A MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának Közleményei (23. kötet, 1-4. szám)

Rigó László: A Petőfi-értelmezések történetéből

154 RIGÓ LÁSZLÓ soknak engedő munkátlan tevékenység és mozgalmasság jellemzi egész életét."­ Az életjelenségekre, benyomásokra való önkéntelen, gyors reagálás azon­ban számos esetben nem költői eszmék tolmácsolása. Petőfi megmutatja, hogyan lehet az élet benyomásait azonnal átültetni a költészetbe, de azt is, „mint lehet a költészetet az élethez alázni le". Az élet jelenségeit gyakran szelektálás, válogatás nélkül, s nem az érzelmek nemesítése, a lélek felemelése végett viszi be a költészetbe — nem eszményít. Költészete valószerűbb, mint elő­deié, de nagy eszmék, az érzelmek nemessége dolgában nem viszi előre líránkat. Együtt érez korával, de benyomásain nem tud felülemelkedni. Eltalálja a kor hangulatát —­ „de nem a költő dolga, hogy a napi kérdések és szenvedélyek hangján szóljon"; és: „Mihelyt Petőfinek eszébe jut, hogy ő nemcsak költő, hanem demokrata, vagy politikai szerepre hivatott ember, s eszméket foglal versbe, alig mondható költőnek."­ A Petőfi-líra kettősségének magyarázata a költő egyéniségében rejlik. Az eszményi művésszel ellentétben „Petőfi lelkületében a szelídebb érzelmek­kel, csöndes hangulattal szembetett sark nem az érzelmek mélysége vagy emelkedettsége volt, hanem a szenvedélyesség, az indulat, a vér és képzelet fölhevülése."A Két Petőfi van. Az igazi, egyszerű, őszinte, komoly, megfontolt jellem, lelke mélyén a szemlélődés, enyelgés és a csendes hangulatok embere. Pszichikumának eme alaptulajdonságán azonban a másik sarok, a rossz hajla­mok, a vérmérséklet gyakran úrrá lesz: ilyenkor szenvedélyes, túlzó, gyermete­gen dühöngő. A kétféle lelkiállapot szülte művek közül azok az igazi, petőfies alkotások, melyek a nyugodt, csendes, szemlélődő percek termékei, neveze­tesen a genre, a népdal s bizonyos tájversek. Ezekben mértéktartó, ízlése nemes. Kevésbé értékesek vagy egyenesen értéktelenek viszont az izgató, lázító, idegen ízű politikai ódák, melyek az érzelmek nemesítése, a lélek felemelése helyett az indulatok, a bosszú fölzaklatását tűzik ki célul, s melyekben messze elmarad Vörösmarty mögött, valamint a szenvedélyes, tüzes, érzéki szerelmes versek, lelkiségének alaphajlamaitól elidegenedett, haragvó, a néptribun és próféta szerepében tetszelgő vagy a szerelmi szenvedélytől elragadott, képtelenségekbe tévedő, csapongó költő torzszüleményei. Petőfi népköltő. Népisége a naivitásában, közvetlenségében, költői nyel­vének egyszerűségében nyilvánul meg. E népiségének azonban lényegében semmi köze politikai szerepléséhez, nem elveken alapuló társadalmi célzatú lázálmaihoz. „Az, hogy népköltő, s a népdalok szellemében költött, nincs vagy igen távoli rokonságban van democratikus szereplésével; . . . semmiben sem áll távolabb a nép költészetétől, mint politikai elveket megéneklő dalaiban. . . A nép dalnoka és a nép szószólója benne két oly különböző egyén, hogy alig ismerik egymást."5 Demokratizmusa egyébként is ellentmondásos jelen- 2Uo. V. 1859. 302. 3Uo. IV. 1858. 516. 4 Uo. V. 1859. 293. 5 Uo. 302. MTA I. Osztályának Közleményei 23, 1966

Next