Muzsika, 1982 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1982-04-01 / 4. szám - PATONAI ADRIENNE: Bartók Béla Emlékház

kérik, általuk hozott felvételeket is le­játszunk. A tavaly szóban már ismerte­tett lehetőségekről az írásbeli tájéukoz­tatást nemrég küldtük szét, a gyerekek életkorához igazodó, iskolai osztályok szerint csoportosított téma­ajánlataink­kal együtt. Eddig is több iskola tartott már nálunk rendhagyó énekórát, remél­jük, hogy a körlevél hatására számuk növekedni fog. Szolgáltatásaink termé­szetesen ingyenesek, sőt kérésre térítés­mentesen buszt is küldünk az iskolás­csoportokért. Emellett növendékhang­versenyeknek is szívesen helyt adunk, akár úgy, hogy a szereplők a látogatók csoportjából kerülnek ki, akár úgy, hogy mi hívunk számukra előadóművészi pá­lyára készülő főiskolásokat. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolával például megállapodtunk abban, hogy a növendékek zenetörténeti óráik egy ré­szét itt hallgatják, s az Emlékház ren­dezésében évente három koncertet ad­nak. Több klub is működik nálunk. A kör­nyékbeli ének-zene tagozatos általános iskolát végzett középiskolások számára Bartók életművéhez kapcsolódó előadás­sorozatot terveztünk. A találkozóknak a hallgatók is aktív résztvevői: az előre megadott gondolatkörhöz kapcsolódva olvasmányokat ajánlunk nekik, s Bar­tók muzsikájával együtt a 20. századi zene világáról is igyekszünk számukra képet adni. A felnőtteknek október óta tartunk klubfoglalkozásokat minden második szombat délután fél négykor. Ez a TIT-tel közös próbálkozásunk is Bartók életművével kapcsolatos: beve­zetéseként dr. Hanák Péter Kastély a magyar ugaron címmel a századelő Ma­gyarországáról és szellemi életéről be­szélt, befejezésként áprilisban dr. Uj­falussy József Bartók Béla és a magyar zenetörténet címmel zárta a tíz neves zenetudós által felvázolt körképet. S a TIT munkatársai már készítik a Ko­dály-centenáriumhoz kapcsolódó soro­zatunk tervezetét. Az Emlékház kapui a közművelődési tanácskozások előtt is nyitva állnak. A vendégkönyv azt jelzi, hogy a kezdődő klubélet mellett a kamaramuzsikálás­nak itt már egyéves ,,hagyományai­" vannak: szombat esténként fél nyolckor a zeneirodalom remekei szólalnak meg kiváló muzsikusok előadásában. Az első műsor Zempléni Kornélé volt, legutóbb pedig Takács Mária és Gáti István lé­pett fel, majd a Corelli Kamarazenekar Gunde Péter vezényletével és a Magyar Hárfástrió.­­ Az Emlékház földszintjén, a Ró­zsavölgyi Zeneműbolt kihelyezett fiók­üzletében az éppen szereplő előadómű­vész lemezei és a koncerten bemutatott művek felvételei, kottái megvásárolha­tók. Az érdeklődők egyébként lemezját­szón hallgathatják a kiválasztott hang­lemezeket. A nehézségekről kevés szó esik, holott akadnak azok is. A hatvanszemélyes ka­maraterem sajnos elég szűk, a progra­mok kiragasztásához pedig bizony a környékbeli ABC-áruház, a trafik-és a gyógyszertár készséges vezetőinek se­gítségét is igénybe kell venni. Viszont lehetőségeihez képest a Filharmónia is­merteti havi műsortervüket, s a II. ke­rületi Tanács is kezdettől fogva pártolja az Emlékházat, s programjain folya­matosan fölhívja a népművelők figyel­mét. — Az általános szabad szombat kö­vetkezményeként a jövő szezonban több vendéget várunk a hétvégekre. Tervez­zük, hogy a koncertek kezdési időpont­ját is korábbra tesszük, hátha így még több szülő hozza el gyermekét, hozzánk egy kis zenehallgatásra. Az Emlékházról szóló ismertető Ko­dály sorait idézi Bartók Béla muzsiká­járól: „Az ittmaradottak dolga, hogy megnyissák az utat művei előtt, hadd jussanak ezek a művek oda, ahová szán­va voltak: az emberek szívébe." Patonai Adrienne A MAGYAR RÁDIÓ ÚJ MAGYAR MŰVEKET BEMUTATÓ SEREGSZEM­LÉJÉN ezúttal a kritikusok díját KÓSA GYÖRGY Homályban című, Hajnal Anna verseire komponált alkotása, a kö­zönség díját pedig MÁRTHA ISTVÁN 24. lecke — Karácsony napja című da­rabja nyerte el. A BÉCSI COLLEGIUM HUNGARI­CUM ÉS A SZERZŐI JOGVÉDŐ HI­VATAL rendezésében Robert Schollum professzor lemezekkel illusztrált elő­adást tartott Szokolay Sámsonjáról, Durkó Mózeséről, Lendvay A tisztesség­tudó utcalány, illetve Balassa Az ajtón kívül című operájáról. A GIESSENI MÚZEUMBAN magyar szerzői est hangzott el Balassa Sándor, Dubrovay László és Sári József művei­ből a helyi magisztrátus és a Hessen­ Rádió védnöksége alatt.

Next