XXXIV: Alföldi Tárlat (Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba, 2005)
Épp a harmincnegyedik Alföldi Tárlat katalógusának műtárgylistáját állítottam össze, amikor egy asztalon felejtett ÉS kihajtott lapján a következő szökött a szemembe: „Szinte mindenki tudja, hogy a hazai kultúrában, s ezen belül is a kortárs (képző) művészeti életben baj van. Méghozzá nagy baj. A legtöbben azt is látják, hogy a király meztelen. Mégsem meri kimondani senki. Vagy csak nagyon kevesen.” Nos igen, lehetséges, hogy baj van, még ha a bajokról esetleg másképpen vélekedünk is, és ha pillanatnyilag a világban jelenlévő dolgok közül egyetlen egyről sem tudnám teljes bizonyossággal az ellenkezőjét állítani. (Persze nem pesszimizmusból.) És, ha így van, mit tehet a vidéken megrendezésre kerülő országos tárlat ügyvivője, Szeifer Judit megállapítása fékezi vagy sarkallja? Nyugalmat sugározhat -e izgalomra semmi ok, bárhogy sikerül is a tárlat, úgysem változtat semmin, hisz köztudott, hogy baj van. Nyugtalanságot szülhet —a talán banálisnak tűnő, de őszinte ragaszkodással vallja, hogy a művészet ma is az egyik jól bevált lehetőség arra, hogy az ember megismerje önmagát / az önmagán kívülit / a végtelent. Hogy ebben mi a nyugtalanító? Pusztán az, hogy ahogyan egyszerre nem láthatunk mindent, mindent megismerni, de megmutatni is képtelenek vagyunk. A kortárs művészettel kapcsolatos problémák megítélése természetesen nézőpontfüggő, és a csak nagyon lassan leküzdhető centralizáltság is a nehézségek újabbnál újabb dimenzióit nyitja meg előttünk. De ki a felelős a helyzet kialakulásáért? A baj Szeifert Judit: Vak ember visszanéz, dr. Máriás munkáiról. In: Élet és Irodalom, 2005/31. 4. p.