Muzsika, 1977 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1977-06-01 / 6. szám - BREUER JÁNOS: Szenkár Jenő emlékezete
pek: Két fiával Bélával és Péterrel 1926 — Kiránduláson Svájcban — a Zongoraszonáta kéziratából — és alább: Bartók tanár úr . . . A képek egyikén még a Svájcban megismert „sok érdekes és lelkes ember" is megtalálható. Itt a tévedés oka is: a képek sorrendjéből úgy tűnik, mintha 1926-ban lett volna a kirándulás, holott egy évvel később történt. A továbbiakban megtalálható itt a Pravda-cikk fakszimiléje, láthatjuk, hogyan nő „Péter fiam" szinte szemlátomást, valamint hogy a Csalán úti ház „olyan, mint egy kellemes üdülő". Tanulságos és perdöntő a 113-as kép aláírása: Koncert a Hall-Town-ban. Nos, mint már korábban említettük, a New York-i hangversenyterem neve helyesen Town Hall és a Bartók-irodalomban a Szirmait közölte levélen kívül egyedül csak a képeskönyv 2. kiadásában fordul elő ez a sajtóhiba. Honnan származnak az adatok Bartók betegségéről és elégedetlenségéről 1940—41-ben? Ugyane képeskönyvből, amely Szabolcsi Bence 1955-ben (!) fogalmazott Bartók-életrajzát közli. Nem nehéz a kritikában olvasható szövegek nyilvánvaló párhuzamait felfedezni a Szabolcsi-írás alábbi helyével: „Ebben az időben már nem egészséges, lázas rohamok, ízületi és idegfájdalmak gyötrik, már lappang benne az a kórság, mely nemsokára véget vet életének s melyet orvosai az utolsó percig titkolnak előtte . ..". ,,Hangversenyei nem járnak a várt sikerrel, tudományos munkáját a Columbia-egyetemen állandó bizonytalanság érzésével végzi, s bár az egyetem ünnepélyes külsőségek közepette avatja doktorává (1940 novemberében), sem tudományos, sem művészi elhelyezkedése nem méltó szellemi rangjához . . .". Szabolcsi életrajza mindössze 35 kisalakú oldal és 1955-ben íródott, amikor az amerikai évek pontos kronológiája még csaknem ismeretlen volt. Tömörített fogalmazásának igaza az amerikai tartózkodás egészére nézve vitathatatlan — konkrét napokra, hónapokra vonatkoztatva azonban természetesen félrevezető. Biográfiai adatokat innen meríteni, ha az ember Bartókleveleket ír, könnyelműség, amely megbosszulja magát. Tallián Tibor — Wilhelm F. András EMLÉKEZETE SZENKÁR JENŐ A karmester, akitől búcsúzunk, Magyarországon szinte nem is tevékenykedett, legalábbis az a két évad (1913—15 között), amelyet a Népopera karnagyaként töltött el, mélyebb nyomokat nem hagyott. Az 1891-es születésű művész, Koessler János és Herzfeld Viktor neveltje, oly sok magyar művésztársához hasonlatosan, külföldön keresett magának teret. A magyar zenetörténet lapjait is külföldön írta, de nevét őrzi az új zene egyetemes története is. Szenkár Jenő munkásságának színtere földrészekkel mérhető: Moszkva és Rio de Janeiro között működött. A hitleri fasiszták elől menekült Moszkvába, ahol 1939-ig a Filharmonikusokat vezette, több Prokofjev-művet és Szabó Ferenc Lírai szvitjét mutatván be. Innen utazott Rióba, zenekart alapítani, operát dirigálni. Szenkor nagy, zenetörténeti évtizede azonban a húszas évek ideje a weimari Németországban (a húszas évek zenetörténeti szempontból 1933-ig tartottak!). 1922 tavaszán, a majna-frankfurti Opera első karmestereként külföldön először dirigálta Bartók két színpadi művét, a Kékszakállút és A fából faragott királyfit. „Egy ember ér itt valamit, az is a budapesti Szenhár" — írta a zeneszerző a bemutató előtt egyik levelében. S még az előadás roppant szigorú, Bartók műveit sehogyan sem értő, mindössze tizenkilenc éves kritikusa, Adorno is elismerte: „Szenkár Jenő jólismert nagyvonalúságával birtokolta a partitúrát és saját temperamentumával kitöltötte a zene megannyi repedését". 1923 októberében, Bécs első és hoszszú időre utolsó — reprezentatív modern zenei fesztiválján, a helleraui nevezetes Dalcroze-iskola előadása alkalmával megint csak Szenkár dirigálta A fából faragott királyfit. (A bécsi közönség nem is látott több szcenírozott Bartók-produkciót a zeneszerző életében.) 1925-től nyolc éven át a kölni Opera