A MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának Közleményei (23. kötet, 1-4. szám)

Rigó László: A Petőfi-értelmezések történetéből

156 RIGÓ LÁSZLÓ Érthető, hogy egy liberális gondolkodó, egy tudatára nézve afféle nemes­polgár természetszerűen (s nem „szánt szándékkal", vagy valamiféle taktikai okokból) távol áll Petőfi radikalizmusától — elvek és magatartás szempontjá­ból egyaránt. Politikai, gondolati tematikájú vagy forradalmi verseit tehát már tartalmuk miatt is elveti, Berzsenyi, Vörösmarty nemesi-hazafias ódáit állítja szembe velük, s Petőfi fő költői korszakát az 1842 — 44 közötti időszakra teszi. E tartalmi jellegű kérdésben nincs is lényeges különbség Salamon és Gyulai között. Petőfi politikai versei Gyulai szerint is kevésbé értékesek, Petőfi ezekben látnok akart lenni, félreértette tehetségét, ezek nem tesznek ránk hatást.­ Salamon élesebb megfogalmazása azzal magyarázható, hogy­ egyfelől Petőfi költészete nem volt ifjúkori élménye, 1848—49 forradalma mindig is idegen volt számára, másfelől: értékelése az évtized végén, Bach bukása előestéjén született meg, amikor terjedt a Petőfi-kultusz. Az említett Kemény Zsigmond-i nemzeti érdekegyesítés abszolutizálá­sának irodalmi vetületeként jelentkezik kritikai, tehát Petőfi életművét is mérlegre tevő főszempontja, mércéje: mennyire jut kifejezésre a művekben a magyarság kedélye, érzülete, igazi nemzeti sajátosságai? A számonkért nem­zeti „alapvonások" már ismertek Kemény népkarakterológiájából, Salamon tulajdonképpen ezeket fogalmazza újra e tanulmányában, s még inkább egy két évvel későbbi, a János vitézzel foglalkozó rövidebb írásában. E szerint: a magyar csendes, nyugodt, magába zárkózó, megfontolt, passzív, csak jogaiért küzdő, méltóságos önérzetű, „nagyon otthon­ülő nép vagyunk, s csak a minket megtámadó vagy alkalmatlan szomszédokkal gyűjtöttük meg néha egymás baját."A Petőfi vakmerő, könnyelműen „bevágó", hetyke huszárjai, gubás szegénylegényei, betyárjai vagy akár honvédjei nem nemzeti jellemek — a nem­zeti jellemek nem Petőfi költészetéből, hanem a magyar történeti múltból, Vörösmarty és főleg Arany műveiből és egyéniségéből rekonstruálhatók. Petőfi költészetéből a magyar jelleg érvényrejutásának eme ismérvei alapján is csak a nenret, a népdalt, s bizonyos táj verseket fogad el valódi nemzeti költészetnek Salamon Ferenc. Az esztétikai elvek terén is Kemény Zsigmond útját járja, legvilágosab­ban XIX. századi irodalmunk fejlődésének, s benne Petőfi életművének megítélése, az irodalmi népiesség értelmezése, az eszményítés kérdéseiben. Salamon szerint a Kazinczy-féle utánzó korszakkal szemben tagadás­ként jelentkezett a század uralkodó eszméje, a nemzeti eszme. Megszólalt már Berzsenyiben, erőteljesebben Kölcseyben és Vörösmartyban. De Vörösmarty követőinél ez az irányeszme átlépte a költészet határát, a líra irányművészetté vált, szónoklatokat szedtek rímbe, a költők prófétáknak képzelték magukat. Mintha Kemény 1853-as „Élet és irodalom" című esszéjét olvasnák, tisztán 7 GYULAI PÁL: Petőfi Sándor és lyrai költészetünk. 1853. Kritikai dolgozatok 1854­— 1861. Bp. 1908. 1­8 68. 8 S. F.: Petőfi bemutatása a franciáknál. BpSz IX. 1860. 225. MTA I. Osztályának Közleményei 23. 1966

Next