Muzsika, 1989 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1989-01-01 / 1. szám - GÖNCZY LÁSZLÓ: Élet a vízfejen kíkvül II.
Gönczy László: ÉLET A VÍZFEJEN KÍVÜL II. Folytatva az előző lapszámban körvonalazott témát, ezen belül az újonnan létrehozott zeneművészeti szakközépiskolák helyzetének bemutatását, Békéscsaba után most Kecskemétre irányítjuk figyelmünket. Kecskemét-Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakközépiskola Az intézmény elnevezése már önmagában utal a magyar művelődéstörténet néhány fontos fejezetére. E fejezeteket a MUZSIKA olvasói jól ismerik, így hát nemigen mondok újat azzal, hogy 1950-ben (ha Békés-Tarhost nem tekintjük) az országban elsőként itt, Kodály szülővárosában kezdte meg működését általános iskolai ének-zenei tagozat - a most meglátogatott intézmény őse, jogelődje -, majd 1964-től fokozatosan tizenkét évfolyamossá bővült. Bár az elnevezésből közvetlenül nem derül ki, mégis természetes, hogy valamennyi tanuló számára helyben adott a - városi Zeneiskolától független - hangszertanulás lehetősége, minthogy alsó fokon oktató hangszeres tanári gárda is tevékenykedik itt. Az iskola tantestülete Kodály pedagógiai hagyatéka első számú letéteményesének vallja magát, a történtek tükrében nem is alaptalanul. Voltaképpen teljesen logikus lépés volt ezek után a Zeneművészeti Szakközépiskola életre hívása a Kodály-iskola kereteiben, 1981-ben. Ugyanekkor - a Kodály-centenárium évében - pompás épületbe költözött az iskola: az egykori Református Főgimnázium és Jogakadémia századelőn emelt reprezentatív épülete az esztétikai nevelés ideális helyszínéül szolgál. Más kérdés az, hogy miért kellett ismét - mint az utóbbi időben annyiszor - elszalasztani a minden tekintetben tökéletes megoldás karnyújtásnyira kínálkozó lehetőségét. Ha sikerült volna módot találni a városi Zeneiskola elhelyezésére külön épületben, s a költözéskor nem alakult volna ki a jelenlegi társ- vagy albérleti viszony, most bizonyára nem kellene a WC-helyiségeket is bevonni a szervezett hangszergyakorlási rendbe. Jól tudom persze, hogy sok hasonló iskolában a mellékhelyiségek használata sem jelent megoldást, jól tudom azt is, hogy ennél lényegesen súlyosabb gondok nyomorítják az ország népét. Mégis szabadjon kíváncsian várnom, vajon mikor vesszük észre, hogy a gyorsan megkötött kompromisszumokkal többnyire csak újratermeljük problémáinkat, s ezért legalább olykor-olykor nélkülözhetetlen lenne a minőség szempontjainak csorbítatlan érvényesítése, ha valaha is le akarunk térni közérzet-romboló, tetterő-sorvasztó kényszerpályáink egyikérőlmásikáról. S a megalkuvás kényszere annál bosszantóbb, minél vékonyabb a megalkuvásmentességhez vezető úton emelt fal. Ezért cseppet sem érzem ellentmondásnak, hogy mindezt egy magasan átlag fölötti helyzetben lévő intézmény kapcsán hozom szóba. A Kodály-iskola átlag fölötti helyzetéhez nem fér kétség: a kulturált környezet, a jónál is jobb felszereltség a tantestület és diákság eredményes munkájának kitűnő bázisa. Ne feledjük, hogy „járakat-intézménynyel" van dolgunk, olyannal, melynek a Kodály Intézetből óralátogatásra érkező külföldiek százai előtt kell bizonyítania a kodályi zenepedagógia kikezdhetetlenségét, exportképességét, egyszersmind kormányzatunknak az oktatásügy iránti rendíthetetlenül mély elkötelezettségét... Mindamellett senki ne gondolja, hogy itt csak úgy maguktól, egymás után pottyannak a különféle központi és helyi forrásokból származó póthitelek az igazgatóság elébe. Minthogy feladatomból fakadó érdeklődésem főként a konzervatóriumi „ágazat" működésére irányult, a tájékozódásomat segítő Romány Pálné igazgató (aki ottjártam óta távozott az intézet éléről) és Ladics Tamásné igazgatóhelyettes elsősorban ennek tényeivel ismertetett meg. Megtudtam, hogy kivált a szakközépiskola indulásakor, de azóta is folyamatosan nagy erőfeszítésekre volt és van szükség a megfelelő pénzeszközök előteremtéséhez. Kiderítették például, hogy az épület állagmegóvására a műemlékvédelem forrásaiból jogosultak rendszeres támogatás igénybevételére. A Soros Alapítvány megpályázása nyomán elnyert összegből részint a gyönyörű díszteremben megépített nevezetes orgona kapott cimbercsillagot, részint csembalót vásároltak. A hangszerhelyzet egyebekben sem ad okot panaszra: az itteni Yamahán, Steinway-ken, Petrofokon tanuló zongoristákat nyilván nem éri sokkhatás a zeneakadémiai felvételi vizsgán, midőn tapasztalják, hogy az ottani hangszer engedelmeskedik! (Ezen az sem változtat, hogy ottjártamkor egyik-másik hangszerre ráfért volna a hangolás, időközi karbantartás.) Annak idején - tanúsítom! - messzire elhallatszott annak az esetnek a híre, amikor a Rádiózenekarból Kecskemétre szegődő Maczák János a tartós munkakapcsolat zálogaként - s az őt övező helyi megbecsülés kézzelfogható jeleként - értékhatárok megjelölése nélkül