A MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának Közleményei (16. kötet, 1-4. szám)
Somogyi Sándor: Nacionalizmus az önkényuralom és a dualizmus korának magyar irodalmában
NACIONALIZMUS AZ ÖNKÉNYURALOM KORÁNAK MAGYAR IRODALMÁBAN 129 tünetei hovatovább a regényirodalomban is megjelennek, szemben az 1890 előtti korszakkal, midőn inkább a költészet terén mutatkoztak meg. A megelőző periódus regényirodalmát, Tolnai Lajos műveit, és az elemző nalisták: Gozsdu Elek, Justh Zsigmond, Iványi Ödön, Ambrus Zoltán és mások alkotásait az irodalom minden ágában veszélyes, nacionalista próbálkozások követik. A hanyatlás olyannyira kortünetté válik, hogy a gondolkodó elmék számára többé nem kétséges: véget kell vetni a vegetáló nemesi ideológia uralmának; — új, polgári szemléletre van szükség, liberalizmus helyett radikalizmusra. Már gyógyíthatatlanul beteg a magyar társadalom. Tíz év sem telik el és megszületik a honi imperializmus lázálma a harmincmilliós Magyarországról; a korábbi nemzetiségek-ellenes kijelentéseket új hangorkán váltja fel: az agresszív sovinizmusé. Rákosi Jenő Budapesti Hírlapja, a 90-es évek legnagyobb hatású napilapja mindenben gróf Apponyi Albert politikáját támogatja; a nemzeti sovinizmus elméletét országosan terjeszti. E lap törekvése főleg arra irányult, hogy az ún. „történelmi középosztály", a gentry szemével láttassa a magyarság helyzetét és feladatait. Nézőpontja természetesen provinciális; európai látóköréről beszélni sem lehet. A gentry, a magyar társadalom e káros rákfenéje mindenre ráüti a maga sivár, megmételyezett szellemi életének bélyegét. Ebben a kaotikus forgatagban a XX. századi irányzatok itt-amott felbukkannak már. A jók és a rosszak vegyesen. Gyakran egyazon vállalkozásokon belül, illetve nemegyszer egyazon személy munkásságában. Nemcsak a polgári radikálisok szervezkednek (A Hét, mint ismeretes, 1890-ben indul meg); feltűnik az antiszemitizmus, a fajmitológia és a falucentrikus magyarságszemlélet is. Persze még nem kiforrottan, mindössze próbálkozások keretében, hellyel-közzel. De annyiban mégis egyenlő szinten, hogy jobbára előlegezik az utódok munkásságát. Az említett Rudnyánszky Gyula Magyar Szemléje (megindul 1888-ban) antiszemita kirohanásaival járul hozzá a nacionalista hullámhoz; a radikális fiatalok Élet c. folyóirata (1891-től) harcol ugyan a klerikalizmus ellen, illetve a társadalmi haladásért, ám egyidejűleg teret ad a Szabó Dezső féle mutató fajvédő szólamoknak is; a századvég egyik számottevő költője, a modernek közé tartozó Zemplémi Árpád pedig— igaz, hogy szubjektíve nemes szándékkal — újmódi fajmitológiát hirdet: arra ösztönöz, hogy az összes turáni népek tömörüljenek egy táborba a fenyegető árja veszedelem ellen. És fel-felbukkan a magyar falunak, általában a „hagyományhű" falusiasnak a romlott, városias fejlődéssel szembeállítása is. Szabolcsba és az induló Gárdonyi abban a tekintetben, de csupán némileg hasonlítanak egymásra, bár Gárdonyi e vonatkozásban is messze különb Szabolcskánál, hogy az igazi magyar jelleg, (melynek jellemzői: önzetlen szeretet, boldogság, emberség, megértés és effajta általánosságok) nem a bűnös, megfertőzött nagyvárosokban van, hanem a z I. Osztály Közleményei XVI/1—4.