A MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának Közleményei (23. kötet, 1-4. szám)

Rigó László: A Petőfi-értelmezések történetéből

A PETŐFI-ÉRTELMEZÉSEK TÖRTÉNETÉBŐL 173 Csakhogy e perdöntő megállapítások — hogy ti.: „életbeli komédiázási hajlamai néha a tollát az affectatio terére . . . csúsztatták . . és „Petőfi, a szenve­délyes, haragos Petőfi, a minőnek sokszor hetvenkedve mutatja magát..." — nem szerepelnek az eredeti tanulmányban — idegenek is lennének Salamon ekkori Petőfi-képétől. Ezeket Salamon a későbbi változatba, harminc év után írta bele. Igaz, Salamon eredeti tanulmányában is előfordul, (bár igen ritkán !) a „szerep", „szerepet játszik" fogalom, nála is van valamiféle „szerepját­szás" — de ez, lényegét tekintve, mást jelent, mint Horváth János szerepjáték­fogalma, illetve, mint amit Pándi e fogalmon ért. Salamon értelmezésében a szerepjátszás csupán azt jelenti, hogy Petőfi egyéniségében az alapvető csen­des, békés, szemlélődő, nyugodt hajlam mellett vannak bizonyos másodrendű, rossz hajlamok, melyek haragosságra, szenvedélyességre ingerlik a költőt. Ilyenkor elidegenedik jellemének alapvonásától, a radikális politikus, a nép­vezér vagy a szenvedélyes szerelmes szerepét játsza, s e felhevült vérmérséklet diktálta szereplés termékei az értéktelen politikai, illetve szerelmi versek. De ez a durva, mechanikus koncepció hogyan lehetne rokon a Horváth Jánosé­val, akinél a szerep­játszási ösztön Petőfi alapvető jellemvonása, pszichológiai állapota, alkotástechnikai jellegzetessége, a „lyrai egyéniség legáltalánosabban jellemző bélyege . . ." Horváthnál a szerepjátszó hajlam Petőfi egész pályáját jellemzi ugyan, de a „lyrai szerepjátszás" kora nála elsősorban az 1842 — 44 közötti időszak, a genre­s népdal Petőfije — Salamonnál viszont maga a „szerep­játszás" szó fel sem merül a genre-vel, vagy a népdallal kapcsolatban, csak a politikai és szerelmi verseknél. Horváth Jánosnak a Petőfi szerepjátszó egyé­niségéről, az ezeket fejlesztő nyilvánosság-visszahatásról, az „igazi Petőfiről", a lírai személyesség kiteljesítőjéről, illetve az „ál-Petőfiről", a típus­idomító, a „tényleges fejlettségi állapotának elébe vágó" lírai alkatról, a képzelt, de át nem élt élettartalmat, életmódot, élményt valódinak megjátszó, szórakoztatni, mulattatni vágyó költőről kialakított szerepjátszás-koncepciója lényegében eredeti elképzelés és nem Salamon 1858-i tanulmányára épül. Van viszont a felfogásnak köze a későbbi tanulmány-változathoz: az affektáció, a mímelés, a képzelt események, állapotok valódiakként való elfogadtatásának szándéka — Salamon 1889-i írásának egyik-másik gondolata — valóban adhatott s adott is elemeket Horváth János koncepciójához. Általában több figyelmet érdemlő tény, hogy a szerepjátszás gondolata az öreg Gyulainál is erősebben jelentkezik, mint az 1853-as tanulmányában. Salamon is valószínűleg az ő hatására írja be ezeket a tételeket a kései szöveg­változatba, mintegy a szerepjátszás elméletével ellensúlyozva a legelmarasz­talóbb kimaradt részeket; a szerepjátszás gondolata felmerül Palágyi Petőfi­képén is. Tehát e koncepció sokkal inkább századvégi jelenség, melynek kiala­kulását a Petőfiről ekkortájt megjelent, egyéniségének ilyenfajta vonásait az igazságnál erősebben hangsúlyozó (már említett) kortársi emlékezések is elő- AI T­A I. Ozztldydnak Közleményei 23, 1966

Next