűsnél tehát tetten érhető a finom festői sejtelmesség anélkül, hogy a sejtelmesség meg­fejthetetlen rejtvényt jelenthetne. Ami pedig Zengő-Sztankovits Mihályt illeti, ő megint csak festői sa­játosságait átmenti-átviszi a tűzzománc-kerámia ábrázolásokra. Eze­ken a táblaképeken ott látszik valami gyermeteg, bájos naivitás, va­lami gyermekkort idéző játékosság és kedvesen, vonzóan mackós humor. Amit leírtunk szűkre szabott lehetőségeink között, az úgynevezett tematikus, figuratív művekre vonatkozik, azokra, amelyeken nagyon is világosan felismerhető egy Don Quijote-figura, vagy egy tébláboló csacsi, vagy bárki és bármi más. Ám a művészek eljátszanak vona­lakkal és színekkel is, ha úgy tetszik, nonfiguratív, dekoratív elemek­kel, s itt már nincs mit számon kérni, a képet vagy tárgyat, itt a csil­logó, villogó színek harmóniája sugall szépséget, életörömet. És ha már a csillogó-villogó jelzőt használtuk, akkor el kell mondani azt is, hogy az újfajta technikai-technológiai eljárás nemcsak csodálatosan csillogó kolorizmust eredményez, de egyaránt alkalmas a visszafogot­tabb, paszterebb színek megjelenítésére, s ezzel a lehetőséggel egyen­értékűen élnek az alkotók. Eddig csak a kisebb táblaképekről írtunk, holott - s itt jön talán a dolog leglényegesebb része - a tűzzománc-kerámia merőben új el­járása óriási lehetőséget nyújt a közösségi, a közösséget szolgáló, a lehetőségekből fakadó feladatok kiteljesítésére. Arról van szó ugyanis, hogy technicizálódó, urbanizálódó korunkban talán soha nem volt ennyire szükséges, hogy emberformájúvá, -lépté­kűvé, -hangulatúvá varázsoljuk a közterek erre alkalmas nagy falfe­lületeit, hogy díszítsük-vidámítsuk az iskolákat, óvodák, a kongresszusi termek, kórházak, a klubok most még meglehetősen szürke és egy­hangú tereit, világát. Különös és szerencsés sajátossága ennek a mű­vészi eljárásnak ugyanis az, hogy akár figurális kompozíciókban, akár dekoratív megjelenítésben a méreteknek nincs kritikus pontja, mind kompozícióban, mind színben a méretek szinte tetszőlegesen változ­tathatók, nagyíthatók, művészi hatásuk a nagy méretekben ugyan­olyan megragadók, hatásosak, mint az említett kicsiny táblaképek. Égetően szükség van a különböző nagy falfelületek nemesen szép dí­szítésére és ez az újfajta égetési eljárás bebizonyítottan és tökéle­tesen alkalmas erre. Az már nem a nézők és ítészek dolga, hogy él­jenek ezzel a lehetőséggel, ez már a művészekre és főként az ezt az eljárást támogató, bizonyára mind a gazdaságosságot, mind a kultúr­­misszionáriusi tevékenységet ötvö­ző és ellátó műhelyekre, vállala­tokra tartozik. Remélhető, csaknem bizonyosra vehető, hogy az újdon­ságra fogékony, az okos mecénás szerepét betöltő Épületkerámiaipa­ri Vállalat vezetői a Jászberényi úti állandó kiállítást éppen ezért szor­galmazták. Tehetséges, kiváló mű­vészek fáradságos alkotómunkája és okos, tisztességes gazdasági ve­zetők összefogása bethonban és külföldön csodákat művelhet, mely csodák végeredménye az utcán já­ró-kelő vagy kiállításokon megfor­duló emberek örömére, épülésére szolgálhat. SIPOS TAMÁS író, a Magyar Televízió főszerkesztője A leporellót tervezte: Kesztyűs Ferenc festő- és grafikusművész Építők Bota - H . 205 Tűzzománc-im­ázs KESZTYŰS FERENC ZENGŐ-SZTANKOVITS MIHÁLY WÜRTZ ÁDÁM művészete

Next