Muzsika, 2006 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2006-11-01 / 11. szám - SZITHA TÜNDE: Szívhez szóló hangok Hegymagason: Rondino Fesztivál, 2006. augusztus 4-6.
A Rondino Fesztivál Dukay Barnabás Rondino, ami a szívhez szól című, Haydn és Webern művészetének ajánlott zongoradarabjáról kapta a nevét. Aki ismeri, bizonyára érti a névválasztás üzenetét. Hagyomány és újdonságok, komolyság és különcség, puritán forma közé szorított sűrű művészi közlendő - talán így lehetne összegezni a néhány (idén három) napos hangversenysorozat sajátos hangulatát. Hegymagas kis falu Tapolcától néhány kilométerre a Balaton északnyugati része fölött, a Szent György-hegy lábánál. A festői vidék békéje, a rendezvényeknek helyet adó kis templom méltó környezetet nyújt a hangversenyekhez, melyekre egyébként a külsőségeket és méreteket tekintve talán túlzó is a fesztivál elnevezés. Művészeti vezetője, Gémesi Géza 1998-ban eredetileg nem is ezzel a céllal, hanem klasszikus és kortárs művek megtanulását szolgáló zenekari műhelyként, a Budapest-Hegyvidéki Kamarazenekar nyári zenei műhelyeként indította el Balatonbogláron. Munkája egyre több zeneszerzőt (Dukay Barnabás, Jeney Zoltán, Sári József, Sáry László, Serei Zsolt, Soós András, Vidovszky László) és kortárs zene iránt elkötelezett művészt (Bali János, Csalog Gábor, Klenyán Csaba, Klukon Edit, Lukin Zsuzsanna, Ránki Dezső, Rozmán Lajos, Rohmann Ditta, Vékony Ildikó) vonzott maga köré. Előbbiek Gémesi hívására aktív részt vállaltak műveik betanításából, utóbbiak pedig szólistaként működtek közre a tábor eredményeit összegző hangversenyeken. 2001-től mindez már nevesített formában, „Kortárs Művészeti Műhely"-ként folytatódott további három nyáron keresztül, akarvaakaratlanul is újraélesztve a hetvenes évekbeli megtűrt majd betiltott boglári „kápolnatárlatok"-hoz kapcsolódó zenei események hagyományait. Időközben a koncertek a számos ősbemutatónak köszönhetően szűk körű, de rangos nyári kortárs zenei eseményekké is váltak, melyekre persze nagyrészt Budapestről érkezett a közönség. Aztán úgy tűnt, rosszra fordulnak a dolgok. Mivel a Műhely balatonboglári szereplései nem váltak turistacsalogató helyi látványossággá, és nem vették fel a versenyt a Balaton-parti borfesztiválok és roadshow-k látogatottságával (hogy is vehették volna!), hamarosan kolonccá váltak a város nyakán. A 2004-es balassagyarmati - már Rondino Fesztivál néven tett - kitérő után tavaly Hegymagasra Dukay Barnabás költöztek, időközben azonban a kezdettől fogva nagyon szerény anyagi körülmények között működő Budapest-Hegyvidéki Kamarazenekar erőforrásai oly mértékben elapadtak, hogy idén már csak az arculatát leginkább meghatározó zenészeknek, azaz a zenekar Rondino Együttesének (Csermák Éva, Kántor Balázs, Krulik Eszter, Németh Márta, Vályi Csilla, Varga Ferenc és Gémesi Géza) adtak lehetőséget a nyári műhelymunkára. Nem titok, hogy a Fesztivált a szervező Gémesi Géza kitartása és a közreműködők ügyszeretete tartja életben. Aki itt fellép, javarészt a műsorra tűzött művek vagy a közös munka iránti szeretetből (értsd: névleges honoráriumért vagy éppen anélkül) teszi. A szegénység olykor hasznos is lehet, legalábbis abban bizonyosan, hogy elősegíti a „hivatalos" zenei élettől való függetlenedést és a szakmai vonzalmak kendőzetlen felvállalását. A műsorokban évek óta sok olyan mű szerepel, melyek az itt megforduló zeneszerzők és előadóművészek közötti barátságoknak vagy munkakapcsolatoknak köszönhetik létrejöttüket, a szerkesztés demokratizmusa pedig kedvez olyan programok kialakításának, melyek a fellépő művészek érdeklődési körét is tükrözik. Gondolatébresztő műsorok jönnek így létre, melyek művek közötti áthallásokat teremtenek, máskor vélt vagy valós zenei összefüggésekre hívják fel a figyelmet. A három hangverseny bázisát idén is a kamaraegyüttes produkciói adták. A nyitókoncerten két rövidebb (GÉMESI GÉZA: Hajnali templom; SÁRY LÁSZLÓ: Mindig csak az van, ami van...) a záróesten pedig két nagyszabású művet (VIDOVSZKY LÁSZLÓ: Souvenir d'Asch; Schönberg: Verklár Szívhez szóló hangok Hegymagason Rondino Fesztivál, 2006. augusztus 4-6. 18 muzsika • 2006 NOVEMBER