Muzsika, 1999 (42. évfolyam, 1-12. szám)

1999-05-01 / 5. szám - FODOR GÉZA: Hallgatjuk és csodálkozzuk

240 OPERA-CD-VIDEÓ rámért folytatott küzdelmet hallunk, s ez a küzdelem nem hagy ener­giát az énekesnek az affektusok kibontására. Találatnak érezhetjük az alapvető hangvételt, de ezen túl nem kapunk árnyalt ábrázolást. An­ne Sofie von Otternak nincsenek ilyen gondjai szólamával, vokálisan győzi nehézségeit, intimitására és drámai szenvedélyére egyaránt megvan a hangja, de szerepformálásából hiányzik az a személyes erő, amely Judit figuráját ki kell hogy emelje a „normál" operaszerepek köréből, és a Nő szimbolikus megtestesítőjévé fokozná. A Teldec 1992-ben megjelentett A kékszakállú herceg várából egy vi­deóprodukciót, melyet a BBC Televízió 1988-ban készített. Ami látha­tó, azt Dennis Marks rendezte, Bruce Macadie díszleteivel és Anna Buruma jelmezeivel. A zenei felvételt Fischer Ádám vezényli a Lon­don Philharmonic Orchestra élén, a Kékszakállút Robert Lloyd, Judi­tot Elizabeth Laurence alakítja. Kezdetben a Kékszakállú arcát látjuk, hunyt szemmel, mintha az ő képzeletében vagy emlékezetében eleve­nedne meg a történet. Kinyitja a szemét. Aztán egy régi, kihalt vár vagy kastély részletei jelennek meg, majd kulcs fordul egy zárban. Be­lép a Kékszakállú és Judit, az előbbi múlt századi, redingote-os feke­te öltözetben, az utóbbi korban hozzá illő fehérben. A Kékszakállú meggyújtja a gázvilágítást. Később bort kortyol egy magas pohárból. Az első ajtó mögött fehér csempés, üres, villanyvilágítású helyiség tá­rul fel, később a csempék fugáiból vér folyik. A fegyveresház és a kin­cseskamra abszolút konkrét, a negyedik ajtó mögött valódi virágos­kert hatalmas fehér kállákkal, fehér és vörös szegfűkkel, időnként fe­hér galambok röpködnek. Az ötödik ajtó mögött feltáruló birodalmat a szereplők lábánál elterülő, földrajzi szemléltetőeszköz-szerű makett jeleníti meg, sivatagi tájat formázva. A Kékszakállú most helyet foglal egy terített asztalnál, és szivarra gyújt. A könnyek tava ciszternában nyugszik. Judit a kezével kis hullámokat kelt a vízben, melyeknek ké­pe egy hálószoba képébe tűnik át, ahol Judit alszik és álmodik. Most viszont mintha az ő álmában játszódna le a történet. Judit felébred, belép a Kékszakállú, köntösben, elkeseredett dialógusuk alatt Judit a haját keféli. A hálószobát ajtó helyett vasrács választja el a hetedik kamrától. Miközben Judit követelő szenvedélyének csúcspontjára emelkedik, a Kékszakállú leveti a köntösét, és ingujjban gondosan felhúzza a zsebóráját. A három régi asszony falfülkékben áll. Ebben a teremben gázlámpa és villanyvilágítás egyaránt működik. Judit is el­foglalja helyét egy falfülkében, a Kékszakállút újra redingote-ban lát­juk, majd az arca tölti be a képteret, lezárja a szemét­­ vége. Mint lát­ható, a produkció a szereplők interperszonális játékán túl két síkon konkretizálja a darabot: egyrészt a szimbolikus játékot mindennapi fi­zikai cselekvések sorába ágyazza, másrészt az ajtók mögötti világot konkrétan jeleníti meg. Az előbbi megoldás azt célozza, hogy a szim­bolikus drámát a polgári élet triviális élettényeinek stilizálásaként mu­tassa be. De hát a műnek pontosan ez a stilizálás a lényege. Realiszti­kus (persze még így is stilizált) életalapjára visszavezetni a mítoszt - ez NIC ARTS BÉLA BARTÓK HERZOC BLAI'BARTS BURC • LE CHATEAl DE BARBE-BLEI­E ROBERT LLOYD • ELIZA­BETH LAURENCE THE LONDON Wlll.HAR.MONK ADAM FISCHER

Next