Muzsika, 1998 (41. évfolyam, 1-12. szám)
1998-03-01 / 3. szám - HOLLÓS MÁTÉ: Lenyomat és jövendölés: A tizedik Mini-Fesztivál
1989 februárjában még fénymásolt, gépírásos lapokon volt először olvasható: Mini-Fesztivál 20. századi művekből. A második éve működő Magyar Zeneművészeti Társaság akkor kezdte betölteni hivatását a kortárs muzsika megismertetésében. Idén tehát már tizedik alkalommal gyülekeztünk a Vigadóban, hogy három napon át hazai és nemzetközi kitekintésben legyen részünk, értékálló művek általi múltidézéstől a mai termés felvonultatásán át ifjak felfedezéséig. Nem változik a Mini-Fesztivál. Annak ellenére, hogy a mecenatúra egyre nehezebben teremthető meg, nem adta föl a nemes helyszínt, nem költözött ateler keretek közé. Jottányit sem enged az előadói színvonalból: idén is makulátlan, sőt remekmívű produkciók szolgálták a szerzőket. A fesztivál szervezői tudják: ha Beethovent rosszul játsszák, az előadót szidja a közönség, de ha a kortárs kevésbé ismert művét, a szerzőre hull a publikum átka. Visszatérő nevek: Körmendi Klára, Prunyi Ilona, Baranyay László, Drahos Béla, Maria Teresa Uribe, az Intermodidáció Kamaraegyüttes, a Magyar Rádió Fúvósötöse, a Weninger Richárd vezényelte Szegedi Weiner Kamarazenekar, Petró János és Tihanyi László mellett örömmel üdvözöltük a Somogyi Vonósnégyest - a korábban már sokszor szerepelt Somogyi Péter új együttesét -, Meláth Andreát és másokat, akikről a művek kapcsán emlékezünk majd meg. Változatlan maradt a struktúra: három esti és egy délutáni hangverseny, az első két estén fél koncertnyi panorámát kínálva egy-egy ország zeneszerzéséből. Idén először szólaltak meg szlovén és holland kompozíciók. Valami mégis változott tavaly óta. A Magyar Zeneművészeti Társaság elveszítette alapító elnökét, Durkó Zsoltot. Nyolc éven át ült az első sorban, szikár szakmai szigorát jótékonyan vetítve a rendezvényre. Tavaly már távol tartotta a betegség, de éreztük: légvonalban alig egy kilométernyire tőlünk odagondol szeretett teremtményére. Idén már csak szférák ködén át tekinthettünk utána, ám szelleme áthatotta a Mini-Fesztivált. „A zene A tizedik Mini-Fesztivál lelki mélységet ad, választ az élet alapkérdéseire - a zene egy korszak lenyomata és hiteles tanúja. Talán hitelesebb, mint a fénykép vagy az írott szó. Mert a múltat jelenti, a gyökereket, s ugyanakkor jövendöl. A zene a nemzethez tartozást jelenti és az összes emberhez tartozást. A zene mindenre képes" -idézte a műsorfüzet Durkó Zsolt vallomását. A folyosón a hazai kollégák nem rejtették véka alá véleményüket a vendégek kompozícióiról, ami a hajdani viccet idézte emlékezetembe. A kisbíró kidobolja: - Seregeink 100 ellenséges katonát megöltek, 200-at megsebesítettek, 50 hadifoglyot ejtettek és 20 ágyút lőttek ki! A tömegből egyszer csak kiszól egy hang: - A mieink oldalán nem volt semmi veszteség? - Azt a másik kisbíró dobolja ki... Nos, a mi kisbírónk a szlovén programból PRIMO RAMOVS Noktürnét emelheti ki: szubtilis fuvolanégyes, amely kitűnően egyensúlyoz a hangszer hamiskásságával, lebegő hangzású erénnyé változtatja az instrumentum „hibáját". Berényi Bea, Kaczander Orsolya, Drahos Béla és Drazsay Ákos kiegyenlítetten szólaltatta meg a művet. DANE SKERL oboa-zongora duója, az Anafora virtuóz játszanivalót adott Bartók Tamásnak és Baranyay Lászlónak. Miközben az 1921-es születésű Ramov és a két 1931-es (Skerl és IVO PETRIC) mellett a szlovén ifjakat és középnemzedéket kezdtem hiányolni, rá kellett döbbennem: ők hárman voltak a „fiatalok". A zenetörténeti időben való tájékozódásunkat nehezítette ugyanis a szlovén műsort záró szám. Mondhatnók, a múltba kalauzolt az a három tétel, amely a század első felében élt MARIJ KOGOJ zongoradarabjainak ALOJZ SREBOTNJAK által vonószenekarra hangszerelt változatából szólalt meg. Engem azonban a mű leginkább arra emlékeztetett, mikor a Zeneakadémián valamelyikünk sikerületlen darabot vitt órára, s a többiek így szóltak: „ezt át kellene írni vonósnégyesre, és nem kellene játszani". A holland választék nemzedéki szempontból színesebb volt, a hatás mégsem alakult kedvezőbben. A 61 éves PETER SCHAT Anathema című zongoraművében zord disszonanciák és korálfantáziaszerű neotonális szakaszok váltogatják egymást. Az utóbbiak idézetszerűen hatottak, jóllehet nem származnak egyetlen konkrét műből sem. Inkább azt sugallták: a szerző szeretné ilyen hangból megírni darabját, csak (még) nem meri. ROBERT ZUIDAM két női hangra írt duettje Calligramme címmel egy Apollinaire-verset zenésít meg: a költő I pleut című kalligramját. Kérdés, hogy amit a képiség ad a költeményhez, meg lehet-e zenésíteni, különösen anélkül, hogy akusztikusan illusztratívvá válnék. A választ a 35 éves szerző kompozíciója aligha adja meg, Meláth és Uribe azonban igencsak elkápráztatott éneklésével. A 39 esztendős THEO VERBEY triójának (Contractie) egyedi hangszerelése (fuvola, basszusklarinét, zongora) vonta magára figyelmünket, míg az ötvenes KLAAS DE VRIES I. vonósnégyese költői pillanataival. A sok finom harmónia, pasztellszín, a zárótétel drámai unisonóinak többszöri halk megszakítása s a darabot kicsendítő kérdőjel maradandó élményt adott. A holland művek kiadója, a Donemus promóciós menedzserétől, Michael Nieuwenhuizentől úgy értesültem, de Vries művét a jelenleg Amszterdamban élő Kurtág György művészete inspirálta. A beszélgetés egyébként kissé megszédített. Kiderült ugyanis, hogy a Donemus jelentős anyagi támogatással működő, állami zeneműkiadó. Csak nem „csatlakoztak a Kelethez", miközben mi tévedhetetlen léptekkel Nyugatra tartunk? A magyar zenét többségében szokás szerint a Zeneművészeti Társasághoz tartozó szerzők művei képviselték, de mint mindig, soraikon kívülről is vendégül láttak alkotókat. Az eltávozott iránti tiszteletadásként minden este elhangzott egy-egy DURKÓ-alkotás. A Psicogramma, a Fire Music és a Kolloidok két és fél-három és fél évtized távolából is időtállónak bizonyult, azonos mester kezének más és más tollvonását őrizve. Ősbemutatóként hallottuk BALASSA SÁNDOR két dalát József Attila verseire és ÉS JÖVENDÖLÉS