Járitz Józsa kiállítása (Károlyi Palota Kulturális Központ Hamvas Intézet, Budapest, 2001)

JÁRITZ JÓZSA 1893-1986 A kilencvenes években bekövetkezett történeti szemléletváltás, illetve az ennek nyomán megindult művészettörténeti kutatás számos olyan képzőművészeti értéket hozott a napvilágra, mely eddig kevéssé, vagy teljesen ismeretlen volt a hazai művészettörténet számára. Bizonyos művészeti periódusok alaposabb feldolgozása elfogulatlanabbá, illetve árnyaltabbá, gazdagabbá tette egy korszakról alkotott képünket. Ugyanakkor ezek a kutatások - legtöbbször szemléltető kiállítások nélkül -, csak a szűk szakmai érdeklődés számára elérhetően, tudományos folyóiratokban jelentek meg, legtöbbször visszhangtalanul. Ennek ellenére lassan kirajzolódnak azok a művészeti stílusok, irányzatok melyek meghatározták a húszas­, harmincas évek arculatát. Megszülettek a korszak különböző művészcsoportjainak (pl. Kéve, KÚT, UME stb.), művésztelepeinek, kulturális intézményei­nek történeti feldolgozásai. (Ilyen, pl. a nagybányai és a kecskeméti művésztelep, a Fészek művészklub és a Mentor könyvesbolt-galéria kiállításainak története.) A két világháború között létrejött művészcsoportok a legkülönbözőbb művészeti törekvések reprezentálására szerveződtek, megtalálhatjuk közöttük a „konzervatív” naturalista szemlé­letű csoportokat, éppúgy, mint a modern - leginkább a kortárs francia művészethez kötődő - irányzatok képviselőit. Ez utóbbihoz sorolhatjuk a Képzőművészek Új Társaságát (KÚT) és az Új Művészek Egyesületét (UME). Az UME Vaszary János és Csók István tanítványaiból alakult meg 1925 januárjában, melynek egyik alapító tagja Járitz Józsa volt. Személye összekapcsolódott a húszas években felerősödő, a női festők elismertetésére irányuló emancipációs törekvésekkel. ,Járitz Józsa egyéniségé­nek jellemzője a bizarrság és sokoldalúság. E két tulajdonságba belefér személyiségének minden nyugtalan ellentmondása, de művészetének tántoríthatatlan következetessége is.” - jellemzi a festőnőt dr. Benedek Katalin művészettörténész. Már korai munkái is érett, kiforrott személyiségjegyeket mutatnak. Bár még érződik rajtuk az akadémiai stúdiumok erős hatása, átüt a senkivel össze nem téveszthető karakter, a festői problémák plasztikus kifejezése. 1914-ben a Kecskeméti művésztelepre került Iványi Grünwald Bélához, a háború alatt annak Csáky utcai magániskolájában folytatta tanul­mányait, majd bezárása után Glatz Oszkár Fehérvári úti iskoláját látogatta. Itt ismerkedett meg Kiss Vilmával, Czillich Annával, akikhez később meleg barátság fűzte. 1919-ben Berény Róbert mesteriskolájába járt. Glatz Oszkár csodálkozva szemléli tanítványa rajzait. Az ifjú „csillag” nem tart igényt semmiféle korrektúrára. Oktatója ezt hamar felismeri és bíztatja: „Nézze, kedves Járitz kisasszony, én nem tudom miért jár hozzám, én látom, hogy tehetséges, azt is látom, hogy bíztató a jövő, de én ebben nem tudok a segítségére lenni. Dolgozzon itt, ha akar, én hagyom magát szabadon, csináljon, amit akar”. 1920-ban a főiskolai reform idején a női növendékek vezetőjeként Kiss Vilmával együtt kérték fel Vaszary Jánost, hogy fogadja el a főiskolai katedrát, így az 1920/21-es tanévben Járitz Vaszary első tanítványai közé tartozott. A művészetet szintén hivatásának tekintő Gráber Margit - ebben az időben Járitz évfolyamtársa - így látja őt: „Az iskola csillaga volt. Nagyon

Next