Muzsika, 1998 (41. évfolyam, 1-12. szám)

1998-04-01 / 4. szám - BALASSA PÉTER: Modeszt Muszorgszkij szenvedése és nagysága: Levelek - dokumentumok - emlékezések

MUSZORGSZKIJ: LEVELEK - DOKUMENTUMOK - EMLÉKEZÉSEK 17 a 20. századi dikció, énekbeszéd és harmóniai formálás felé mutató­­ zenedrámája reprezen­tál, valamiképpen a nemzet mint gyülekezet és közösség megtapasztalásának és e megta­pasztalás válságának, illuzórikus voltának fel­ismerése közötti résekben, hasadékokban, skizmákban tárul fel igazán. Művészetében nem vált hazuggá leveleinek olykor retorikus népiségmániája és nacionalizmusa; épp ez volt nagysága és szenvedése. A sokaság be­szédében, a beszélgető, vitázó, veszekedő tö­meg gyülekezetszerű és már széthulló voltá­ban a történelem „zenéje" jelenik meg, hason­líthatatlan módon, egyfajta metapolitikai ope­ra formájában, a 19- századi "látomásos politi­ka" (Hayden White kifejezése) jegyében, s eb­ben a tekintetben talán legközelebbi - nyuga­ti - rokona Verdi dialogicitása, tömegábrázolá­sa és tagadhatatlanul plebejus hatalomkritiká­ja. A történelem megtapasztalása mint emberi formátumok és tömeg­gyülekezetek egymás közti zenei beszéde a józanság jele, ami per­sze minden igazi zsenialitás titka (túl az összes lelki-szellemi-erkölcsi deviancián). Mu­szorgszkij leveleiből is kiolvashatunk, nagy művein kívül, egy efféle hirtelen előtörő, kon­verziószerű józanságot a történelemmel, az emberi lénnyel és Oroszországgal szemben. .. förtelmes összorosz elvadultság!" - kiált fel egy helyen például. Vagy élete végén, szinte döbbenetes negativizmussal ,keresztülhúzva" az egész életművet,­­ki akarom pihenni a tör­ténelmet". Mi, kései olvasók és hallgatók, re­zignáltan levonva 1789 és 1945, 1968 és 1989 tanulságait, talán mostanában a kelleténél is inkább az idézett mondat igézetében élünk és ítélünk meg régieket, mintha nagyon is pihen­ni akarnánk historice, s nem vesszük észre, hogy ez a hivalkodó józanság olykor a legna­gyobb önbecsapás, mely semmiben sem ha­sonlít a Muszorgszkijok és társaik józan reali­tásérzékére és társadalmi érzékenységére, meg emberi természetet illető kutató szenve­délyére, mely nem mondott le arról, hogy a társadalmi és egyéni „természetben" legalább annyira érzékelje a historikusát, mint az adott alkatot. A történelemből való, manapság nagyhangú és persze okos kiábrándultságban van valami paradox józanság-hiány,­ illetve nehezen kielemezhető tisztességtelenség, az emberi, művészi kötelességekkel, a dialogi­kus valósággal szembeni árulás. Mintha ezért érezne az olvasó és hallgató leküzdhetetlen (és reménye szerint mégsem konzervatív) nosztalgiát egy Muszorgszkij-mű hallgatása, elemzése közben, vagy levelei olvastán az életszerűség és elevenség a nem-spekulatív iránt. A történelem "zenéje", amelynek Mu­szorgszkij volt egyik legnagyobb dramaturgja, nem a szűkebb 19. századi historizmus értel­mében került itt szóba, hanem a modernitás és az archaikus szakadékos határán imbolygó emberi lény és a józan­ bolond jurogyivis fun­damentális szenvedéseként és nagyságaként. Nem történeti emlékként tehát, hanem az igazságakarás megújíthatóságaként. Csak azt érthetnénk meg egyszer, miért érezzük sorsszerűnek, egyúttal érthetetlenül igaznak­ démoninak egyik fantasztikus, ,tré­fás" levelében, melyet így datál: .azt mond­ják: 75. okt. 3­", ezeket a szavakat: „Csak ne hazudj - mondj igazat. De ez az egyszerű do­log valójában rettenetesen nehéz", majd né­hány sorral lejjebb, hirtelen váltással:­­nehe­zemre esik a beszéd, nem tudok dohányozni, a lábamat alig bírom mozdítani, nem megy a komponálás, a titokzatos, kiszámíthatatlan véletlenek! - és csak egy vigaszom maradt -a vétkes én vagyok, de hogy miért és miben - azt nem tudom, csak érzem, mint bármelyik pocsvennyik - vétkes vagyok és kész." r ^ (T/l MFW HHI › h­u IIMIIIIH­UIL ›•' IHI.\I. I IJI !›.( M C.nETEPBypr"b~y B.6ECCEy1fl*K! . M 2 A GYERMEKSZOBA DALCIKLUS ELSŐ KIADÁSÁNAK CÍMLAPJA 1872-BŐL (REPIN RAJZA)

Next