A MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának Közleményei (2. kötet, 1-4. szám)

IRODALOMTÖRTÉNETI KONGRESSZUS - Bóka László: Eredmények és feladatok az utolsó század irodalmának kutatásában

BÓKA LÁSZLÓ elfogultságával? Hol kényszeríti őt ez a realizmus arra, hogy az ellenfél táborában lelje meg rokonszenves hőseit? Hol a társadalomábrázolásnak az a tágassága, mely egy osztály sorsának fejlődésrajza köré teljes történeti, társadalmi, gazda­sági körképet körít? Hol leljük a realista emberábrázolásnak azt a jellegzetes­ségét, hogy a társadalmi problémát mindig egyedi és mégis általánosítható meg­jelenésében mutatja be? Kemény felvet társadalmi problémákat, ezeket egyedi megjelenésükben mutatja be, de hogyan általánosíthatjuk lelkibeteg, perverzált hőseit társadalmi típusokká? Várjon beszélhetü­nk-e egyáltalán olyan értelemben realizmusról Kemény esetében, ahogy a realizmus akár francia, akár orosz változatának esetében beszélhetünk? Kemény realizmusa mennyiben segíti a korabeli haladó tendenciákat? Miért tud ez a realizmus csak történeti távlatban és beteglelkű hősökben megnyilvánulni? Az a gyanúm, hogy egy új kemény értékelés után kevesebbre fogjuk tartani Kemény realizmusát s útját közelebb látjuk a korai naturalistákhoz, mint a realistákéhoz , a mélyreható esztétikai elemzés nem elfedezi az ideológiai kérdéseket, hanem hozzásegít ahhoz, hogy a rejtett tendenciákat ott is napvilágra hozza, hol az író tehetsége sikerrel elfedezi azokat. Más oldaláról nézve a kérdést: Arany János történeti ábrázolásai­ban, melyek szándékoltan magukban hordozzák a nemességgel való megegyezés lehetőségét, éppen a részletekbe ható esztétikai elemzés mutathatja ki az aktu­alitáshoz való kapcsolatukat és Arany plebejus­ népi ösztönét. Nem kétséges, hogy irodalmunk néhány problematikus egyéniségének az esztétikai szem­pontokat is felölelő revíziója élő irodalomunknak is utat mutat a nyíltan vallott világnézet és az ábrázolásban felbukkanó ideológia viszonyát illetően. Kemény problémája felvetette a realizmus egyértelmű fogalomként való használatának veszélyeit. Ez a veszély lépten-nyomon fenyegeti az irodalom­történészt és sürgős feladatunkká teszi, hogy széleskörű elvi vitákban tisz­tázzuk közkeletű kifejezéseinek fogalmi tartalmát. Gondolok itt a polgár, haladó polgár, polgári demokrácia, radikális polgári demokrácia fogalmára. Mint látható, a polgárság és a polgári tendenciák elnevezése látszólag rendkívül differenciált, de elég néhány konkrét kérdést felidéznünk ahhoz, hogy be­lássuk, milyen nagy szükség van a fogalmak tisztázására. Mit jelent ez a szó maguknak az íróknak szájában? Csak arra a jelentésváltozásra gondoljunk, amelyen ez a szó Ady szóhasználatában átment. Mikor használni kezdte, e szó mögött a nagy francia forradalom, Csokonai, Petőfi eszményvilága viszhang­zott, a francia egyházpolitikai harcok kezdetén eszményi fényben ragyogott benne e szó értelme,­­ és mivé lett ez a szó Ady szájában 1912 után, a világ­háború alatt? Hogyan jellemezhetjük e szóval egyértelműen a Nyugat című folyóiratot 1919 előtt és után? Van-e haladó polgárság, képzelhető-e radikális polgári demokrácia 1917 után? Csak példaként említettem elsőnek a polgár szót. De sokkal megszerezhetném tisztázatlan fogalmaink számát. Hadd említsek még csak egyet, a népiesség, népiség fogalmát. Nem akarok e fogalom tartal­mának változásain az elmúlt évszázad fejlődését áttekintve végigmenni. De

Next