Muzsika, 1963 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1963-07-01 / 7. szám - FÁBIÁN IMRE: Igor Sztravinszkij Magyarországon
Több mint ötven évvel ezelőtt, 1912-ben járt először Budapesten, Gyagilev balettegyüttesével. Évtizedekkel később, Emlékezéseiben tőle szokatlan, meleg szavakkal gondolt vissza erre a látogatásra, noha jövetele egyáltalán nem keltett feltűnést. A világsiker útján elindult fiatal zeneszerző, aki már a Tűzmadár és a Petruska diadalaival büszkélkedhetett, s aki egy évvel később közfelháborodást váltott ki Párizsban a Sacre du Printemps zenéjével, a tízes évek elején legfeljebb eredetieskedő különcnek számíthatott Magyarországon. Az Operaház ugyan színre vitte, — épp látogatása idején — a Tűzmadarat, de zenei viszonyainkra mi sem jellemzőbb, mint hogy egy évvel előbb lelkes, fiatal muzsikusok - Bartókkal és Kodállyal az élen — épp „zenekari viszonyaink tarthatatlansága" miatt vélték fontosnak Új Magyar Zeneegyesület létrehívását. 1926 márciusában, amikor Sztravinszkij újra Magyarországra látogatott, művészete már a nemzetközi sikerek teljében vonzotta a Zeneakadémia nagytermébe a kevés, lelkesedő muzsikust, s a szenzációra éhes sznobokat. Értő hívekre nemigen számíthatott, azok kevesen voltak még a jelentős muzsikusok között is. Bartók Béla, mint oly sok mindenben, Sztravinszkij iránti nagyrabecsülésében is magányos szellem volt a magyar zenész-közvéleményben. Sztravinszkij, mint Zongoraversenyének szólistája is vegyes érzelmeket váltott ki. Furcsa játéka a sorsnak, hogy hét évvel később, 1933-ban, amikor saját műveit vezényelte, még legrangosabb, nagynevű zenekritikusaink is csak a bűvészt, a zsonglőrt, a felszínes sikerekre vágyó virtuózt látták meg Sztravinszkijban, a művészt, a század egyik legnagyobb szellemét alig. Alakja inkább gúnyolódás, mint elismerés tárgya volt, zenéjét üresnek, „lelketlennek" érezték még azok is, akik Bartókért síkra szálltak. Hangversenye mindenképpen nagy eseménye volt az évadnak, bár az akkori lelkes fiatalok épp Bartók és Kodály érdekében tartották fontosnak művészi jelentőségének lebecsülését. . . 1939-ben imár plakátok hirdették újabb budapesti fellépését. Leányának halála, s feltehetően az egyre feszültebbé váló nemzetközi helyzet is oka volt, hogy ez a látogatás, melyen fiával, Soulimával közösen lépett volna fel, hosszú időre elmaradt. Ilyen előzmények után mit jelentett hát Sztravinszkij mostani látogatása Budapesten? — Nem kevesebbet, mint az élő zenetörténettel, a XX. század művészetének nagy, számunkra immár klasszikus korszakával való találkozást. Évtizedek múltával szemléletünk is alapvetően más lett. A kérdés, tudjuk, ma már eldőlt: nem Bartók, vagy Sztravinszkij, hanem Bartók és Sztravinszkij jelzi a csúcsokat az elmúlt hat évtized zenéjében. Amikor a 81 éves mester Magyarországra érkezett, tudtuk, hogymögötte a század egyik leggazdagabb, legváltozatosabb, s legnagyobb hatású életműve áll. Ugyanakkor fiatalkori emlékei, Rimszkij-Korszakovval, s általa az MUZSIKA 1963. JÚLIUS VI. ÉVF 7. SZÁM IGOR SZTRAVINSZKIJ MAGYARORSZÁGON 1