Muzsika, 1977 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1977-06-01 / 6. szám - PAPP MÁRTA - BOJTI JÁNOS: Muszorgszkij Hovanscsinája - Gondolatok a mű debreceni előadása után
ORSZÁGSZERTE MUSZORGSZKIJ HOVANSCSINAJA Gondolatok a mű debreceni előadása után Illik előre figyelmeztetni az olvasót: rendhagyó operakritikát kap, amelyben sokkal több szó esik a műről, mint magáról az előadásról. A Hovanscsinát, eredeti formájában, alig néhány ember ismeri nálunk, s aki ismeri, égető szükségét érzi, hogy — ha töredékesen, ha vázlatosan is — valamit megsejtessen a többiekkel a mű rendkívüli nagyságából.) Muszorgszkij kisebb-nagyobb megszakításokkal kilenc évig, 1872-től haláláig dolgozott a Hovanscsinán. A mű végül töredék maradt: nincs meg a második felvonás lezárása (Muszorgszkij ide egy kvintettet tervezett, amely talán el is készült, de elveszett), hiányzik az opera legvége, és két jelenet (a harmadik felvonásból Mária dala és a sztrelecek jelenete) kivételével a darab hangszerelése sem készült el. Miért nem sikerült befejeznie? — a sokféle hipotézis szerint: betegsége, nyomorúságos anyagi körülményei, hivatali lekötöttsége, szellemi egyedülléte, szétszórtsága miatt (közben ugyanis elkezdett komponálni egy másik operát, a Szorocsinci vásárt). Mindezekben sok az igazság, de egy nagyon fontos körülmény mintha elsikkadna a magyarázatok között. A Hovanscsinával Muszorgszkij a műfaj történetében alighanem egyedülálló elképzelést vitt az operaszínpadra: a zenedráma kereteiben egy teljes történelmi korszak átfogó képét rajzolta meg, valamennyi lényeges társadalmi megmozdulásával, személyes és közösségi indulatával együtt. Ez a kor az orosz történelem egyik legizgalmasabb periódusa: az egyházszakadás ideje, Nagy Péter uralkodásának első esztendei, egy régi és egy új világ összeütközése. Muszorgszkij szándékának monumentalitása tolsztoji mértékkel mérhető; ha a XIX. századi operairodalomban hasonló nagyságú koncepciót keresünk, legfeljebb Wagner Tetralógiájára, esetleg Verdi—Schiller Don Carlosára gondolhatunk. Tervének megvalósításához Muszorgszkijnak időre, rengeteg időre volt szüksége. Éveket emésztett fel az alapozás, a történelmi dokumentumok, a népzenei és egyházzenei források összegyűjtése, a librettó felvázolása , s Muszorgszkij mindezt egymaga csinálta. Az igazi munka, a beérlelés, a gigantikus terv formába öntése csak ezután következhetett. Az, hogy Muszorgszkij annyiszor abbahagyta a Hovanscsina komponálását, hogy annyit változtatott, módosított, húzott rajta — a küzdelmet tükrözi, amit az alkotónak egy teljesen új formájú és eszmeiségű, szinte hagyomány nélküli, s mégis átfogó és összefoglaló remekműért meg kellett vívnia. S ha arra gondolunk, milyen értetlenül szemlélte a környezet a készülő Hovanscsinát (Sztaszov, az atyai jóbarát és eszmei tanácsadó szerint például „üde színfoltot" kapna a darab, ha Muszorgszkij felléptetné benne a gyermek Pétert és nővérét, Szófia hercegnőt), csoda, hogy egyáltalán megszületett. Mert megszületett, befejezetlensége ellenére is tökéletesen felépített, zeneileg-drámailag következetesen végigvitt remekmű került ki a komponista műhelyéből. Muszorgszkij elképzelésének forradalmi újdonsága természetesen a mű megformálására is meghatározó módon hatott. Felépítését tekintve a Hovanscsina látszólag a XIX. századi francia nagyoperához áll közel: erre utal a vokális szólamok vezető szerepe, a dialógusok oldott formálása, a kórusok, a tömegjelenetek fontossága, sőt, a negye-