Pasqualetti Zsófia Közelítések, avagy szobor-ötletek Isten kertjéből (Budapest Galéria, Budapest, 1993)
Japán első régészei a XVII. sz.-ban a halomsírok feltárása közben különös érdeklődést mutattak az ott talált kövek iránt. „A gyűjtők nem tettek különbséget megmunkált és természeti állapotukban maradt kövek közt mivel erre nem is lettek volna képesek. A legtöbb, amit el tudtak mondani, az az volt, hogy ezek a kövek az Istenek Korából, Japán mitológiai idejéből származnak." (A múlt születése: az Ősi Japán sorozatból, Helikon kiadó Edward Kridder) Néprajzosok feljegyzéseiből tudjuk, hogy a ma is „mitológiai kor"-ban élő népek számára a talált kő, különös formája, harmonikus szépsége vagy csak a többiektől eltérő ritkasága folytán - ISTENI ajándéknak, a Teremtő Szellem személyre szóló megnyilatkozásának számít. A talált kincset pedig féltve őrzik, akár az ausztrál bennszülöttek a „csuringáikat" a maguk faragta lélekfát, amelynek a megmutatása az egyként cselekvő-gondolkodó közösségi ember számára talán a legintimebb kitárulkozást jelenti. A különös kövek, a kultúrák peremén, egyet jelentenek ma is - eggyéfonódnak a titokzatossal, ami maga a SZÉP és a SZENT, s az ami a legszemélyesebb, válik éppen istenivé. A kultúrák peremén, azok születésekor valószínű, hogy nem kis szerep jutott a titokzatos szépnek, a valamire emlékeztetőnek (akárcsak a különös alakzatot öltő felhőknek, akár mint isteni figyelmeztetésnek). Természetesen nincs semmiféle bizonyítékunk arra vonatkozólag, hogy a humanizálódásban, az emberi képzelet kialakulásában mekkora súlya volt (és van) az efféle „észrevételeknek" - művészetpedagógiai munkám során nekem mégis sikerült a gyerekek fejlődését, a kreatív gondolkodás kialakítását éppen az ilyenfajta játékokkal gazdagítanom, többek között „kőgyűjtő, felhőnézegető" kitalálásokkal, így a gyerekek harmonikus fejlődését kísértem figyelemmel. Nagyon fontos tényezőnek tartom. Valószínű, hogy az ún. megalisztikus kultúrák kő-kultuszában, a kő szentségében is benne foglaltatik - ez a kezdeti, talán kultúrán kívülinek tartott játék, amelyet, vagyis az ÉSZREVEVÉST a mindenkori MODERN próbál szárnyai alá venni, a kultúra részévé tenni. A kő, amely különös formájánál fogva lehet a „magán-szentély" eleme, talán nem kevésbé kultikus vonzalommal válik a megalisztikus kultúrákban szentélyek elemeivé. Kezdetben csak a jelölőkőként - ahogy a Stonhenge kövei jelölték a nap meghatározott állásait, ma is használható kőkori naptárat létrehozva, majd fokozatosan a kő méreteit a mindenségbe „nagyítva", ma is lenyűgöző formátumú szentélyt hoztak létre Apollón tiszteletére. Azoknak a gigászi köveknek a felhasználása, amelyeket ma is - mai tudásunkkal is - csak nagy-nagy erőfeszítések árán tudnánk használatba venni - feltételezi, hogy a kő, isteni tulajdonságainál fogva valóban szent volt, ahogy az volt a SINTÓ hazájában is.