Pasqualetti Zsófia Közelítések, avagy szobor-ötletek Isten kertjéből (Budapest Galéria, Budapest, 1993)

Japán első régészei a XVII. sz.-ban a halomsírok feltárása közben különös érdeklő­dést mutattak az ott talált kövek iránt. „A gyűjtők nem tettek különbséget megmunkált és természeti állapotukban maradt kövek közt mivel erre nem is lettek volna képesek. A legtöbb, amit el tudtak mon­dani, az az volt, hogy ezek a kövek az Istenek Korából, Japán mitológiai idejéből származnak." (A múlt születése: az Ősi Japán sorozatból, Helikon kiadó Edward Krid­­der) Néprajzosok feljegyzéseiből tudjuk, hogy a ma is „mitológiai­ kor"-ban élő népek számára a talált kő, különös formája, harmonikus szépsége vagy csak a többiektől eltérő ritkasága folytán - ISTENI ajándéknak, a Teremtő Szellem személyre szóló megnyilatkozásának számít. A talált kincset pedig féltve őrzik, akár az ausztrál benn­szülöttek a „csuringáikat" a maguk faragta lélekfát, amelynek a megmutatása az egyként cselekvő-gondolkodó közösségi ember számára talán a legintimebb kitá­rulkozást jelenti. A különös kövek, a kultúrák peremén, egyet jelentenek ma is - eggyéfonódnak a titokzatossal, ami maga a SZÉP és a SZENT, s az ami a legszemé­lyesebb, válik éppen istenivé. A kultúrák peremén, azok születésekor valószínű, hogy nem kis szerep jutott a titok­zatos­ szépnek, a valamire emlékeztetőnek (akárcsak a különös alakzatot öltő fel­hőknek, akár mint isteni figyelmeztetésnek). Természetesen nincs semmiféle bizo­nyítékunk arra vonatkozólag, hogy a humanizálódásban, az emberi képzelet kiala­kulásában mekkora súlya volt (és van) az efféle „észrevételeknek" - művé­szetpedagógiai munkám során nekem mégis sikerült a gyerekek fejlődését, a krea­tív gondolkodás kialakítását éppen az ilyenfajta játékokkal gazdagítanom­­, többek között „kőgyűjtő, felhőnézegető" kitalálásokkal­­, így a gyerekek harmonikus fejlő­dését kísértem figyelemmel. Nagyon fontos tényezőnek tartom. Valószínű, hogy az ún. megalisztikus kultúrák kő-kultuszában, a kő szentségében is benne foglaltatik - ez a kezdeti, talán kultúrán kívülinek tartott játék, amelyet, vagyis az ÉSZREVEVÉST­­ a mindenkori MODERN próbál szárnyai alá venni, a kultúra részévé tenni. A kő, amely különös formájánál fogva lehet a „magán-szentély" eleme, talán nem kevésbé kultikus vonzalommal válik a megalisztikus kultúrákban szentélyek elemeivé. Kezdetben csak a jelölőkőként - ahogy a Stonhenge kövei jelölték a nap megha­tározott állásait, ma is használható kőkori naptárat létrehozva, majd fokozatosan a kő méreteit a mindenségbe „nagyítva", ma is lenyűgöző formátumú szentélyt hoz­tak létre Apollón tiszteletére. Azoknak a gigászi köveknek a felhasználása, amelye­ket ma is - mai tudásunkkal is - csak nagy-nagy erőfeszítések árán tudnánk hasz­nálatba venni - feltételezi, hogy a kő, isteni tulajdonságainál fogva valóban szent volt, ahogy az volt a SINTÓ hazájában is.

Next