Muzsika, 1999 (42. évfolyam, 1-12. szám)
1999-05-01 / 5. szám - FODOR GÉZA: Hallgatjuk és csodálkozzuk
240 OPERA-CD-VIDEÓ rámért folytatott küzdelmet hallunk, s ez a küzdelem nem hagy energiát az énekesnek az affektusok kibontására. Találatnak érezhetjük az alapvető hangvételt, de ezen túl nem kapunk árnyalt ábrázolást. Anne Sofie von Otternak nincsenek ilyen gondjai szólamával, vokálisan győzi nehézségeit, intimitására és drámai szenvedélyére egyaránt megvan a hangja, de szerepformálásából hiányzik az a személyes erő, amely Judit figuráját ki kell hogy emelje a „normál" operaszerepek köréből, és a Nő szimbolikus megtestesítőjévé fokozná. A Teldec 1992-ben megjelentett A kékszakállú herceg várából egy videóprodukciót, melyet a BBC Televízió 1988-ban készített. Ami látható, azt Dennis Marks rendezte, Bruce Macadie díszleteivel és Anna Buruma jelmezeivel. A zenei felvételt Fischer Ádám vezényli a London Philharmonic Orchestra élén, a Kékszakállút Robert Lloyd, Juditot Elizabeth Laurence alakítja. Kezdetben a Kékszakállú arcát látjuk, hunyt szemmel, mintha az ő képzeletében vagy emlékezetében elevenedne meg a történet. Kinyitja a szemét. Aztán egy régi, kihalt vár vagy kastély részletei jelennek meg, majd kulcs fordul egy zárban. Belép a Kékszakállú és Judit, az előbbi múlt századi, redingote-os fekete öltözetben, az utóbbi korban hozzá illő fehérben. A Kékszakállú meggyújtja a gázvilágítást. Később bort kortyol egy magas pohárból. Az első ajtó mögött fehér csempés, üres, villanyvilágítású helyiség tárul fel, később a csempék fugáiból vér folyik. A fegyveresház és a kincseskamra abszolút konkrét, a negyedik ajtó mögött valódi virágoskert hatalmas fehér kállákkal, fehér és vörös szegfűkkel, időnként fehér galambok röpködnek. Az ötödik ajtó mögött feltáruló birodalmat a szereplők lábánál elterülő, földrajzi szemléltetőeszköz-szerű makett jeleníti meg, sivatagi tájat formázva. A Kékszakállú most helyet foglal egy terített asztalnál, és szivarra gyújt. A könnyek tava ciszternában nyugszik. Judit a kezével kis hullámokat kelt a vízben, melyeknek képe egy hálószoba képébe tűnik át, ahol Judit alszik és álmodik. Most viszont mintha az ő álmában játszódna le a történet. Judit felébred, belép a Kékszakállú, köntösben, elkeseredett dialógusuk alatt Judit a haját keféli. A hálószobát ajtó helyett vasrács választja el a hetedik kamrától. Miközben Judit követelő szenvedélyének csúcspontjára emelkedik, a Kékszakállú leveti a köntösét, és ingujjban gondosan felhúzza a zsebóráját. A három régi asszony falfülkékben áll. Ebben a teremben gázlámpa és villanyvilágítás egyaránt működik. Judit is elfoglalja helyét egy falfülkében, a Kékszakállút újra redingote-ban látjuk, majd az arca tölti be a képteret, lezárja a szemét vége. Mint látható, a produkció a szereplők interperszonális játékán túl két síkon konkretizálja a darabot: egyrészt a szimbolikus játékot mindennapi fizikai cselekvések sorába ágyazza, másrészt az ajtók mögötti világot konkrétan jeleníti meg. Az előbbi megoldás azt célozza, hogy a szimbolikus drámát a polgári élet triviális élettényeinek stilizálásaként mutassa be. De hát a műnek pontosan ez a stilizálás a lényege. Realisztikus (persze még így is stilizált) életalapjára visszavezetni a mítoszt - ez NIC ARTS BÉLA BARTÓK HERZOC BLAI'BARTS BURC • LE CHATEAl DE BARBE-BLEIE ROBERT LLOYD • ELIZABETH LAURENCE THE LONDON Wlll.HAR.MONK ADAM FISCHER