Muzsika, 1989 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1989-01-01 / 1. szám

2 GRATULÁLUNK Hajdú Mihály 80 éves zeneszerző, nyugalmazott főiskolai tanár. Orosházán született, 1909. ja­nuár 30-án. 1929-1933 között a bu­dapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán zeneszerzést és zongorát tanult Kodálynál, Thomán Istvánnál és Székely Arnoldnál. Diplomájának megszerzése után 1933-tól 1940-ig magán zeneiskolákban tanított; 1941-49 között a Székesfővárosi Felsőbb Zeneiskola tanára; 1949-től 1960-ig a budapesti Bartók Béla Ze­neművészeti Szakiskolán oktat ze­neelméletet; 1960-tól 1977-ben tör­tént nyugállományba vonulásáig a budapesti Liszt Ferenc Zeneművé­szeti Főiskola tanszékvezető zene­elmélet-tanára. Művei: opera (Kádár Kata), számos kórusmű, zenekari kompozíció, kamarazene, dalok, zongoradarabok, pedagógiai művek, népdalfeldolgozások, átiratok és hangszerelések ifjúsági együttesek számára. Számos kompozícióját kül­földön is bemutatták. Az Erkel-díj I. fokozatának kitüntetettje. Verseny­győzelem Tavaly októberben a Stájer Zenemű­vész-szövetség Grazban rendezte meg a kortárs vonós kamarazene nemzetközi előadói versenyét, me­lyen első díjat nyert a bajai DANU­BIUS-VONÓSNÉGYES. Győzelme nyomán a kvartett meghívást kapott a verseny gálaestjén való szereplés­re, s a fesztivál szervezői a díjnyertes együttes számára egy - későbbi idő­pontra tervezett - koncertkörutat is rendeznek. Mind a gálakoncertre, mind a turnéra meghívták Balogh József klarinétművészt is, aki a ver­senyen a vonósnégyessel együtt szerepelt. NOTESZ EGY KÓRUSVERSENYRŐL, BESZÁMOLÓ HELYETT A Muzsika Szerkesztősége felkért, hogy írjak beszámolót a lapba az érdekesnek ígérkező Budapesti I. Nemzetközi Kórusversenyről. Ezt örömmel elvállaltam, s mivel a Vi­gadó épületében dolgozom, beko­pogtam az ugyanott működő KÓTÁ-hoz (Kórusok Országos Tanácsa), a versenyt megrendező egyik intéz­ményhez. Belépőjegyet kértem a nyi­tókoncertre, azt sem titkoltam, mi­lyen célból. A KÓTÁ-ban azt vála­szolták: nem tudnak intézkedni, de megneveztek egy szervezőt, aki majd ott lesz a helyszínen és sajtó­jegyeket oszt. Kezdés előtt negyed­órával megjelentem a színhelyen, a Vigadó előcsarnokában, s mivel a megnevezett személyt nem isme­rem, segítséget kértem - ismét a MUZSIKÁra hivatkozva-az informá­ciós pultnál szolgálatot teljesítő egyik hölgytől. A hölgy válasza: belépőt sajnos nem tud adni, az illetőt ő sem ismeri, de ha netán előkerülne, akkor majd meglátják, mit tehetnek értem. Ezen a ponton kezdett bennem földerengeni a gondolat, hogy az elegáns kiállítású rendezvény szer­vezői afféle potyázónak tekintenek. Eleinte reménykedve, majd egyre bosszúsabban vártam még 15 per­cet, majd miután az említett hölgy még csak elnézésemet vagy további türelmemet sem kérte, levontam a következtetést és hazamentem. A beszámoló tehát ezúttal elma­radt. De legalább szívességet sem kellett elfogadnom. M. J.

Next