Muzsika, 1987 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1987-01-01 / 1. szám - BATTA ANDRÁS: Bábel tornya - A budapesti Nemzetközi Liszt Szimpózium epilógusa
Bábel tornya A budapesti Nemzetközi Liszt Szimpózium epilógusa Egy immár száz éve halott zeneszerző életét és tevékenységét újra átélni, befogadni a Biblia-béli Bábel tornya felépítésének hasztalan próbálkozásához hasonlatos. Ráadásul jóval kisebb a chance-unk a vízözön előtti emberekéinél: mi már eleve szétszóródtunk, különböző nyelveket beszélünk, még akkor is, ha történetesen ugyanazokat a szavakat használjuk. Az angol-amerikai belekapaszkodik a meglévő téglamaradványokba, vázlatkönyvekbe, kéziratokba, levelekbe; a német rajongva képzeli el az eredeti hatalmas épület körvonalait, s az elporladt matéria hiányát, a szellemmel igyekszik kitölteni; a francia a tervrajzot nézegeti, a megvalósulással nem sokat törődik; az olasz kényelmesen elhelyezkedik a viszonylag épen maradt termekben, s innen szemléli a tájat. És a magyar? Valahol az angol és a német között hányódik, s közben kötelességtudóan az alapkövet keresi, az alatt ugyanis nemzetiszín szalagnak kell lennie. Ily módon az építés — a munka bizonyos fázisaiban legalábbis — olykor bontáshoz vezet. Vannak, akik megértik a rekonstrukció bábeli sorsának tragikumát, és — képletesen szólva — egy lépcsőfeljárót javítgatnak évtizedekig. Talán ha egy nyelvet beszélnénk . . . Ám maga Liszt is több nyelvben élt. Amikor Veszprémben, a Liszt Szimpózium záró öszszejövetelén, a kerekasztal-beszélgetésen két naiv francia azzal fogadkozott, hogy kiadja a zeneszerző összes levelét, négy nyelven záporoztak a kérdések: melyik nyelven jelenjen meg a több ezer levél? Természetesen az eredetin — hangzott az öntudatos filológus felelete, azaz franciául és németül. Sok levélnek azonban elveszett a kézirata, de esetleg megjelent valamelyik korabeli újságban, mondjuk oroszul. Mi a teendő? Az ilyen leveleket azon a nyelven adni közre, amelyen Liszt még olvashatta — javasolta Legány Dezső. S máris fölrémlett a bábeli nyelvzavar fenyegető árnya: a hiteles Liszt-portréhoz három, négy, öt nyelven kell majd olvasni? Egyáltalán: szükség van-e az életmű és az egyéniség szempontjából az összes levélre, azokra is, amelyekben Liszt — mondjuk — megköszöni a neki küldött rajnai bort? Egy német professzor, Detlef Altenburg szkeptikus ezzel a kérdéssel kapcsolatban, és végül is igaza van. Válasszuk külön a Mű megértését segítő dokumentumokat a „nagyon is emberi" („allzumenschliches") mozzanatoktól. Igen ám, de vajon nincs-e szoros (akár ok-okozati) összefüggés az említett rajnai bor és egy kompozíció fináléjának apoteózisa között? — persze ismét képletesen szólva. Van valami tragikomikus abban, hogy száz évvel Liszt halála után még mindig, pontosabban: újra és újra az alapkiadások elveit kell a megfelelő irányba terelni. Megdöbbentő, hogy például Liszt leveleinek zöme megcsonkítva, interpretálva található meg a régi gyűjteményekben, s így száll kézről kézre, tollról tollra. Az óvatosabbak már csak a levelek eredetijének, illetve más korabeli hiteles forrásnak ismeretében mernek citálni. A kritikai kottakiadásban jó tizenöt éve megindult az építkezés; ezalatt Liszt műveinek körülbelül egynegyede jelent meg, ha a szerzőre oly jellemző verziókat, különböző rokon műarculatokat is hozzászámoljuk az oeuvre-höz, talán még ennyi sem. A szimpózium kerekasztalánál a fáradhatatlan tudományos szervező, kiváló Liszt-kutató, Eckhardt Mária jóvoltából felvetődött — nemzetközi szinten először! — egy tematikus katalógus csalogató látomása, melyet csak intézményesen, nemzetközi összefogással lehetne realizálni. Egyedül Liszt írásainak kritikai összkiadása került ez alkalommal megfogható közelségbe. Az NSZK térképén van egy kicsiny pont: Paderborn, valahol Kasseltől északra. Ennek a városkának egyetemén (amely az NSZK egyik legnagyobb computer-kultúrájú intézménye) Detlef Altenburg és munkatársai hat év alatt kiadják Liszt összes zeneesztétikai és kultúrpolitikai vonatkozású írását, sőt még arra is vállalkoznak (computer segítségével), hogy eldöntik a régi vitát, mekkora a szerepe Lisztnek az írásokban, és mennyiben hatott rá környezete, elsősorban d'Agoult grófnő és Wittgenstein hercegasszony. A computer ugyanis képes kiszűrni Marie, Carolyne és Liszt jellem-