Muzsika, 1963 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1963-01-01 / 1. szám
a fogalom isképmás, nem lehet tehát a művészet sajátosságait képszerűséggel meghatározni. „Napnál is világosabb — írja Hurov Szoboljevről — hogy senkinek sincs joga arra, hogy a művészetet ily szánalmas létre kárhoztassa, a tudománynak olyan halvány árnyékává süllyessze, amelynek be kell érnie a tudományos kutatás tárgya felszínének tükrözésével." Huror könyve éles vitákat vádlott ki. Sok tételét megcáfolták, de bírálói is elismerték, hogy alapjában véve helyes feladatot vállalt. S a kibontakozó érdekes, bátor vita azt bizonyította, hogy a marxista esztétika életerős, fejlődő tudomány, amely megszabadulva a dogmatizmus bilincseitől és a revizionizmusnak utal nem engedve, képes a művészet kérdéseinek helyes megválaszolására. Ez a helyzet a zene esztétikájával is. Igaz, hogy a szovjet esztétika vizsgálatainak középpontjában nem a zene kérdései állottak. Az eddigi eredményekből azonban igen sok vonatkozik a zenére is. Hogy csak egyet említsünk: milyen nagy a jelentősége annak, hogy szakítottak a realizmus dogmatikus felfogásával, a művészetek történetében nem akarják mindenáron a realizmus és antirealizmus harcát kimutatni, nem akarják tehát a művészet fejlődését a materializmus és idealizmus filozófiai harcának függvényeként felfogni. Ez a felfogás új távlatokat nyit meg a realizmus zenei értelmezése előtt is. S ennek az új esztétikai elletnek fényében mód nyílhat arra is, hogy nagyobb figyelmet fordítsunk a marxista esztétika és zeneesztétika több, eddig szinte már elfeledett képviselőjének munkájára is. Gondoljunk itt például a mi József Attilánkra, akinek esztétikai tanulmányai érdekes és újszerű gondolatokban gazdagok, gondoljunk Christopher Caudwellre, a spanyol polgárháborúban fiatalon hősi halált halt kitűnő angol marxista filozófusra (bár József Attila és Caudwell elsősorban a költészettel foglalkoztak, de gondolataikat gyümölcsöztetni lehet a zene esztétikájában is). S gondoljunk Klans E. Windre, akinek 1935-ben kiadott érdekes könyve (die Endkrise der bürgenlichen Musik und die Kolle Arnold Schönbergs) igen tanulságos, vagy Ernst Klochra, akinek zenei írásai, bár nem teljesen következetesen, de szándékaiban és egyes eredményeiben mégis a marxizmus talaján állanak, sőt gondolhatunk a fiatal, a marxizmushoz még közelálló Adornóra is. Ha mindannyiukat — és még másokat — számításba vesszük, látni fogjuk, hogy sokkal többről van már szó, mint a marxista zeneesztétika megteremtésének tétova próbálkozásáról. Nemcsak hogy van marxista zeneesztétika, de máris gazdag múlttal rendelkezik, olyan eredményei vannak, amelyekkel bátran kiállhat megmérkőzni a polgári zeneesztétikával. Csak össze kell foglalni ezeket az eredményeket. A következőkben néhány cikk keretében ezeket az eredményeket próbáljuk meg röviden ismertetni. Marx és Lenin esztétikai tárgyú megjegyzései, majd az új szovjet esztétika és pszichológia, valamint József Attila, Christopher Caudwer, Lukács György, Ernst Fischer, Hans E. Wind, Ernst Bloch és mások írásai alapján. Természetesen nem léphetünk fel a teljesség igényével, sem az anyag felhasználása, sem a tárgyalás mélysége szempontjából. Úgy gondoljuk azonban, hogy az eddigi eredmények szemelvényes bemutatása is segítséget nyújthat az esztétika kérdéseiben való tájékozódáshoz. Vitányi Iván Szabó Ferenc: Kossuth-díjas zeneszerzőnk, a Zeneművészeti Főiskola főigazgatója 110 éves (Jánossi Ferenc felv.)