Mihalik József szerk.: Muzeumi és Könyvtári Értesítő 4. évfolyam (Budapest, 1910)
2-3. füzet - Kisebb közlemények
164 f Kisebb közlemények oszlopos fülke motívuma a legegyszerűbb műipari termékek, a terra sigillata edények képei közé is bevonult. Bármennyire dekoratív jellegű is az egész építészeti keret, melyben az alakok domborművünkön helyet foglalnak, mégis lehetséges, hogy eredetileg az a gondolat teremtette meg, hogy az ábrázolt istenségeket díszes, pompázó palotájuk csarnokában mutassa be a művész a szemlélőnek. Hiszen tudjuk, hogy az oszlopos szarkofágoknál is eredetileg hasonló gondolatok voltak irányadók. A Kertschben talált faszarkofágok fölépítése világosan érezteti, hogy eredetileg ezeket a szarkofágokat a halott házának, lakásának tekintették. Az építészeti elemek után vegyük közelebbről szemügyre a bennük álló alakokat. Jobbról szakállas istent látunk, hosszú, földig érő ruhában, melyet a mellen érkötés tart össze. A hátát, a mellen csattal összetűzött, mélyen lecsüngő köpeny borítja. Bal kezében hosszú nyelű, hatalmas pöröly. Jobbjában kulcs, fölötte caduceus, a hirnöki vessző, mely tudvalevőleg Mercurius jelvénye. A caduerust e képfaragó teljesen szervetlenül illesztette a képsíkra. Az isten jobb lába mellett háromfejű kutya ül, melyben az alvilág rettenetes őrére, Kerberosra ismerünk. A baloldali fülkében nyugodtan álló istennőt pillantunk meg, kinek ruházata chiton, mely fölé köpenyét vetette. Fején a modius. Bal karja tétlenül csüng alá, jobb kezével pedig kis tányért tart, melyből fölfelé tekergőző kígyó iszik. A bal válla mellett maradó szabad teret két behajló, sásszerű növényszár tölti be. Míg az istennő ruházata minden vonásában antik s oly typusnak felel meg, melyet görög-római szobrokról sok változatban ismerünk, addig a szakállas isten ruhaviselete a gall ruházatnak felel meg. Ez a vonás és a fölhalmozott attribútumok azok az útmutatók, melyeknek segítségével az istenség vallási személyiségét és jelentését megállapíthatjuk. Nem római nemzeti istennel van dolgunk, hanem olyan istenséggel, kinek kultuszát a galloktól vették át a rómaiak. Hogy ennek az istennek az alvilágban fontos szerepe van, erre vall a mellette ülő Kerberos. A bal kezében tartott, jellemzetes pöröly alapján kétségtelen, hogy a gallo-római főistenség, Dis-Pater ábrázolásával állunk szemben, akinek lénye a római Platonnal azonos. Őt is az alvilág urának tekintették. A kulcs és a Kerberos az ő legsajátságosabb jelvényei, nem az ő lényére jellemző azonban a mellette látható caduceus. Mindazonáltal könnyen megérthetjük, minő kapcsolat révén került Mercurius attributuma Dis-Pater-Pluto oldalára. Hiszen ismert dolog, hogy Mercuriusnak is jutott szerepe az alvilágban, az ő lényének is van chtonikus oldala. Ő az, aki a lelkeket az árnyak birodalmába vezérli. Mint ilyen szerepel egy catacomba-festményen a római Via Appián, amint két nőt vezet Dis-Pater és felesége Aeracura (Proserpina) elé. A legérdekesebb attributum, a pöröly, nem függ össze Dis-Pater alvilági természetével. Ennek a jelvénynek a vallástörténelemben igen nagy szerep jutott és első föltűnése messze visszavezet bennünket a Kr. e. második ezredévbe. A pöröly őse, a kétélű fejsze, a kréta-mykenaei vallási emlékeken lépten-nyomon látható. Kultusza Káriában és Chaldeában is elterjedt. Később, midőn az anthropomorphikus törekvések megerősödtek, a fejsze és leszármazottjai: a kettős fejsze, a pöröly az életre kelő istenek attribútumai lettek. Természetesen ezeknek az így keletkezett istenségeknek mindenütt megvolt a maguk helyi színezetük és sajátos vallási tartalmuk. A germán Thor, a gall Dis-Pater, az etruszk Charon, a syriai Juppiter Dolichenus tulajdonképen mind rokonok és közös eredetűek, lényük azonban a távolság és a helyi környezet hatása alatt mindenütt sajátos színezetet öltött. Mindannyinak jellemző attributuma a pöröly, de szerepük a vallási életben a differencziálódás következtében nem azonos. Dis-Paternél és Charonnál az alvilági természet az uralkodó motívum. Dis Paternek a lényét nemcsak domborművekről, hanem kis szobrokról és írott emlékekből is ismerjük. A franczia Barthelemy-é az érdem, hogy művészi ábrázolásainak első ízben helyes nevet adott. A Dis-Pater szobrász alakjának kifejlődésére görög mintaképek csak az arcztypusban voltak befolyással, a ruházat 1 L. H. Dütschke : Ravennatische Studien, S. 13 2. ff. 1 V. ö. Roscher: Myth. Lexikon 1, i. 1179 ff. ; Wissowa : Religion u. Kultus der Römer S. 255 ff. ; S. Reinach : Description raisonnée du Musée de Saint-Germain en Laye S. 16 u. 156 ff. Itt található a régebbi irodalom összeállítása is. 2 Perret: Catacombes de Rome 1. p. 72. 3 Revue celtique 1. p. 1.