Muzsika, 1983 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1983-05-01 / 5. szám - KOVÁCS SÁNDOR: Wagnerért?
HANGVERSENY )ketta-op. 82) vagy Schubert sanzonáit (D 688) hallgatva a zeneszerzői karakterjegyek heyett elsősorban éneklésének szépségére, hangjának marár hihetetlen hajlékonyságán kellett figyelnünk, mert érzelmeink helyett inkább érzékeinkre hatott a produkció, s az támasztott is némi hiányérzetet a közönségben - de azért soha nagyobb csalódás ne érjen bennünket, mint most, e tekintetben. A koncert második felének olasz műsora (Bellini, Rossini és Verdi ariettái, illetve románcai) egyébként is elsöpörte korábbi aggályainkat. Alva ezekben a feladatokban egyszerűen remekelt. Az a tény, hogy hangjának intenzitása a magasabb fekvésekben bizony már kevés, nem csökkentette a gyönyörűen megoldott frázisok esztétikáját, a formálás tökéletes arányait, s azt a tagadhatatlan kellemet és eleganciát, amivel a művész énekstílusa a könnyedség és kecsesség mesteriskoláját is reprezentálhatná. Az est fénypontja mégis a perui szerzők dalaiból összeállított csokor volt, ezekben Alva a népdalok melegségével és temperamentumával szólalt meg, hazája nyelvén, sajátos zenei idiómáinak autentikus tolmácsolójaként. E valóban különleges, hangulatában is megkapó záróciklus után furcsán hatott a ráadásként (!) felhangzó Tamino-ária, amit aztán szerencsére egy tüneményes Rossini-zene ellensúlyozott, a La danza. Ebben az egész est kíséretét kiválóan ellátó Jandó Jenő ismét bebizonyította, hogy alkalmazkodókészségben és színérzékenységben hovatovább kívánni sem lehet nála invenciózusabb és megbízhatóbb partnert. (Február 27. - Zeneakadémia) KERÉNYI MÁRIA VESZPRÉM VÁROS SZIMFONIKUS ZEnEKARÁnak életében a közelmúltban jelentős változás történt: karnagyuk, Zámbó István megvált az együttestől, s helyét budapesti karmester, Németh Gyula foglalta el. Németh Gyula gyakorlatilag a mostani évad kezdetén vette át a vezetést, s így még kevés idő telt el ahhoz, hogy a személyes változás -akár pozitív, akár negatív - hatását érzékelni lehetne. Egyelőre annyit regisztrálhatunk csak, hogy ez a „félprofi" zenekar jelenleg nem tartozik kategóriájának gyenge együttesei közé - de a legjobbtól is messze van. Tagjai tudomásom szerint valamennyien hivatásos muzsikusok (hangszeres tanárok), és ez játékuk zeneiségén érezhető is. Egyáltalában úgy tűnt, hogy potenciálisan jobb produkcióra képesek, mint amilyet tapolcai koncertjükön nyújtottak. Bár a műsor legnagyobb részét barokk művek alkották, a zenekart kisegítőkkel duzzasztották fel (8-6- 4 4-2 létszámú vonóskart képezve) és ez nem feltétlenül vált hasznára az előadásnak, már ami a hangszeres játékstílus, vagy a zenei koncepció egységességét illeti. Igazságtalanság volna persze mindenért a kisegítőket okolni, hiszen kívülről lehetetlen (és talán nem is olyan lényeges) megítélni, hogy személy szerint kik voltak a felelősek a hibákért - mindenesetre ezen a koncerten bizonyos vonósszólamok feltűnően hamisan és bizonytalanul szóltak. Viszonylag a legütőképesebb gárdának - örvendetes módon -a más zenekaroknál általában legtöbbet szidott hegedűsök tűntek. Kiemelkedően muzikális oboa-szólókat hallottunk J. Chriach B-dúr szimfóniájának lassútételében és a Vivaldi Glória Domine Deus kezdetű szoprán-áriájában. Az est műsorából egyébként a szimfónia előadása tetszett a legjobban; Németh Gyula ritmikus, eleven karakterei hatásosak voltak, még ha egyes részletek kidolgozatlanul maradtak is. Nem keltett ilyen kedvező benyomást Bach a-moll hegedűversenyének tolmácsolása A szólista: Káté István köztudottan a megye, sőt az ország egyik legkiválóbb hegedűpedagógusa (növendékei sorra nyerik a díjakat az országos versenyeken), s emellett a zenekar koncertmesteri tisztét is ellátja. A szólózás, úgy tűnt, nem igazán az ő területe: hegedűhangja nem eléggé vivőerős, befeléforduló, óvatos játékmódja nélkülözte azt az egészséges exhibicionizmust, ami a szólista „kiállás" alapfeltétele. Ebben a darabban ráadásul a zenekar sem jeleskedett, s a nagyon visszafogott, nehézkes tempók bizony meglehetősen szétesővé tették az interpretációt. Vivaldi Glóriájának előadása bizonyára eseményszámba ment Tapolcán, ahol csak tavaly kezdődött el a rendszeres hangversenyélet. A helyi művelődési ház színháztermének akusztikája - sajnos - a veszprémi Liszt Ferenc Kórus hangzását annyira elmosódottá és erőtlenné tette, hogy produkciójukról egyáltalán nem merek véleményt mondani. A két énekes szólista, Decsi Ágnes és Takács Tamara minden tőle telhetőt elkövetett, hogy a barokk stílushoz nem túlságosan illő hanganyaguk és technikai eszközeik ellenére is muzikális, átélt produkcióban részesüljön a közönség. (Decsi Ágnesnél a „szubrettes" hangszínt és a színpadias manírokat. Takács Tamaránál főként a szinte mindent elborító, nagyon intenzív vibrátót éreztem stílusidegennek.) A karmester elsősorban a dinamikus, gyors mozgású tételeket dirigálta meggyőzően - nagyon hatásos volt például a Qui sedes kezdetű alt ária kifejezetten táncos, erőteljesen ritmizált karaktere. Végül még egy apróság, amely azonban meghatározta az egész est légkörét: ezen a felnőtt bérletben meghirdetett koncerten a közönségnek mintegy háromnegyed része középiskolás, sőt részben általános iskolás gyerekekből állt, márpedig sem a hangverseny programja, sem a helyszíni műsorismertetés nem igazodott az ő életkorukhoz. Azt hiszem, az így kapott élmény nemhogy megszerettette volna velük a „komoly" műfajt, hanem inkább elvette a kedvüket tőle. Állítólag azért kellett ezeknek a gyerekeknek a felnőttkoncertre jönniük, mert az ifjúsági bérletben már nem jutott hely számukra - ugyanakkor a Filharmóniának (természetesen anyagi okokból) nincs lehetősége az ifjúsági előadások szaporítására, sőt épp az idén csökkentette a bérleti hangversenyek számát négyről háromra... (Március 17. - Tapolca, Művelődési Ház) Kuriózum-számba menő műsorral lepte meg a Filharmónia a mosonmagyaróvári közönséget bérletsorozatának harmadik estjén. Két, fiatal muzsikusokból álló kamarazenei társulás, a GYŐRI ÜTŐEGYÜTTES (művészeti vezető: Váray László) és a GYŐRI RÉZFÚVÓSEGYÜTTES (művészeti vezető: Szabó János) lépett fel a hangverseny első, illetve második félidejében, hangszerösszeállításukból következően igen ritkán hallható programmal. A két művészeti vezető (a győri szakiskola, illetve főiskola tanára) legnagyobbrészt jelenlegi növendékeit foglalkoztatja együttesében (bár a fúvós-produkciókban részt vett néhány régi, azóta budapesti nagyzenekarokhoz került tanítvány is). Az 1974-ben alakult ütőegyüttest jelenleg hat egészen fiatal (gondolom, középiskolás) fiú alkotja, akik közé - nagyon rokonszenves gesztusként - az egyik darabban tanáruk is „beállt" játszani. Ez a mű, Haydn londoni triója (Hob. IV: 1, C-dúr) az eredeti két fuvola-gordonka összeállítás helyett vibrafonon, xilofonon és marimbán hangzott el, a mesternek és két tanítványé- 43