A MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának Közleményei (18. kötet, 1-4. szám)
Merényi Oszkár: „Berzsenyi Dániel élete és művei" c. kandidátusi disszertációjának vitája (Bán Imre)
MERÉNYI OSZKÁR „BERZSENYI DÁNIEL ÉLETE ÉS MŰVEI" CÍMŰ KANDIDÁTUSI DISZERTÁCIÓJÁNAK VITÁJA A Tudományos Minősítő Bizottság 1960. április 25-én tartotta meg Merényi Oszkár kandidátusi értekezésének vitáját. A bírálóbizottság elnöke Juhász Géza, az irodalomtudomány kandidátusa volt, titkára Bár Imre, az irodalomtudomány kandidátusa, tagjai Zolnai Béla, az irodalomtudomány doktora, Nemeskürty István, az irodalomtudomány kandidátusa, Szauder József, az irodalomtudomány kandidátusa. Az értekezés opponensei voltak Tóth Dezső, az irodalomtudomány kandidátusa és Wéber Antal, az irodalomtudomány kandidátusa. Az elnök megnyitó szavaiban a vitára kitűzött értekezés témájának fontosságára utalt, majd felkérésére a titkár ismertette Merényi Oszkár eddigi tudományos tevékenységét, kiemelve, hogy Merényi Oszkár a hazai Berzsenyikutatás régi szakembere, akinek eddig is számos értékes publikációt köszönhetünk. Ezek után az opponensek kapták meg a szót. Tóth Dezső opponensi véleményében először a Berzsenyi-értékelés nehézségeire mutatott rá: a költő pályájának éppen kezdeti szakaszáról igen gyér adatokkal rendelkezünk, és „ez a filológiai légüres tér egész irodalmunknak, minden ereje mellett is, személyességétől talán leginkább megfosztott lírai életművét veszi körül". E nagy líra mögött egy ellentmondásos, talányos emberi lírai karakter húzódik meg, amely igen ellentétes szempontú megítélésre ad módot. A marxista irodalomtörténetírás eddig alig egy-két ponton fejlesztette tovább a múltból öröklődött Berzsenyi-képet. Merényi Oszkár a Berzsenyi-filológiának hosszú idő óta leghivatottabb munkája. A vitatott monográfia érdeme és értéke az, hogy egy Berzsenyi-kutatásban eltöltött életnek minden tapasztalatát összegezi, a lehető legteljesebb életrajzot adja, egybegyűjti mindazt a tárgyi tudnivalót, ami az életmű megértéséhez szükséges. Ez az extenzív teljesség azonban nem merő pozitivista adathalmozás: a szerző igyekszik arra, hogy Berzsenyi költői egyéniségének alakulását a kor történelmi, szociális viszonyai között vizsgálja. Elvi jelentőségű megállapításokra jut pl. a kor levelezéséből összegyűjtött számos adat alapján Berzsenyi korabeli fogadtatásának kérdésében; stílusvizsgálatai segítségével meggyőző eredményeket ér el a Berzsenyi-versek helyes időrendjének megállapításában; teljesen új adat is számos helyen bukkan fel Merényi Oszkár könyvében (Berzsenyi Lászlónak apjához írt levele stb.). A disszertáció egyben teljes pályakép is, Berzsenyi műveinek igen részletes és alapos elemzését tartalmazza. Merényi Oszkár Berzsenyinek kétségkívül legjobb ismerője, elemzéseiben sok olyan kapcsolatot, analógiát villant fel, amely mindenki másnak figyelmét elkerülte volna. A költői minták, a források kimutatása is sok ponton megy