Muzsika, 2008 (51. évfolyam, 1-12. szám)

2008-08-01 / 8. szám - BOJTI JÁNOS: "A nép hallgat"

feszt­i­válok országszerte „A nép hallgat" Interjú Dmitrij Bertmannal - Kérem, mondja el röviden a Helikon Színház történetét! - A színház 1990-ben alakult. Ez az az év, amikor összeomlott a Szovjetunió, amikor az utcán közlekedni veszélyes volt, amikor az üzletek kongtak az ürességtől, s amikor az emberek nem jártak színházba. Moszkvá­ban akkoriban három opera működött: a Nagyszínház, a Sztanyiszlavszkij, Nyemi­rovics-Dancsenko és Pokrovszkij nagysze­rű kamaraoperája. Én éppen ebben az év­ben végeztem el az Orosz Színházi Akadé­miát operarendezői szakon. Huszonegy éves voltam. Igaz, előtte a Központi Zeneis­kolát is kijártam zongoristaként. Szóval eredetileg zongorista vagyok, s ezt nagyon jól hasznosíthatom a munkámban. Tehát befejeztem az Akadémiát, és már első asszisztensként dolgoztam a Nagyszínház­ban, tanárom ugyanis Anyiszimov volt, a Nagyszínház főrendezője, amikor a baráta­immal alakítottunk egy operatársulatot, és előadtuk Stravinsky Mavráját négy szólistával. Hangszerelést is ké­szítettünk kisegyüttesre: „csörgőre, hegedűre, vasalóra", ahogy tré­fásan emlegettük. Ezután színre vittük Debussy Tékozló fiúját, majd Hindemith Hin und zurückjét, és elneveztük a színházunkat Heli­konnak­­ arról a hegyről az ókori Görögországban, ahol Apolló a múzsákkal találkozott. Azután fokozatosan egyre több előadást hoztunk létre, majd egy tíz főből álló kórustársaság csatlakozott hozzánk, és előadtuk a Bajazzókat. Ez volt az első népszerű dara­bunk. Három év múltán levelet írtunk Moszkva város vezetőinek, amelyben a segítségüket kértük, és el is nyertük a támogatásukat. Most négyszázötven munkatársunk és nagy, százhúsz tagú zene­karunk van. Ide Miskolcra csak a zenekar egy része jött el. Kórusunk is tekintélyes, de inkább nem mondanám kórusnak, mert a tagjai igazi művészek. Mindnek karmesteri vagy karvezetői végzettsége­­ Moszkva központjában, nem messze a Konzervatóriumtól, a Bolsaja Nyikitszkaja utcában egy régi, 18. században emelt, nagyon szép épület a miénk, az egykori Sahovszkij-Glebov-Sztresnyev palota, melynek nagyterme nem is színháznak készült, inkább oszlopos bálterem. Ez az a terem, ahol az első orosz magánopera működött, Saljapin is énekelt benne. Az épületet most éppen felújítják, előreláthatóan 2010 vé­gére készül el. Egy új terem épül a régihez, ez már színházi jellegű lesz, nagy nézőtérrel. Az udvarra tervezik, nagyon érdekes elképze­lés. Amíg tart az építkezés, kaptunk ideiglenesen egy másik házat, szintén a központban, az Arbaton, egy modern épületet, amely nem igazán megfelelő. -Milyen darabokat játszanak? - Repertoárunk igen gazdag, sokat vendégszerepelünk. Voltunk Franciaországban, Angliában, Olaszországban, Spanyolországban, Izraelben. A klasszikus orosz operák közül játsszuk az Anyegint, a Mazeppát, a Pikk dámát, Rimszkij-Korszakov Cári menyasszonyát, Halhatatlan Kascsejét. A nyugatiak közül Verdi Aidáját, a Traviatát. A 20. századi operák közül Janácek Makropulos-ügyét Gennagyij Rozs­gyesztvenszkij vezényelte. A Denevért Rosztropovics dirigálta, de most is műsoron van. Aztán játsszuk Poulenc Karmelitáit, Berg Lu­luját. Különösen fontosnak tartjuk a 20. századi művek műsoron tartását. - Naponta vannak előadások? - Nem minden nap: nagyjából hetente öt előadást tartunk, de elő­fordul, hogy míg a társulat egyik fele Moszkvában játszik, a másik fele valahol vendégszerepel, mint éppen most is. - Hány karmestert foglalkoztatnak, és kik ők? van, és naponta kapnak színpadi gyakorlat- és táncképzést, vagyis sokoldalú művészek. - Milyen épületben dolgozik a szín­ház? Dmitrij Bertman a moszkvai Helikon Színház alapítója, művészeti vezetője és főren­dezője. A beszélgetés két általa jegyzett produkció, a Borisz Godunov és a Kisvárosi Lady Macbeth miskolci előadása (június 20-21.) alkalmával készült. A két előadásról követ­kező számunkban tervezünk kritikát közölni.­­ A szerk.

Next