Muzsika, 1970 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1970-08-01 / 8. szám - M. TÍMÁR ÁGNES: Lammermoori Lucia
LAMMERMOORI LUCIA DONIZETTI OPERÁJÁNAK FELÚJÍTÁSA AZ ERKEL SZÍNHÁZBAN Alig akad az operairodalomban még egy olyan mű, amely nem fakuló közönségsikerével felülmúlná a Lammermoori Luciát. Ez a tény a remekműveknek kijáró tiszteletre inti azokat a szakembereket is, akik akadémikus érvekkel boncolgatják a mű dramaturgiai gyengéit, korabeli zenés színpadokról jól ismert sablonjeleneteit és közhelyszámba menő dallamfordulatait. Az a nyugtalan kísérletezési vágy, amellyel a Luciát koronként más és más köntösben igyekeztek színpadra állítani, éppen arra figyelmeztet, hogy Donizetti operája a szakavatottak számára is remekműnek bizonyult. Csak az olyan alkotás sugall az idő változásait követő — gyakran ellentmondásoktól sem mentes — újjáértelmezést, amelyben ott világít az örökkévalóság. Ami Donizetti operájából minden időben, mindenkire elementáris erővel hat: a Walter Scott-féle történet komor romantikájából — a bel canto nyelvén — zenévé formálódó, spontán kitörő szenvedélyek sora. A harag, bosszú és átok, a gyöngéd szerelem, a bánat és az őrület, a fájdalmas búcsú és lemondás hangja olyan romlatlanul egyszerű megfogalmazásban szólal meg, ahogy talán sehol másutt. Ami a mű életre keltése és újjáértelmezése során problémát jelent, az a dramaturgiára és az énekesek teherbírására vonatkozik. Éppen a zene primér jellege folytán Donizetti dallamai csak akkor élnek Agay Karola és Réti József (MTI Fotó : Keleti Éva felvétele)