Muzsika, 1970 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1970-08-01 / 8. szám - M. TÍMÁR ÁGNES: Lammermoori Lucia

LAM­M­ERMOORI LUCIA DONIZETTI OPERÁJÁNAK FELÚJÍTÁSA AZ ERKEL SZÍNHÁZBA­N Alig akad az operairodalomban még egy olyan mű, amely nem fakuló közönségsike­rével felülmúlná a Lammermoori Luciát. Ez a tény a remekműveknek kijáró tiszte­letre inti azokat a szakembereket is, akik akadémikus érvekkel boncolgatják a mű dramaturgiai gyengéit, korabeli zenés szín­padokról jól ismert sablonjeleneteit és köz­helyszámba menő dallamfordulatait. Az a nyugtalan kísérletezési vágy, amellyel a Luciát koronként más és más köntösben igyekeztek színpadra állítani, éppen arra figyelmeztet, hogy Donizetti operája a szakavatottak számára is remekműnek bi­zonyult. Csak az olyan alkotás sugall az idő változásait követő — gyakran ellent­mondásoktól sem mentes — újjáértelme­zést, amelyben ott világít az örökkévaló­ság. Ami Donizetti operájából minden idő­ben, mindenkire elementáris erővel hat: a Walter Scott-féle történet komor romanti­kájából — a bel canto nyelvén — zenévé formálódó, spontán kitörő szenvedélyek sora. A harag, bosszú és átok, a gyöngéd szerelem, a bánat és az őrület, a fájdalmas búcsú és lemondás hangja olyan romlatla­nul egyszerű megfogalmazásban szólal meg, ahogy talán sehol másutt. Ami a mű életre keltése és újjáértelme­zése során problémát jelent, az a drama­turgiára és az énekesek teherbírására vo­natkozik. Éppen a zene primér jellege foly­tán Donizetti dallamai csak akkor élnek Agay Karola és Réti József (MTI Fotó : Keleti Éva felvétele)

Next